hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Bush az Év embere
A Time magazin választása szerint

2004. 12. 26.
Az amerikai Time magazin George W. Bush amerikai elnököt választotta idén az Év emberének, "bátor és tántoríthatatlan vezetési módjának, harcos és keménykez? politikai stílusának és egyértelm? választási győzelmének" köszönhetően.



Laura és George W. Bush a Fehér Ház karácsonyi ünnepségén. Nem kapott virgácsot Fotó: Reuters

George W. Bush először 1999 nyarán szerepelt a Time magazin címlapján Bush elnök? címmel. 

A kérdőjel 2000 decemberében eltűnt, amikor – hosszú hetekig tartó huzavona után – az Egyesült Államok 43. elnökévé választották. Ez a – sokakat feldühítő – győzelem tette őt az Év emberévé 2000-ben. 

Tényleg megtörtént ez négy évvel ezelőtt? – teszi fel a kérdést a Time főszerkesztője. A Bush-kormány első hónapjai legfőképpen vitákkal teltek el, ráadásul a szenátus támogatását is elvesztette, mikor Tom Daschle vezetésével a demokraták ellenőrzése alá került az amerikai felsőház. De aztán jött szeptember 11.

Azóta Bush összesen két tucatszor szerepelt a magazin címlapján, bemutatva őt a felhőkig érő magasságokban és a hullámvölgyek legmélyén is, volt, amikor 90 százalék fölött volt a támogatottsága, volt, amikor a 46 százalékot sem érte el, miután az iraki háború elkezdte szedni amerikai áldozatait is. Még legszorosabb támogatói sem merték biztosan állítani, hogy képes lesz újra megnyerni az elnökválasztásokat. De végül Bush győzött. Annak köszönhetően pedig, hogy – szó szerint és átvitt értelemben is – keze a fegyverhez tapadt, hogy a saját vezetési stílusához igazította a politika játékszabályait, és hogy sikerült meggyőznie a választók többségét arról, hogy megérdemel még négy évet a Fehér Házban, George W. Bush 2004-ben is az Év embere lett.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!