hetilap

Hetek hetilap vásárlás
12 ezerrel kevesebb magyar

2009. 01. 31.
Többen születtek és kevesebben haltak meg 2008 első 11 hónapjában, mint egy évvel korábban – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataiból. A fogyás így is magasabb volt, mivel a népességvándorlást is figyelembe véve a lakosság 12 ezer fővel csökkent.

Az előzetes adatok szerint 2008 első tizenegy hónapjában 90759 gyermek született, 1,4 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. A halálozások száma 118114 volt, ami 2,7 százalékos csökkenést jelent a 2007. januártól no­vemberig tartó időszakhoz képest. A természetes fogyás 27355 fő volt, 4499-cel kevesebb az egy évvel korábbinál. A nemzetközi vándorlás figyelembevételével becsült népességszám az időszak végén 10 millió 33 ezer fő volt.
A születések száma az év első tizenegy hónapjában egyenetlenül alakult: öt hónapban kevesebb, hat hónapban viszont több gyermek született, mint egy évvel korábban. Összességében 2008. januártól novemberig a születésszám az egy évvel korábbihoz viszonyítva közel 1300-zal több újszülöttet jelent. A születésszám-emelkedés több mint fele június és július hónapokban történt, amikor az újszülöttek száma 4,5 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit.
A vizsgált időszakban a halálozások száma – kettő kivételével valamennyi hónapban – alacsonyabb volt, mint az előző évi: összességében 3225-tel (2,7 százalékkal) kevesebben hunytak el, mint egy évvel korábban.
A házasságkötések havonkénti száma jelentős ingadozásokat mutatott az év folyamán. Májusban és augusztusban több házasságot kötöttek, mint egy évvel korábban, az emelkedés jelentős, 17, illetve 15 százalékos volt ebben a két hónapban. Júniusban és júliusban viszont 14, szeptemberben pedig 15 százalékkal kevesebb házasságkötés történt, mint egy évvel korábban.
A májusi és augusztusi többlet nem tudta ellensúlyozni az év többi hónapjában jelentkező hiányt, így 2008. januártól novemberig összességében 38005 házasságkötés történt, 661-gyel (1,7 százalékkal) kevesebb, mint az előző év azonos időszakában.
Ezer lakosra 9,9 élveszületés és 12,9 halálozás jutott. A házasságkötési arányszám 4,1 ezrelékes értéke 0,1 ezrelékponttal maradt el a bázis­idő­szakitól. A természetes fogyás mértéke a 2007 első tizenegy havi 3,5 ezrelékről 3,0 ezrelékre mérséklődött. 2008. januártól novemberig 1000 élveszületésre 5,5 csecsemőhalálozás jutott, ez 0,4 ezrelékponttal alacsonyabb, mint az egy évvel korábbi érték.
A születésszám emelkedésének és a halálozások csökkenésének köszönhetően a természetes fogyás a 2007. január–novemberi 31854 fő­vel szemben 2008 első tizenegy hónapjában 27355 főre mérséklődött. A nemzetközi vándorlás becsült értékeinek pozitív egyenlege folytán az ország lakossága a természetes fogyásnál kisebb mértékben, mintegy 12000 fővel csökkent. 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!