hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Történelmi ízelítő
Interjú Dr. Pick Tamással, a Pick Szalámigyár Rt. tiszteletbeli elnökével

Szeged iparűző lajstromába 1869-ben jegyezték be Pick Márk terménykereskedőt. A név és a szegedi szalámi azóta szinte az egész világon ismert lett. A híres cég egykori alapítójának egyik unokája negyvennégy év távollét után, 1992-ben tért haza Magyarországra. Hogy miért is ment el, és mit jelent számára a Pick-örökség, többek között erről kérdeztük.



Dr. Pick Tamás: Az embernek azt kell tennie, amire nagyobb tehetsége van Fotó: Hetek

– Ön zsidó családban nevelkedett, ami a második világháborús időszakban nehéz napokat jelenthetett. Családjuk például hogyan élte meg a magyarországi zsidótörvények bevezetését?

– Én közvetlenül nem éltem ezt meg. Persze tudtam, hogy a "turulosok" tettek ki zsidó diákokat
az egyetemről. Zsidózást nem tapasztaltam, ami nem volt furcsa, hiszen Szegeden mindenki tudta, hogy a Pick-gyár vezetőjének a fia vagyok. A német megszállás után azért nekem, édesapámnak és az egyik nővéremnek ki kellett tenniük a csillagot. Ugyanakkor viszont Szeged város német parancsnoka ismerte a családomat, és egyszer üzenetet küldött az édesapámnak, hogy sürgősen tűnjön el, mert a katonai csendőrség keresni fogja. Édesanyám egyébként katolikus volt, így nem kellett viselnie a csillagot, éppúgy, mint a másik nővéremnek, aki egy katolikushoz ment férjhez. 

– Többen segítették akkoriban a zsidókat?

– Voltak szabályok arra vonatkozólag, hogy bizonyos kapcsolatok rendben vannak, de bizonyos kapcsolatok már nem. Például édesapám nagy vadászember volt, a Festetics-birtokra gyakran meghívták hajtóvadászatra. Ugyanis az volt a szabály: ha valaki nem volt arisztokrata, akkor a hajtóvadászatra még meghívták, de az azt követő bálra már nem. A Festetics család egyik tagja egyébként nyilas volt, aki kiadta a budapesti lakását édesapámnak. Azt hiszem, ennél biztonságosabb hely nem is lehetett volna a számára. Később aztán egy svéd "védett házban" lakott az apám. Egy nap elment otthonról, és mire visszaért, a nyilasok mindenkit elvittek. Ha otthon marad, őt is a Dunába lövik. A zsidótörvényhez kapcsolódóan a Pick-gyárat 1941-ben odaadták egy szabadkai hentesnek. A
sógorom ekkor felhívta Bárdossyt, az akkori miniszterelnököt, aki teljesen felháborodott, és visszavonta a határozatot, így apám újra megkapta a gyárat. Ennyi pozitívum legalább volt az osztálykapcsolatokban. 

A kommunista érában más volt a helyzet: apám börtönbe került, ahol sokszor megverték. Pedig az akkori szegedi rendőrfőkapitány zsidó polgári családból származott, és ismerte a családunkat. Szóval nem értem, hogy miért, de a mi esetünkben az osztálykapcsolatok jobban működtek, mint a zsidó törzsi kapcsolatok.

– 1947-ben szerzett Budapesten közgazdasági diplomát. Az volt a terv, hogy édesapja után Ön veszi át a cég irányítását?

– Nem szívesen csináltam volna. Úgy éreztem, hogy ez nem egy olyan dolog, ami nekem spontán fekszik. Az embernek azt kell tennie, amire hajlandósága van, és amire nagyobb tehetsége van. Tulajdonképpen a kommunista rezsim szívességet tett nekem azzal, hogy a gyárat államosították. Így nem kellett édesapám ellen lázadnom. Diplomáciai pályára készültem, vagyis a közgazdaságtant erre akartam használni és nem a cég átvételére. Tudtam, hogy el fogom hagyni 

az országot, mert láttam, hogy mi történik. A pszichológia mindig is érdekelt, így hát arra nyergeltem át.

– Az egész család kiment 1948-ban Svájcba?

– Nem, csak édesapám és én. Később ő visszajött, pedig Zürichben szinte térden állva könyörögtem neki, hogy maradjon. Azt mondta: "Magyar vagyok, magyarnak születtem… és különben is: a gyár." Azt gondolta, hogy Magyarországon nem történhet meg az államosítás. Ő nem látta, nem akarta látni. Borzalmas volt nekem a
pályaudvaron Zürichben, mert tudtam, hogy utoljára látom. Itthon még februártól nagypéntekig ő volt a Pick Szalámigyár igazgatója. Nagypénteken volt az államosítás: egyszerűen lezárták a vaskaput a gyár irodája és a mellette lévő családi házunk között. Ez volt a nagypénteki "ajándék". Apám később portás lett egy zsírüzemben, majd az amerikai úti szeretetkórházban halt meg. 

– Önnek van családja?

– Igen, Svájcban nősültem, egy holland származású hölgyet vettem el, de ő már meghalt. Három gyermekünk született, akik most az Egyesült Államokban élnek. Jelenleg ismét nős vagyok, egy Vörösmarty a párom. 

– Miért jött haza Magyarországra?

– Nagyon izgalmasnak tartottam a rendszerváltást. Idealisztikus szemmel valahogy azt hittem, hogy ilyen helyzetben talán valami befolyással tud lenni az ember arra, hogy mi is történjen. Azért nehezebb volt hazajönni, mint kimenni. Magyarországon is vannak ellentétek a hazatelepültek és az itthon maradtak között. A hazaiak gyakran úgy érzik: mi itt voltunk, mi ismertük a helyzetet, mi megszenvedtünk, ti pedig nem tudtok semmit az itteni helyzetről. 

– És a gyár? Nem ez volt az első, amikor hazajött, hogy mi van a gyárral?!

– Nekem mindig is nagyon fontos volt, hogy Szegeden legyen egy virágzó szalámigyár. Azon kívül az is fontos, hogy Picknek hívják és ne másnak. A városhoz való kötődésem is fontos annak ellenére, hogy nem lakom ott. Hazatérésem óta különböző nonprofit alapítványok, közhasznú társaságok munkájában veszek részt, de tanítok és publikálok is. 

– Az elmúlt két évben sok szóbeszéd keringett arról, hogy az új vezetőség esetleg külföldi kézbe adná el a céget. Ön mit gondol erről?

– Azt gondolom, hogy a gyárnak mindenképpen szüksége van egy tőkeinjekcióra ahhoz, hogy mindenben megfeleljen az európai követelményeknek. Ha meg is venné valaki, vélhetően a nevet nem változtatná meg. A Pick-szalámi továbbra is magyar szalámiként lenne ismert a világon. 

– Mi az, amire úgy érzi, hogy büszke lehet az életében?

– Azt hiszem, hogy sikerült megmaradnom saját magamnak, és sikerült egy kontinuitást elérni az életemben, amit valószínűleg nem tudtam volna megoldani, ha itt maradtam volna. Mert akkor vagy azt tehettem volna, hogy kompromisszumot kötök, és valahogyan kollaborálok, ami biztos nem lett volna helyes. Vagy pedig ellenállok, de tulajdonképpen ez sem lett volna jó. Végiggondoltam, mielőtt elmentem, hogy mit tennék, ha maradnék: ellenállásnak nem láttam értelmét, mert csak úgy mártírként felajánlani magam, annak nincs értelme. Nem vagyok olyan alkat. Akkor nem hittem, hogy valaha is újra magyar földet fogok látni. 

Szalámitaktika

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetéssel vagy belépéssel tudja elérni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!