hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Újraszerveződik az al-Kaida

2003. 05. 26.
Fiatal, főleg diákokból álló csoport tagjai követték el a több mint negyven halálos áldozatot követelő robbantásos merényleteket Casablancában. A pénteken egy időben öt helyszínen végrehajtott merényletek után a marokkói rendőrség nagyszabású razziát hajtott végre a kikötővárosban, és huszonhét muzulmán szélsőségest őrizetbe vett. George W. Bush amerikai elnök segítséget ajánlott a támadók felkutatásához.



Marokkóiak a merényletekről olvasnak. Döbbenet és aggodalom Fotó: Reuters

Az elmúlt napokban a rendőrség azonosította a múlt héten elkövetett marokkói merényletsorozat elkövetőit, akik egy kivételével mind meghaltak az öngyilkos robbantások következtében. Az öt merényletet összesen tizennégyen követték el, az egyetlen túlélőt az elegáns Safir Hotelben fogták el, miután nem sikerült felrobbantania a testére erősített pokolgépet. Mohamed Buzubua igazságügy-miniszter elmondása szerint az öngyilkos merénylők mindannyian egyszer? háttérből származó marokkói fiatalok voltak, 20-24 év közöttiek, többen közülük diákok. 

A marokkóiakat sokkolta a kilenc év óta első terrormerénylet híre, amely megsemmisítette reményeiket, hogy a globális terrorizmus országukban nem fog gyökeret verni. 

A terroristák, akik öt különböző helyszínen hajtották végre merényleteiket, a gondosan megtervezett forgatókönyv ellenére hibát követtek el egyes helyszínek kiválasztásánál. Az egyik támadás egy bezárt zsidó közösségi épület előtt történt. Ha a merényletet nem pénteken, hanem szombaton hajtják végre, valószínűleg tele lett volna az épület, és számos áldozatot követelt volna a robbantás. Egy másik öngyilkos merénylő Casablanca óvárosában, egy szökőkút mellett robbantotta fel magát, három muzulmánt ölve meg. A merénylő nyilvánvalóan eltévesztette a célt – valószínűleg egy hasonló, de máshol található szökőkutat kellett volna megtalálnia, amely egy zsidó temető bejáratánál áll – közölte a helyi rendőrőrs vezetője. 

A legnagyobb pusztítást a Casa de Espana nev? spanyol étteremben történt robbantás okozta, amelyben legalább tizenkilencen haltak meg. A merénylők elvágták a biztonsági őr torkát, hogy bejuthassanak az étterembe. A város másik végében elhelyezkedő Farah Hotelben egy biztonsági őr és egy szállodai inas keveredett verekedésbe a támadókkal, arra kényszerítve őket, hogy felrobbantsák a testükre erősített bombát. A két alkalmazott halála mentette meg a szállodában tartózkodók életét. Az ötödik merénylet egy zsidó tulajdonban lévő olasz éttermet döntött romba a belga konzulátus közelében. Egy magas rangú, neve elhallgatását kérő kormánytisztviselő az AP hírügynökségnek elmondta: a gyanú szerint a merényleteket marokkói iszlám szélsőségesek hajtották végre, külföldről – nagy valószínűséggel Oszama bin Laden terrorszervezetétől, az al-Kaidától – érkezett instrukciókra. A "tévedések" arra utalnak, hogy a kitervelők ugyan profik voltak, a támadók azonban szegény környezetből toborzott "képzetlen" amatőrök, akiket csak eszközként használtak – vélekednek a hatóságok. 

Számos vélekedés szerint a pénteki merényletek elsődleges célpontjai a Marokkóban élő, illetve turistaként odalátogató zsidók voltak. A robbantások helyszínei között volt egy olyan szálloda, melyet gyakran látogatnak izraeli turisták, illetve egy francia nemzetiség? zsidó tulajdonában álló étterem és egy zsidó közösségi épület. Mindezek ellenére a terrortámadások során egyetlen zsidó sem sérült meg, mivel pénteken este a zsidók már a szombatra vonatkozó előírásokat betartva otthon tartózkodtak. Marokkóban egyébként mintegy négyezer zsidó él, ennek körülbelül a fele Casablancában.

Az al-Kaida, Oszama bin Laden terrorszervezete minden valószínűség szerint ismét aktivizálta magát, legalábbis ezt állítja a német titkosszolgálat, a BND. Vasárnap kiadott jelentésében a BND rámutat, hogy az al-Kaida újjászerveződött, új anyagi forrásokat talált és további támadásokat tervez Szaúd-Arábiában, Afrikában valamint Afganisztánban. Ugyanezt a véleményt hangoztatják az Egyesült Államokban kiadott jelentések, amelyek a múlt hét véres eseményeit követően világszerte arra sarkallják a kormányokat, hogy az utazást érintő biztonsági útmutatással lássák el állampolgáraikat. 

Az illetékesek nemcsak a casablancai, hanem a múlt hét elején Rijádban elkövetett, harmincnyolc halálos áldozatot követelő támadásért is az al-Kaidát teszik felelőssé. A BND szerint Oszama bin Laden él és Pakisztánban tartózkodik, valahol az afgán határ közelében.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!