– A hétvégi kongresszuson szerzett benyomásai szerint merre tart a szocialista
párt?
– Örülök annak, hogy a párt most már nemcsak a hibakereséssel volt
elfoglalva, nemcsak a felelősség megállapításával és a sebnyalogatással, hanem
azzal is, hogy mit lehet profitálni az ilyen helyzetből. Úgy tűnik, hogy élni akar az
ellenzéki pozíciójával, pontosabban az erős ellenzéki pozícióval. Úgy látom,
hogy aktívabban fog reagálni a kormányzati politikával kapcsolatban, és ezzel
egyidejűleg, ettől viszonylag függetlenül fel fogjuk építeni azt, amit itt
elindítottunk. Vagyis lesz egy szervezeti, egy személyi megújulás, amelynek során
nemcsak a vezetők, hanem a párt maga a tagságáig lemenően megújul, azaz megpróbál
új tagokat toborozni magába olyan generációkból és olyan társadalmi csoportokból,
amelyek eddig viszonylag kisebb mértékben voltak jelen az MSZP-ben.
– Ebben a folyamatban a választmánynak milyen szerepe van? Egy külső szemlélő
számára, aki nem járatos annyira a párt szervezeti felépítésében, az ezen a
poszton történt változás mit jelent?
– A választmány élére személyemben egy, a közvélemény számára viszonylag
új arc került. Akik a politikával intenzívebben foglalkoznak, eddig is ismertek,
tudták rólam, hogy az MSZP-ben én foglalkozom stratégiai ügyekkel – a politikai
elemző, tervező mechanizmus az én irányításom alatt volt. A szélesebb
közvélemény számára mégis ez talán jelzés, és remélhetőleg az értelmiség
számára is. A szocialisták részéről is megnövekedett az igény, hogy új
kapcsolatokat találjanak az értelmiség legszélesebb csoportjaival. A választmánynak
mindenképp a további építkezésről kell szólnia.
A választmány a szocialista pártban egy, az elnökség mellé rendelt testület, nincs
közöttük hierarchikus függés. Ez azt jelenti, hogy a választmány két kongresszus
között rendszeresen elszámoltatja a párt tisztségviselőit, akik a gyakorlati
politikáért felelősek. A választmánynak tudnia kell olyan üzeneteket közvetítenie
a társadalom számára, amelyek egy olyan folyamatról tanúskodnak, ahol a baloldal
újraépül és a szocialista párt újra megerősödik.
– Az Ön személye esetleg milyen momentumokat képviselhet?
– Arra szeretnék törekedni, hogy egyrészt mélyre leássunk és onnan magasra
építkezzünk, másrészt, hogy mindez érthető legyen mindenki számára. Az első
hivatalos sajtóértekezleten mondtam egy példát, hogy milyen lesz ez a választmány:
képzeljenek el egy reneszánsz házat, ahol az ablakok befelé nyílnak, és a belső
udvaron játszik a zenekar. És ez egy olyan zenekar, amelyhez sokan csatlakozhatnak,
ráadásul a próbákra is be lehet jönni az érdeklődőknek. Ez lesz a Szocialista
Párt választmánya.
– Még nyitottabb lesz?
– Olyan értelemben, hogy szeretnénk olyan igényes muzsikát játszani, ami
sokakat meg tud szólítani.
– Az osztrák Der Standardban egy olyan értékelés jelent meg, amely szerint az
MSZP-nek a posztkommunista örökség volt a problémája, és ez jelentősen
hozzájárult a májusi vereséghez. Lehet azt mondani, hogy most ezt a hagyatékot
nagyobb mértékben felszámolták?
– Nem hiszem, hogy az MSZP a posztkommunista hagyaték miatt vesztette el a
választásokat. Már csak azért sem, mert a választásokon megint egy olyan párt nyert
a rendszerváltás utáni történelemben újra, amelyik a leginkább meg tudta
szólítani a magyar társadalom még mindig alapvetően baloldali, szocialisztikus
értékrendjét. Bármilyen hihetetlennek is hangozhat, ez 1990-ben az MDF volt, amely
kifejezetten játszott erre a kontinuitásra, az MSZP is jelentős mértékben épített
erre a hangulati, magatartásbeli vonulatra 94-ben a magyar társadalomban, 98-ban pedig a
Fidesz tette ugyanezt. Tehát ha a posztkommunizmus alatt ezt értjük, akkor ez nem
stimmel.
Ha azt értené alatta az elemző, hogy egyfajta érdekérvényesítési mechanizmusnak az
átörökítése az MSZP-ben azért mégis megtestesült, akkor azt kell mondanunk, hogy
az ellenzéki pozíció nagyban mérsékli az ilyen típusú érdekérvényesítési
lehetőségeket. Egyébként az MSZP nagy értékének tartottam 94 és 98 között is,
hogy megpróbált igen sokak érdekében sok mindent tenni – lobbizni, ha úgy tetszik.
Ami nem azt jelenti, hogy "nagy értéknek" tartom, ha egyesek ennek során korrupció
közelébe kerültek.
– A kongresszusi kortesbeszédekből is úgy tűnt, hogy a szövetségeseket
illetően nem történt radikális fordulat a párt életében, tulajdonképpen ugyanazok
maradtak: a szakszervezetek, nyugdíjasok
– Az MSZP szerencsés helyzetben volt a 90-es választások eredményeképpen.
Amivel idáig élni tudott és úgy tűnik, hogy ezután is élni tud, az az, hogy saját
oldalán nem volt és nincs politikai konkurenciája. Ez biztonságot adott. Mostanra úgy
tűnik, hogy a jobboldal is kezd leegyszerűsödni, és a vezető párt ott is valóságos
hegemónia lehetőségéhez jutott. És a középső, liberális vonal is tisztázódik a
helyzet azáltal, hogy a Fidesz elment jobbra, megnyugodhat a Szabaddemokraták
Szövetsége. Tehát átrendeződik a politikai élet. Társadalmi értelemben éppen
ezért az MSZP-nek nyilvánvalóan új és új rétegek felé kell mennie. A szövetségi
politikájának biztosan át kell alakulnia, és nagyobb figyelmet kell szentelnie a
társadalomban valóságosan jelenlevő progresszív csoportokra, tehát nem az elitre,
hanem azokra a csoportokra – menedzseri, értelmiségi, új szakmunkás rétegekre, a
fiatal okra –, akik idáig talán nem kerültek az MSZP figyelmének a középpontjába.
– A kongreszuson Horn Gyula, a leköszönő pártelnök azt mondta, hogy az elsők
között tették fel neki azt a kérdést: szakad-e az MSZP? Horn úr határozottan
kijelentette, hogy az MSZP erős párt. Egyáltalán felmerült ez a kérdés?
– Nem tudok olyan platformról és olyan vezetőről, aki ezzel ténylegesen
megfenyegette volna a saját pártját. A pártban viszonylag sokszín? tagság van, és
több áramlat van együtt. Előfordulhat, hogy valakik úgy érzik, az egyik áramlat
túlságosan megerősödik és kiszoríthatja a többieket a politikai
akaratérvényesítésből, de a szakadás komolyan, szerintem, soha nem merült föl
senkiben.
– A Fidesz vezette kormánykoalíció eddig az MSZP szinte valamennyi támadásából ki
tudta fogni a szelet. Mennyire tudják felvenni a döntéseket és politikai lépéseket
komolyan átgondoló, ügyesen taktikázó Fidesszel a versenyt? Úgy tűnik, a kormány
lépéselőnyben van.
– Ez az elején így volt, most már ez nem igaz. Az előző ciklusban az MSZP az
SZDSZ-szel közös hetven százalék fölötti parlamenti képviseletét megpróbálta
gesztusokkal ellensúlyozni az ellenzék felé a házszabálytól a bizottsági
helyelosztáson át az alkotmányozásig. A mostani ciklus elején arra számítottunk,
hogy ha nincs is hasonló stabil többsége a jelenlegi koalíciónak, de azért mégis
csak adnak valami fajta viszonzást ezért. Ehelyett ők egyből nagyon keményen
érvényesítették az érdekeiket, és most már tudjuk, hogy az MSZP az első hetekben
kissé kábult volt.
– A konstruktív ellenzékiség mennyire maradt, illetve marad meg?
– Abban az értelemben megmaradt, hogy az MSZP keresni fogja azokat a lehetőségeket,
hogyan tud a lakosság különböző rétegeinek megszerezni valamit abból az
ígérethalmazból, amit a Fidesz a választásokon tett. Van azonban aggodalom a
Fidesszel kapcsolatban. Ez pedig az, hogy a Fidesz vajon mit akar még. Orbán Viktornak
volt egy kijelentése, mely szerint "kevesebbet, mint rendszerváltást, többet, mint
kormányváltást". Ez nagy aggodalmat kelt a mi köreinkben, nem a személyünket,
hanem az országot illetően, hiszen a Fidesz politikai viselkedése olyan, mintha még a
rendszerváltás lenne napirenden. A gazdaságban pedig úgy viselkedik, mintha már itt
lenne a fellendülés. Mindkét magatartásból hiányzik a konszolidációs momentum. Mi
pedig úgy gondoljuk, hogy a társadalomnak és a gazdaságnak ma konszolidációra van
szüksége, hogy amit elértünk, amit ez a társadalom nagy nehezen kiizzadott magából,
nehogy kockára tegyék.
1998. 09. 12. (II/36)
