hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Újjáéled az al-Kaida

2003. 10. 26.
A világ első számú körözött terroristavezére köszöni, jól van, és a napokban újabb merényletekkel fenyegette meg üldözőit. Oszama bin Ladent másfél év után sem sikerült kézre keríteni, titkosszolgálati értesülések szerint szervezete, az al-Kaida erősebb, mint valaha. Az Irak ellen végrehajtott gyorsháború után fél évvel még mindig káosz uralkodik, s a háború vége óta több mint száz katona vesztette életét iraki ellenállók terrorcselekményei miatt. Úgy tűnik, a terrorizmus elleni háború egyre inkább eszkalálódik.



Makettkiállítás Londonban. Egy amerikai katonabábu mutatja, amint elkapják Oszama bin Laden terroristavezért. Nem játék Fotó: Reuters

Lassan Irak válik a világ leginkább terrorizmus sújtotta országává. A helyi lakosok elégedetlenek, mert több hónap után sem álltak helyre az alapvető szolgáltatások (víz-, áramellátás stb.), s a háború során kámforrá vált iraki hadsereg tagjai és Szaddám Huszein megdöntött iraki elnök hívei egyre gyakrabban intéznek támadásokat a "betolakodóknak" tartott rendfenntartó katonák ellen. Úgy látszik, Oszama bin Laden segítségére siet a volt iraki elnöknek, további öngyilkos merényletekkel fenyegette meg az Egyesült Államokat, Nagy-Britanniát, Spanyol- és Olaszországot, Ausztráliát, Japánt, s most először egy kelet-európai államot, Lengyelországot is, mert: "Fenntartjuk magunknak a jogot arra, hogy a megfelelő időben és helyen választ adjunk mindazoknak az államoknak, amelyek részt vesznek az Irak elleni igazságtalan háborúban. Véget vetünk az igazságtalanságnak" – mondta az al-Dzsazira arab televízióban. 

Huszein szintén harcos ellenállásra, a megszállók elleni szent háborúra buzdított egy – Tikritben, szülővárosában keltezett – levélen keresztül. A szerző az Irakban működő kollaboránsok ellen harcot és tiltakozó akciókat látna szívesen, levelét Irak és a "szabad arab Palesztina" éltetésével zárta. 

A Welt am Sonntag német lap helyi titkosszolgálati értesülésekre hivatkozva arról írt, hogy Oszama bin Laden Pakisztán és Afganisztán hegyeiben bujkál, újjászervezte hálózatát, és a kiképzőtáboraiba több önkéntes érkezik, mint valaha. A lap szerint titkosszolgálati jelentések valós veszélynek tartják az al-Kaida újjáéledését.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!