Kérdeznek téged [a hívők] a szent hónapról, [arról, hogy megengedett-e] akkor a harc? Mondd: "Harcolni akkor [valóban] súlyos dolog. Ám távol tartani [a többieket] Allah útjától, nem hinni benne, [távol tartani a hívőket] a Szent Mecsettől, elűzni annak lakóit – még súlyosabb Allah előtt. Az eltántorítás súlyosabb[an esik latba], mint az ölés. Ők pedig lankadatlanul harcolnak ellenetek, amíg el nem tántorítanak benneteket a hitetektől – amennyiben rajtuk múlik [ez]. Akik hitehagyottak lesznek közületek, s hitetlenekként halnak meg, azoknak a tettei hiábavalóak az evilágon és a túlvilágon. A tűz lesz az osztályrészük és benne [égnek] örökké.
Akik hisznek és elvégzik a hidzsrát, és harcba szállnak Allah útján, azok reménykedhetnek Allah könyörületében. Allah megbocsátó és könyörületes. (2:216-218)
Ne lankadjatok [a hitetlenek elleni harcban] és ne csüggedjetek – hiszen ti fogtok felülkerekedni, ha [különben] hívők vagytok! Ha csapás ért benneteket [most], úgy az [ellenséges] népet is hasonló csapás érte [korábban]. Ilyen a harci szerencse. Forgandóvá tesszük azt az emberek között, hogy Allah tudván tudhassa, ki az, aki hívő közöttetek és [vér]tanúkat választhasson közületek – Allah nem szereti az istenteleneket –, és hogy próbára tegye Allah a hívőket, s elpusztítsa a hitetleneket.
Vagy úgy vélitek, hogy bemehettek a Paradicsomba anélkül, hogy Allah megtapasztalhatta volna [előtte] azt, hogy kik azok köztetek, akik buzgólkodtak a harcban [érette], s kik azok, akik állhatatosak? (3:139-142)
(Korán, Helikon Kiadó, 1997, Simon Róbert fordítása)
2001. 10. 05. (V/40)
