„Kimaradt nálam az az időszak, amikor meg kellett volna, úgymond, tanulni focizni. Tizenkét éves koromtól tizenhat éves koromig labdát se láttam. Aki most focizni lát, az ezt egyszerűen nem hiszi el. Ezalatt a négy év alatt annyira elzüllöttem, annyira tönkretettem az életemet, hogy most alig hiszem el, hogy egészséges vagyok. Valami tehetség kellett hogy legyen bennem, mert engem nem tanítottak focizni, én a grundon nőttem fel. Már ötéves koromtól kezdve mindenhol a labdát rúgtam. Csak ez kötött le, semmi más" - így emlékezett vissza egy 2002-ben adott interjújában gyermek- és tinédzseréveire Gera Zoltán, aki már tízévesen befért a Pécsi Bőrgyár ificsapatába. Ott figyelt fel rá Garami József, aki elvitte a PMSC-be. „Akkor tizenkét éves volt, és rendkívüli képességűnek találtam. Látszott, hogy nagyon sokra viheti, és ez be is igazolódott: Gera Zoli egy szupertehetség, és a világ bármelyik első osztályú bajnokságában ő a jó játékosok közé tartozna" - emlékezett vissza a Heteknek nyilatkozva a mester, aki később a Fradinál is edzette „Gerzsont".
A hit segített
A kezdetektől a jelenig vezető út azonban ennél rögösebb volt, és nem is ennyire magától értetődő. Zoli ugyanis két hónap múlva otthagyta a klubot. Erre az időszakra így emlékszik: „Ekkor már három éve, azaz kilencéves korom óta cigarettáztam. Tizenkét évesen elkezdtem inni a pálinkát meg a bort és a rövidet is, ami éppen volt. Attól függően, mennyi pénzünk volt. Legtöbbször anyukámat loptam meg, bár ő egy hónapban csak húszezer forintot keresett, de volt, amikor tízet is elvittem. Mikor elfogyott a pénz, és unatkoztunk, elmentünk verekedni; unatkoztunk, elmentünk gyújtogatni; aztán, ha már nagyon hosszan unatkoztunk, elmentünk, és kiraboltunk valakit. Közben ment a hígító, csavarlazító, nejlonzacskó. Ez tartott egészen tizenhat éves koromig, akkor közbeszólt Isten."
2010. 05. 14. (XIV/19)
