hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kokaindemokrácia
Mexikóban mindent átsző a drog

2009. 01. 24.
Mexikóban egyre véresebb belháború zajlik. Felipe Calderon elnök két évvel ezelőtt hirdetett totális támadást az ország drogkartelljei ellen, amelyek addig éveken át minimális „ellenszélben” működtek. A kábítószeres bandák ellen folytatott harc zászlóvivői szerint a drogbárók befolyása mára a civil és a politikai szféra minden szegletét átszőtte, egyes helyeken pedig a helybéliek már rettegésben élnek.

Yudit del Rincon, a negyvennégy éves képviselőnő idén meglepetésszerű javaslattal állt a mexikói Sinaloa állam törvényhozása elé: „Írjuk elő a képviselők számára a kötelező drogtesztet, hogy mindenki bebizonyíthassa a saját tisztaságát!” Kollégái tapssal üdvözölték a kezdeményezést, de a következő bejelentésre senki nem számított: a jelenlévők körében ugyanis tettre készen várakozott két „álruhás” egészségügyis, akik a helyszínen elvégezték volna a tesztelést. „Nekünk kell először példát mutatni” – hangoztatta del Rincon, aki szerint „a honatyák ezt követően egymást taposva menekültek a kijárat felé”.
A bátor képviselő asszony nem le­pő­dött meg: tősgyökeres sinaloaiként jól tudja, hogy állama otthont ad számos drogbanda vezetőjének, csakúgy, mint a velük összefonódott művészvilág és politikai elit jeles képviselőinek. Sinaloa egyes területeire idegenek jobb, ha nem merészkednek be, a központi kormányzat pedig már rég lemondott arról, hogy rendet teremtsen errefelé. Egyes becslések szerint ebben az államban mintegy harminckét város áll gengszterbandák irányítása alatt.
A fővárosban, Culiacánban a kaszinók száma meghaladja a könyvtárakét, a szinte kimondhatatlanul gazdag elit számára pedig a márkakereskedések jachtokat és páncélozott autókat kínálnak. Itt alakult ki az úgynevezett „narco folklór” is, amelynek keretében dalokkal, ikonokkal tisztelegnek a gengszterek előtt, a gyerekek pedig úgy nőnek fel, hogy felnőtt korukban drogkereskedők akarnak lenni.
Del Rincon maga is szomorúan konstatálta, hogy miután hatalmas energiákat szentel a közélet megtisztítására, saját fia is a „buchones”, azaz a drogkereskedők stílusát utánzó divat követője lett. „A fiam azt mondta: »Ha nem így öltözködünk, a lányok ránk sem hederítenek« – meséli del Rincon. – Mára már divatot is teremtettek a drogbandák. Mindenhová beszivárogtak: az üzletvilágba, a kultúrába, a politikai életbe – az élet szinte minden szegletébe.”
Sinaloa hegyvidékén egyébként már a 19. század vége óta termesztenek mákot és marihuánát. A mexikói farmerek évtizedeken át megéltek ebből, egész dinasztiák szentelték magukat az ezekkel való kereskedelemre. Az 1970-es évekbeli nagy rajtaütést leszámítva, az egymást követő kormányok sorra szemet hunytak a tevékenység felett, még akkor is, amikor Mexikó lett az amerikai piacra szánt kolumbiai kokainszállítmányok egyik köztes állomása.
„Az Intézményes Forradalmi Párt (PRI) egyeduralma idején az állam szabta meg a játékszabályokat – véli Luis Astorga, egy helybéli születésű történész. – A politikusok és a drogkereskedők egyszerre korlátozták és védték is egymást.” A monopóliumnak aztán vége szakadt, amikor más pártok megjelenésével a PRI hatalma egyre inkább visszaszorult, mígnem 2000-ben már az elnökséget is elvesztette. „Az állam innentől kezdve nem játszotta a bíró szerepét, így a kereskedőknek kellett egymás között lerendezni a dolgokat. A módszereik viszont korántsem voltak kifinomultak.”
Mire Felipe Calderon hivatalba került, az erőszak már a tetőfokára hágott, a törvénytisztelő lakosság pedig fokozatosan megtanulta az új viselkedési szabályokat az utcán: „Tartsd a fejedet leszegve, ne kérdezz túl sokat, ne menj be az éttermekbe és luxusüzletekbe, ahol a gengszterek töltik az idejüket.” A családi összejöveteleknek is korán véget vetnek, napnyugta után már nem sokan mozognak az utcákon.
„Mexikó valóságos időzített bomba volt már egy ideje, most pedig végképp kicsúszott a helyzet az irányítás alól: még több a fegyver, még több a pénz a drogüzletben, és még több a csetepaté” – jegyzi meg az egyik helyi fogorvos. Egy negyvenegy éves rendőr, Pedro Rodriguez hasonló képet fest a jelenről. „Egyenruhás rendőrként régen csak felemeltem a kezem, és egy hatalmas kamiont is meg tudtam állítani. Ma már egyszerűen csak keresztülhajtanának rajtam.”
Rodriguez olyan városban dolgozik, ahol egyik pillanatban még minden normálisnak látszik: az utcákon hömpölyög a forgalom, az irodai dolgozók ebédidőben az éttermek felé veszik útjukat. A békés utcaképet azonban pillanatok alatt véres lövöldözések szakíthatják félbe: sötét üveges dzsipekből hirtelen ismeretlen fegyveresek tüzet nyitnak riválisaikra vagy a rendőrökre, legyen akár nappal, akár éjjel. Egy-egy ilyen eset után általában senkit nem tartóztatnak le, az ügyeket ritkán vizsgálják ki. „Húsz évvel ezelőtt még volt néhány maffiavezér, akiket ismertünk, ők diszkréten végezték a munkájukat. Ma már a tanítványaikkal van dolgunk, akik bármi áron, gyorsan meg akarnak gazdagodni, és keresik a feltűnést.”
2008-ban több mint száz rendőr esett lövöldözések áldozatául Sinaloában, ezért sokan el is hagyták az államot, de voltak olyanok is, akik hagyták magukat lefizetni, vagy egyszerűen átálltak a bandák oldalára. Egyes becslések szerint a rendőrség hetven százaléka áll a drogkereskedők befolyása alatt. Az a nézet is széles körben elterjedt, hogy több képviselőt és politikust a „narkós pénzek” segítettek hatalomra. Edgardo Buscaglia, a mexikói kongresszus egyik szakértő-tanácsadója szerint a mexikói önkormányzatok nyolc százalékát, közel kétszáz várost tartanak a markukban a bandák.
Bár Calderon elnököt őszintén aggasztotta a gyilkos hadjáratok korábbi hulláma és az a tény, hogy a drogkereskedők a politikai életbe is „beszivárogtak”, kritikusai szerint alulbecsülte a probléma mértékét: nem megfelelően képzett hadsereget küldött ki a gengszterek ellen, és nem indított harcot politikai és gazdasági fronton. Mindazonáltal Calderon Mexikó 18 államába delegált 45 ezer katonát és 5 ezer szövetségi rendőrt a gengszterek megfékezésére. 2007 eleje óta azonban már több mint 6800-an estek a lövöldözések áldozatául, ami több, mint az Irakban elesett amerikai katonák száma. A ravasz bandák keze a legutóbbi híradások szerint egészen Mexico Cityig elért, ahol sikerült bizalmas információkat szerezniük Calderon „háborújáról”.
A gengszterek nemcsak a szövetségi haderők, hanem egymás ellen is harcolnak. A helyzet Chihuahua és Baja California államokban is igen lesújtó: a bandák riválisaikat, ha kell, egészen a kórházak intenzív osztályáig üldözik, és ott végeznek velük. Ciudád Juárezben már több kórházban tört ki lövöldözés a folyosókon vagy a kórtermekben. Az orvosok is folytonos félelemben élnek, hiszen gyakran elrabolják őket, vagy váltságdíj fejében, vagy pedig azért, hogy valamilyen titkos helyen megmentsék egy-egy bandatag életét – ha nem sikerül, a saját életükkel kell fizetniük. Volt olyan sebész is, akit a kórházban fenyegetett meg a „páciense” mondván: „Mentse meg az életem, különben megölöm” – a sebesült nyilván nem érzett ellentmondást a kijelentésében.
Ciudád Juárezben az év végi bónuszosztás előtt a bandák a tanárokat is megfenyegették: adják át tizenharmadik havi fizetésüket, vagy vérengzést rendeznek közöttük. Több száz iskolába a szülők így nem merték útnak engedni gyermekeiket, félve egy esetleges újabb lövöldözéstől. Bár a polgármester kadétokat rendelt ki az oktatási intézményekhez, ők nem voltak elegen ahhoz, hogy egy időben mindegyik gyerekre vigyázzanak. De a drogbandák megzsaroltak már bár- és étterem-, sőt szeméttelep-tulajdonosokat is. A nemfizetők boltjait, üzleteit felgyújtották.
A lövöldözéseknek gyakran ártatlan emberek is áldozatul esnek, de már a sokszor horrorisztikus gyilkosságok, lefejezések és közszemlére kitett, feldarabolt hullák is kellőképpen hatásosnak bizonyulnak a lakosság általános megfélemlítésére.
A sinaloai vagy chihuahuai temetőkben egyre több az idő előtt meghalt fiatal áldozat, akiknek hozzátartozóik Mária-szobrokkal, tequilás vagy sörösüvegekkel, Marlboro-csomagokkal megrakott, importált olasz márványból készülő, mozaikkal, kristálycsillárokkal, korinthoszi oszlopokkal díszített mauzóleumokkal állítanak emléket. Az áldozatok átlagéletkora alig huszonöt év.

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!