Az orosz gáznak alternatívát jelentő, elsősorban iráni gázt szállító Nabucco
vezeték útvonala
A múlt hét elején Krakkóban lengyel–ukrán–litván–grúz –azerbajdzsáni
csúcsértekezleten tárgyaltak a közép-ázsiai és az azerbajdzsáni olajat
Oroszország megkerülésével Közép- és Nyugat-Európába eljuttató vezeték
építésének tervéről. A tanácskozásra azonban nem érkezett meg az ugyancsak
meghívott kazah elnök. Nurszultan Nazarbajev már csak azért sem utazhatott el a
lengyel városba, mert ő ugyanazon a napon egy másik magas szintű találkozón vett
részt. A Kaszpi-tenger partján Berdymuhammedov türkmén, valamint Vlagyimir
Putyin orosz elnökkel tárgyalt, mondhatni, éppen az ellenkezőjéről.
Putyin a múlt csütörtökön Asztanában, az új kazah fővárosban találkozott
Nazarbajevvel. A kazah elnök, akinek országában a kilencvenes években – nem
utolsósorban az amerikai Chevron részvételével – jelentős kőolajvagyont tártak
fel, sokáig kacérkodott az Egyesült Államokkal. Vagy éppen fordítva: Bush
próbálta Washington oldalára állítani az Oroszországgal határos, geopolitikai
szempontból oly fontos, óriási kiterjedésű Kazahsztán teljhatalmú elnökét. (A
The New York Times egyenesen a két államfő „keringőjéről” írt.) Amikor
Nazarbajev tavaly ősszel Washingtonban járt, az Egyesült Államok elnöke a Fehér
Házban rendezett díszebéden szemrebbenés nélkül „szabad országnak” nevezte
Kazahsztánt, holott közismert, hogy az ottani rendszer meglehetősen távol áll az
amerikaiak által másutt olyannyira megkövetelt demokráciától. (Nazarbajev veje,
Rahat Alijev nemrégiben nyilvánosan javasolta, hogy válasszák szultánná apósát,
aki egyébként a tavalyi, erősen „szovjet-szagú” elnökválasztáson a szavazatok
91,1 százalékát nyerte el.)
A kazah elnök azonban most határozottan a hajdani „nagy testvér” mellett tette
le voksát.
A két államfő ezután együttesen repülőgépre ült, és a Kaszpi-tenger partján
fekvő Türkménbasi városba (a volt Krasznovodszkba) repült, ahol aztán a múlt
szombaton türkmén kollégájukkal hármasban folytatták a tárgyalásokat, és
egyeztek meg ugyanebben: a két közép-ázsiai ország földgáz- és kőolajexportjának
orosz földre juttatásában, illetve orosz földön át történő továbbszállításában.
Ezzel az év elején elhunyt, a Kim Ir Szen személyi kultuszát is jócskán
meghaladó Szaparmurat Nyijazovot helyébe lépő új elnök is módosított elődje
féltve őrzött el nem kötelezett politikáján, és most nagy lépést tett Moszkva
felé.
Türkmenisztán egy negyven esztendeje épített vezetéken eddig évente 50 milliárd
köbméter földgázt szállított a Gazpromnak. A vezeték azonban azóta alaposan
elhasználódott. Putyin most arról állapodott meg kollégáival, hogy az orosz
óriásvállalat felújítja ezt és egy új vezetéket is épít, amelyből 360 kilométer
Türkmenisztán, 150 kilométer Kazahsztán területén át szállítja majd a földgázt
Oroszországba. A Gazprom értelemszerűen (és jóval a világpiaci ár alatt!)
megvásárolja azt, majd saját üzleti tervei, szándékai alapján továbbszállítja
Európába. Ezek a vezetékek a Kaszpi-tenger keleti partja mentén haladnak majd. A
nagyobb kapacitásnak, valamint a kitermelés bővítését is finanszírozó Gazpromnak
köszönhetően 2025-ben az orosz cég már évi 80, esetleg 90 milliárd köbmétert
vásárolhat Türkmenisztántól.
A csőrendszer megépítése, illetve a gáz szállítása ezen a Kaszpi-mellékinek
nevezett vezetéken állítólag jóval olcsóbbnak ígérkezik, mintha a tenger fenekén
fektetnék le a Transzkaszpinak nevezett vezetéket, amely Azerbajdzsánba, illetve
tovább, de mindenképpen Oroszország megkerülésével juttatná el a gázt Európába.
Az „orosz” vezeték létesítése azért is kevésbé költséges, mert nincs hozzá
szükség új geodéziai kutatásokra, hiszen az eddigi nyomvonalon halad.
És ugyanezen a nyomvonalon építik meg azt a vezetéket is, amely a tengizi
lelőhelyen felszínre hozott kazah kőolaj oroszlánrészét (eleinte évi 15 millió,
a továbbiakban pedig 35-50 millió tonnát) szállítja majd szintén Oroszországba,
ahol az vezetéken jut el Novorosszijszk fekete-tengeri kikötőbe. Onnan tankhajók
viszik Burgaszba, majd a bolgár kikötőből ismét csővezetéken át halad az európai
felvevőpiacok előszobájának számító görög kikötőbe, Alexandroupoliszba. Ezt az
olajat, vagy legalábbis nagy részét, a korábbi tervek szerint a Kaszpi-tengeren
át (vagy alatt) juttatták volna el az azerbajdzsáni Bakuba, majd onnan a már
megépült vezetéken, a grúziai Tbiliszin át a törökországi Ceyhan kikötőjébe. Az
új megállapodás szerint azonban a Kazahsztánban kitermelt kőolajat – vagy
legalábbis ezt a részét – ugyancsak nem Oroszország megkerülésével, hanem azon
keresztül szállítják majd Európába.
A vesztésre álló sakkpartit tehát Oroszország a maga számára nyerőre fordította.
A most aláírt elvi – és hamarosan szabályos szerződés formáját is öltő –
megállapodásokkal Moszkva nemcsak gazdasági, hanem politikai, ha úgy tetszik:
stratégiai előnyre is szert tett.
A Kaszpi-melléki gázvezeték létesítésével Oroszország alighanem sakk-mattot ad a
Nabucco vezeték megépítéspére vonatkozó tervnek. Igaz, türkmén részről elvben
nyitva hagyták az ajtót földgázkincsük egy részének más útvonalon való
szállítása előtt is, ám mindenképpen kétséges, hogy a számos EU-tagállam által
olyannyira pártolt elgondolás mennyire reális. Hiszen ezek után az Oroszországot
megkerülő vezetékbe csak elég kevés türkmén földgáz kerülhet. Kazahsztán,
amelyre a Nabucco tervezői részben ugyancsak számítottak, most amellett is
elkötelezte magát, hogy a karacsagani – a türkménisztániaknál egyébként sokkal
szegényebb – gázmező hozamát szintén a Gazpromnak adja el. Azerbajdzsán pedig
egyelőre maga is gázimportőr. A Nabuccóba kerülhetne – elvben – még az iráni
földgáz is, de Teheránt az Európai Unió nem tartja az oroszoknál szolidabb
partnernek, mi több, az Egyesült Államok kategorikusan ellenez egy vele kötendő
ilyen jellegű megállapodást. És még ha a gázimport – egyébként kétségtelenül
kívánatos – diverzifikálásának oltárán Európa fel is áldozná a politikai
szempontokat, maga Teherán is inkább afelé hajlik, hogy természeti kincsét
másutt értékesítse. Már folynak a tárgyalások egy olyan, napi 100 millió
köbméter kapacitású vezeték építéséről, amelyen keresztül Irán Pakisztánba és
Indiába szállítana földgázt. A vezetéket később esetleg meghosszabbítanák Kínába
is. És – láss csodát! – a csőrendszer megépítéséről éppen az ahhoz hitelt is
nyújtó Gazprommal folynak tárgyalások. Ezek után maradna még a Nabuccóba gázt
pumpáló Irak, amely azonban szintén nem számítható a garantáltan biztos
szállítók közé, arról nem is szólva, hogy a vezeték a stabilnak aligha nevezhető
Kurdisztánon át vezetne.
Európa számára tehát alapvetően marad a Gazprom-féle orosz és közép-ázsiai
földgáz. Diverzifikálni pedig valószínűleg nem a szállítót, hanem csak az
útvonalat lehet: Fehéroroszország és Ukrajna kikapcsolásával a szállítmányok egy
része a Kék áramlaton keresztül érkezne.
A dolgok jelenlegi állása szerint úgy tűnik, hogy a Gazprom csatát nyert. A
Gazprom a Kreml Rt.-nek becézett monopólium, amelyet Oroszország legújabb kori
politikai expanziója fő eszközének tekintenek.
2007. 05. 18. (XI/20)
