hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A párt vezetői hallgatnak
Nem kerülhetők meg a tisztázó viták.

2002. 08. 18.
Az SZDSZ frontembereinek részéről a nyilvánosság előtt gyakorlatilag hírzárlat övezi a párt két alapítójának, Kis Jánosnak és Hack Péternek a kilépését a pártból. Lapzártánkig ugyanis több kísérlet ellenére sem sikerült elérnünk a párt vezetőit, így véleményeket "csak" Tamás Gáspár Miklóstól és Mécs Imrétől tudtunk begyűjteni. 



Kis János. Levélben indokolta döntését Fotó: Somorjai L.

Az ügyet Hack Péternek az Élet és Irodalom cím? lapban megjelent, múlt heti interjúja robbantotta ki, amelyben a tizenkét évig aktívan politizáló politikus kifejtette: lépése betetőzése volt egy hosszú folyamatnak, amely valamikor 1996 táján indult el. Az a mai napig is talány, hogy Kis János kilépéséről hogyan szerzett tudomást a sajtó, mivel – mint az a Magyar ATV Összefüggések cím? műsorának szombati adásából kiderült – a filozófus ezt nem kívánta még nyilvánosságra hozni, így a hír forrása ő semmiképpen sem lehetett. Döntéséről az SZDSZ vezetését írásban tájékoztatta. Mindenesetre az MTI "értesülésként" adta hírül, hogy Kis János a múlt héten levélben értesítette az ügyvivőket kilépéséről. Annak ellenére, hogy a levél tartalmát lapzártánkig nem hozták nyilvánosságra, mégis több orgánum kész tényként közölte – pedig csöppet sem biztos –, hogy Kis János vélhetően a Medgyessy-ügy miatt távozik. 

Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke az MTI-nek kifejtette, hogy sajnálatosnak, ugyanakkor az eseményekre való túlzott reagálásnak tartja Kis János és Hack Péter kilépését. Szerinte a politika mozgásterét az elvek, a lehetőségek és kompromisszumok határozzák meg, ám az elvekben nincs különbség közöttük. Kuncze Gábor beszámolt arról, hogy a két érintett levélben tájékoztatta őt a kilépésről, és hozzátette: az SZDSZ következő, országos tanácsának ülésén ad tájékoztatást a történtekről a tagságnak. 

A távirati irodának adott nyilatkozatoknál bővebb értékelést kívántunk kérni a párt vezetőitől – így Kuncze Gábortól és Magyar Bálinttól –, de ez elől az SZDSZ vezetői többszöri próbálkozásunk ellenére elzárkóztak.

Tamás Gáspár Miklós szerint – aki már több évvel ezelőtt kilépett az SZDSZ-ből – Kis János és Hack Péter, bár különböző emberek, és az okaik sem teljesen egyformák, egyaránt az SZDSZ és a kormánykoalíció politikájával való elégedetlenségük miatt léptek ki a pártból. 

TGM három szempontot említett. Az egyik a Medgyessy-ügy, a másik a kormánypártok viselkedése a parlamentben és az állami vállalatok megszállásában, a harmadik pedig a Mécs-bizottság kifogásolható működése. Ezek mind olyan dolgok, amelyek nagyon komolyan érintik az SZDSZ politikai identitását. 

Mint azt a filozófus elmondta: a Medgyessy-ügyet nem kell különösképpen magyarázni. A rendszerváltáskor kétségkívül volt valamiféle egyetértés abban, hogy az ÁVH utódszervezeteit nem hozzuk magunkkal az új rendszerbe, és ebben a kérdésben az SZDSZ volt a leghatározottabb. 

A második ok, hogy a közvélemény – és elsősorban a balközép közvélemény – abban a reményben juttatta hatalomra a jelenlegi kormánypártokat, hogy szakítanak a Fidesz alkotmány- és törvénysértő gyakorlatával. Most mégis azt látjuk, hogy a költségvetési törvénybe belesuszterolják a földtörvényt, a kormánypártok pénzfelhajtói pedig megjelennek az állami vállalatok felügyelőbizottságaiban. 

"A harmadik pedig – folytatta TGM –, amit én eléggé súlyosnak tartok, a Mécs-bizottság működése, amely több ponton sérti az alkotmányt és a hatályos törvényeket. Egyetértek Bauer Tamással abban, hogy itt egy visszacsapás történt a Medgyessy-ügyért. Akármennyire ellenszenves a jobboldal politikája, és akármennyire nem tartok sokat azokról a kormánytagokról, akik együttműködtek a volt állambiztonsági szolgálatokkal, nem lehet válogatni politikai szempontok szerint az emberek között, hogy kinek vannak személyiségi jogai, és kinek nincsenek. 

Nyilvánvaló, hogy két ilyen politikus, akik ugyan egymástól nagyon különböző emberek, de a jogállami fölfogás összehozta őket, nem engedhetnek az elveikből. Mind Kis Jánosnak, mind Hack Péternek komoly érdemei vannak a magyar jogállam megteremtésében, és a becsület azt követeli, hogy amikor a saját volt párthívei, barátai, tagtársai követnek el ilyen nagy hibákat, ilyenkor az ember lépjen. Amikor ilyen szempontból az utolsó remények is szétfoszlanak, ez a lépés érthető. Persze drámai és szomorú dolognak tartom, de azt nem állíthatom, hogy meg vagyok lepve" – tette hozzá a filozófus.

Mécs Imre országgyűlési képviselő elmondta a Heteknek: "Nagyon szomorú vagyok emiatt, mert mind a kettejüket kedvelem, és fontosnak tartottam, hogy valamilyen szinten, formában együttműködjünk. Kis Jánossal nagyon hosszú ideig dolgoztunk együtt, különösen a demokratikus ellenzék idejében, sok sikeres közös akciónk volt, amelyekre büszkén emlékezhetünk vissza. És azt hiszem, hogy a mostani, sok tekintetben bonyolultabb és árnyaltabb politizálást követelő időszakban is jó lett volna, ha fennmarad ez a szorosabb kapcsolat. Bízom benne, hogy nem szakadtunk el egymástól, és talán bizonyos fokig Kis Jánosnak nagyobb lesz a mozgástere, hogy a gondolatait kifejtse ezáltal. Úgy gondolom, hogy minden rossznak tűnő dolgot jóra is lehet fordítani, és így, két-három lépéssel távolabbról talán jobban, és számunkra hasznosabban tudja látni az SZDSZ-t. Hack Péter esetében pedig nem szeretnénk elveszíteni az ő kitűnő szaktudását, mert sok nehéz feladat vár ránk. Megértve és tiszteletben tartva a döntését, hasznos lenne, ha, tudományosabb és ilyen szempontból magasabb szinten támogatná a munkánkat."

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!