hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Multik a magyar esélyekről
Az összefogás kultúrája

2010. 07. 23.
Mivel Magyarországot legyengült állapotban érte utol a világválság, a kilábalás is hosszabb időt vesz igénybe – fogalmazott megkeresésünkre Takács János, az Electrolux közép-európai vezérigazgatója.

A 15 multinacionális vállalatot tömörítő Magyar Európai Üzleti Tanács (HEBC) éves országjelentésében alapvetően optimistán látják Magyarország esélyeit, rövid távon azonban elhúzódó recesszióra számítanak. Úgy vélik, az idén, de még jövőre is jó esetben stagnál a gazdaság, de nem kizárt egy újabb visszaesés sem.
A legnagyobb hazai „multibefektetőket” tömörítő társaság a hazai gazdaságelemző cégeknél kissé pesszimistább várakozásait azzal támasztja alá, hogy a külső és a belső adósságunk jóval magasabb a környező országokénál, ami erősíti az ország kitettségét a külvilág folyamataival szemben.
A HEBC tíz pontba foglalta össze a legfontosabb teendőket annak érdekében, hogy az ország sikeresen jöhessen ki a mostani nehéz időszakból. Takács János, az Electrolux közép-európai vezérigazgatója megkeresésünkre az összefogást, az együttműködést, a politikai bátorságot említette elsőként. Mint fogalmazott, „sajnos nincs kultú­­-rája Magyarországon a konszenzusnak, az együttműködésnek, de minél nehezebb a helyzet, annál nyitottabbá válhatnak a gazdaság, a társadalom, a politika szereplői, mert egy ilyen nehéz helyzetben csak egymásba karolva tudunk sikeresek lenni”.
A kormány által beharangozott 29 pontos csomag számos elemét üdvözölte, de hangsúlyozta, hogy a legfontosabb teendő az adórendszer egyszerűsítése, a mindenki számára átlátható adórendszer kialakítása. „Ez nem kerül pénzbe – tette hozzá –, viszont ennek köszönhetően csökkenhet az adóelkerülés, és könnyebbé válhat az ellenőrzés.” A vezérigazgató fontosnak tartja még a jogszabályok egyszerűsítését és az adminisztráció csökkentését is, amelyek jelentősen hozzájárulhatnak a korrupció mérsékléséhez. Mint kifejtette, „a korrupció csökkentése nem pénz kérdése, hanem politikai bátorság kérdése. Kiemelkedő terület a pártfinanszírozás rendezése, az egészségügy áldatlan állapotának rendezése, illetve a bürokrácia csökkentése is, mely gyakorlatilag a korrupció meleg­ágya. A munkahelyek megtartása érdekében szükség van a munkabérekre rakódó terhek csökkentésére és a hazai kkv szektor megerősítésére is” – hangsúlyozta, továbbá kiemelte: „a HEBC minden segítséget megad annak érdekében, hogy a versenyképes hazai vállalkozások megerősödjenek”.
Kerekes László, a világ legnagyobb festékgyárának, az AkzoNobelnek a közép-európai vezérigazgatója hozzátette: „Magyarország számos olyan előnnyel rendelkezik, amit érdemes kihasználni. Így például a földrajzi elhelyezkedése, a természeti kincsei, a fejlett infrastruktúrája mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy vezető állam lehessünk Közép-Európában.” Kerekes László hangsúlyozta: „A jövő évi uniós elnökséget is előnyünkre fordíthatnánk azáltal, ha felkarolnánk olyan témákat, mint például a Duna menti országok közös stratégiájának kidolgozása, az unió bővítése a Balkán felé, illetve Horvátország csatlakozásának támogatása.”

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!