hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Rabbi kontra lelkész
Keresztény cionisták elleni bojkottra szólított fel egy amerikai zsidó vezető

2008. 04. 16.
A keresztény cionistákkal való „káros” együttműködés beszüntetésére szólította fel Izraelt egy befolyásos amerikai rabbi. Eric Yoffie, a liberális Reform Judaizmus Szövetség vezetője úgy véli, hogy az evangéliumi keresztények „elutasítják a demokratikus Izrael lehetőségét”. Yoffie név szerint is sértő megjegyzésekkel illette John Hagee lelkészt, akit „szélsőségesnek” nevezett. „Számomra nincs annál nevetségesebb és tragikusabb, mint hogy ezt az embert Izrael barátjának tekintik” – mondta a rabbi. Izraelben több politikai és vallási vezető visszautasította Yoffie kirohanását. Slomo Riskin efratai főrabbi az Izrael és az evangéliumi kereszténység közötti kapcsolatot a huszadik század „egyik csodájának” nevezte.



Eric Yoffie

„Az üldözés, intolerancia és zsidógyűlölet kereszténysége nem azonos a Hagee
lelkész és a legtöbb evangéliumi hívő által képviselt kereszténységgel” – mondta
Riskin. A főrabbi szerint a pogromok kétezer éves időszaka után nagyon fontos
fejlemény az, hogy több tízmillió, Izrael iránt elkötelezett keresztény él
Amerikában és másutt a világon.

„Izraelnek az egész világon nincsenek jobb barátai, mint a keresztény cionisták”
– közölte Benjamin Netanjahu, az ellenzéki Likud párt elnöke, aki szerint ennek
a barátságnak az alapja „a szív, a közös gyökerek és a közös kultúra”. Kiállt
Hagee mellett Benny Elon, egy különböző pártokhoz tartozó izraeli parlamenti
képviselőket tömörítő szervezet vezetője. Elon „szégyenletesnek” nevezte Yoffie
nyilatkozatát.

A vihart Eric Yoffie-nak az Amerikai Rabbik Központi Konferenciájának az éves
közgyűlésén mondott beszéde váltotta ki. Yoffie felszólította a szervezetet,
hogy szakítson meg minden együttműködést a John Hagee által képviselt
Izrael-barát szervezetekkel, mondván, azok „Izrael biztonsága és jóléte rovására
terjesztik az ideológiájukat”. A reformirányzat vezetője szerint a keresztény
cionisták politikailag elfogultak, mivel azokat az izraeli irányzatokat
támogatják, amelyek elutasítják a palesztin állam létrehozását. „Ezek a nézetek,
ha megvalósulnak, csapást jelentenek Izrael számára, mivel diplomáciai
elszigeteltséghez, növekvő erőszakhoz és Izrael zsidó többségének az
elvesztéséhez vezetnek.”

Yoffie szerint „a Hagee-féle szélsőséges evangéliumi irányzat” egyre veszít a
népszerűségéből, és helyét egy „mérsékeltebb” megközelítés veszi át az
evangéliumi keresztény világban. A rabbi ezért azt sürgette, hogy a zsidó
szervezetek bojkottálják az evangéliumiak által szervezett, Izraelt támogató
rendezvényeket. Emellett azt is Hagee szemére vetette, hogy kritikus
megjegyzéseket tett a ka-tolikus egyházra. Yoffie szerint a lelkész például azt
állította, hogy a katolikus antiszemitizmus segített Adolf Hitler hatalomba
jutásában.



John Hagee

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!