hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Szivárványdiploma
Mesterképzést kapnak a melegaktivisták

2013. 08. 15.
Tűsarkú cípőben, Madonnának öltözött fiúk táncolnak a leghíresebb amerikai katolikus egyetem, a Georgetown házi toleranciafesztiválján – írta a napokban a The New York Times. „Az új katolicizmus” jegyében egyre több hagyományos vallási felsőoktatási intézmény is követi az elitegyetemek által elindított trendet. A Harvard 2009-ben nyitotta meg a melegkutatási tanszéket, és az Egyesült Államokban több mint 3200 egyetemi homoszexuális diákszervezet működik már, beleértve a külföldi diákok által is szívesen látogatott neves intézményeket.

1987-ben rendezték meg több százezer aktivista részvételével az első homoszexuális washingtoni menetet. Martin Luther King 1963-as beszéde által híressé vált fekete emberi jogi tömegrendezvény mintájára meghirdetett menet felhívással fordult az amerikai kormányzathoz. A dokumentum összefoglalja a meleglobbi alapköveteléseit: „Elvárjuk, hogy a kormányzat ugyanolyan védelmet adjon a szexuális orientáció miatti diszriminációval szemben a munkahelyeken, a közösségi szállásokon és az oktatásban, mint amit a faji, valamint a hitvallás, a bőrszín, és az etnikai és nemzeti származás alapján történő diszkriminációval szemben biztosít.”
A törvénynek meg kell tiltania azt – követelték a menet szervezői –, hogy bármely munkaadó, ingatlantulajdonos vagy iskola vallási alapon elutasítson homoszexuálisokat, akkor is, ha – az egyébként alkotmány által védett vallásszabadság alapján – joguk lenne erre. Az ilyen intézményeknek az adómentességi státusuk elvesztésével kellett számolniuk már a nyolcvanas évek végén. Az egyik híressé vált esetben a massachusettsi Katolikus Karitász kénytelen volt felszámolni a működését, miután a felszólítások ellenére sem voltak hajlandók örökbefogadásra gyermekeket közvetíteni homoszexuálisoknak.
Kifejezetten gyakorlati programot adott az intellektuális melegmozgalom alapkönyve, amely 1989-ben jelent meg. A kötetet két Harvardon végzett politológus és marketing szakember írta. Az Amikor a bál véget ér: Hogyan győzi le Amerika a félelmét és a melegekkel szembeni gyűlöletét a kilencvenes években (Marshall Kirk és Hunter Madsen – After the Ball: How America Will Conquer Its Fear and Hatred of Gays in the ’90s) három fő lépésből álló stratégiát javasolt a homoszexuális lobbi számára. Azt állították, hogy ezzel a programmal térdre lehet kényszeríteni a „homofób Amerikát”.

A nagy terv

A társadalom „eláztatása”. Kirk és Madsen első javaslata az volt, hogy a közvélemény előtt „szenzációmentessé” kell tenni a melegkérdést. „A társadalmat el kell árasztani folyamatos melegekkel kapcsolatos információval és reklámokkal. Ezeket a lehető legkevésbé provokatív formában kell tálalni, a lényeg az, hogy a heteroszexuálisok ‘ne tudják elzárni a zuhanyt’, mert így hozzászoknak ahhoz, hogy ‘állandóan nedvesek’.”A szerzők szerint a homoszexuálisokat hétköznapi emberekként („Mr. Átlagos”) kell ábrázolni, azt sugallva, hogy mindenki környezetében élnek ilyen feltűnésmentes meleg emberek. „Egy ügyes és hatékony médiakampány a melegközösséget ártalmatlan, kedves csoportként tudja elfogadtatni, akik sokoldalúan hozzájárulnak a nyugati társadalom színes és modern jellegéhez” – javasolta Kirk és Madsen.
A homoszexuálisok a nyolcvanas években még jellemzően elkülönült és rejtőzködő életformát választottak, ezért a társadalom idegenkedve tekintett rájuk. Nem volt ismert a létszámuk sem. A modern szexológia megalapozója, Alfred Kinsley a második világháború után dolgozta ki tézisét, miszerint a homoszexuálisok társadalmi aránya Amerikában 10 százalék, de ez igazán csak a nyolcvanas években vált hangsúlyos „dogmává” a médiában. A kutató – aki maga is homoszexuális volt – ezt az állítását hipotézisként fogalmazta meg, de a melegpropaganda hamarosan tudományos tényként hivatkozott erre a számra. A magukat homoszexuálisként vagy biszexuálisként meghatározók valóságos aránya még ma sem haladja meg a három százalékot.
Áldozatok és üldözők. A melegpropaganda második pillére agresszív taktikát javasolt a homoszexualitás kritikusaival szemben. A szerzők azt javasolták, hogy az ellenséges rádióadások zavarásának a mintájára, folyamatosan „zavarni” kell a melegpropaganda ellenzőinek “az adását”, társadalmi kommunikációját. A célba vett csoportok között különböző felekezetű keresztények, tradicionalisták és minden olyan – akár tudományos – közösség és köz-életi személyiség szerepelt, akik bírálták a meleglobbit. „A homogyűlölet képviselőit kapcsoljuk össze a náci rémtettek képével. Mutassuk be őket olyan sötét bűnözőkként, akik készek lennének melegeket lemészárolni, fanatikusan uszítanak és intoleranciát hirdetnek. Hivatkozzunk arra, hogy az ilyen homofób szörnyetegek újra felállítanák a náci koncentrációs táborokat, ahol a melegeket kínozták és gázkamrába küldték” – javasolják a szerzők.
A kampányban kötelező elemmé tették, hogy a melegeket mindig, minden szituációban áldozatként kell feltüntetni, akik joggal várják el, hogy a heteroszexuális társadalom jóérzésű többsége védelmet adjon nekik, miközben a közvélemény megvetése sújtja azokat, akik bírálják az életmódjukat. Ettől kezdve váltak visszatérő, már-már eposzi jelzővé a „homofób”, „gyűlöletkeltő” és „bigott” kifejezések a hagyományos társadalmi és erkölcsi értékeket védelmezők megbélyegzésére. „El kell érnünk, hogy a többség reflexből az áldozatok oldalára álljon, és kényelmetlenül érezze magát, amikor valaki negatív összefüggésben említi a melegeket” – javasolják a szerzők.
Először csak a teve fejét mutassuk.
A stratégia harmadik eleme a pszichológiai kampány Amerika „átprogramozására”. Kirk és Madsen azt sürgetik, hogy „az átlagos amerikai érzelmeit, gondolkodását és akaratát folyamatos és jól megtervezett pszichológiai ostromnak kell alávetni, amelyet a média közvetít országos méretekben”.
A szerzők fokozatosságot javasolnak, hogy a társadalom ne élje át sokkszerűen ezt a propagandát: „Nem szabad a közvéleményt túl korán kitenni a homoszexuális életmód tényleges bemutatásának. Kerülni kell a melegszex bemutatását, és a melegjogokat, amennyire csak lehet, absztrakt társadalmi kérdésként és emberi jogi küzdelemként kell tálalni. Először csak a teve feje bukkan fel a sátor nyílásában, mert azt mindenki kedveli, a rútabb hátsó fele ráér később!” – teszik hozzá cinikusan a harvardi szakemberek.
A szerzők még a nyolcvanas években drámai mértékben terjedő AIDS-járványt is lehetőségként tekintik a társadalmi programjuk megvalósítására. „Hogyan maximalizálhatjuk az együttérzést a betegség áldozatai iránt, miközben minimálisra igyekszünk csökkenteni az általuk keltett félelmet? Hogyan tudjuk a legjobban kijátszani ezt a rettenetes lapjárást, amit a sors az AIDS révén a kezünkbe osztott?” – teszik fel a kérdést. Kirk és Madsen szerint arra kell törekedni, hogy a betegséget a társadalom ne a homoszexuális embereket sújtó bélyegként és csapásként lássa (amint azt a „homofób”, „Szodomával példázódó gyűlöletprédikátorok” állítják), hanem együttérzéssel nézzenek az áldozatokra.
A szimpátia felkeltése révén könnyebb volt milliárdos adópénzeket is a gyógykezelés és védekezés költségeire megszavaztatni.
A szerzők magabiztosak a programjuk eredményessége felől: „A könyvben felvázolt kampány összetett, de ha ezt a programot megalkuvás nélkül, rezzenéstelen kitartással végigvisszük, akkor a pszichológia és a marketing régóta jól ismert törvényszerűségei alapján az eredmény nem lesz kérdéses” – ígérik.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!