hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Előnykovácsolás
Interjú Andrzej Bobinski lengyel politikai elemzővel

2007. 07. 04.
Mi motiválja a lengyel politikát, hogy ennyire szembemenjen a nagy európai országokkal?

– A jelenlegi erőfitogtatás nem új keletű, a Nizzai Szerződéssel van
összefüggésben, mivel az nagyobb súlyt ad a kisebb országoknak a nagyokkal
szemben. Ez igen kedvező feltételeket hozott Lengyelországnak, mely jelenleg
huszonhét szavazattal rendelkezik, nem úgy, mint a népességét tekintve kétszer
akkora, de csak huszonkilenc szavazattal bíró Németországnak. Tehát a szavazati
arányok megtartása jelentős nemzeti érdekké vált. A kormány által képviselt
„kemény” álláspont pedig mindent egybevetve Lengyelország pozícióit erősíti. A
rólunk kialakult igen negatív képből a kormány igyekszik előnyt kovácsolni
azzal, hogy legalább elmondhatja, sikerült egy előnyösebb üzletet kötni. Ha már
mindenki úgy látja, hogy „mi vagyunk az osztályban a rossz fiúk”, akkor miért ne
menjünk el a végletekig? Ennél borzasztóbb imázsunk már úgysem lehet.

Miként vélekednek a lengyelek erről a konfrontatív politikáról?

– A jelenlegi kormány talán azért is engedheti meg magának ezt a stílust,
mert a lengyelek többsége közismerten EU-párti. Az Eurostat adatai szerint a
lengyelek a leglelkesebb támogatói az „európai projektnek”. Ennek nyilván oka a
kohéziós alapokból beáramló óriási pénzek és a külföldi munkavállalás
lehetősége. A lengyelek többsége vélhetően sikerként éli meg az EU-csúcs
eredményeit. A megegyezéssel Kaczynski miniszterelnöknek sikerült „határozott,
de kompromisszumra képes” vezetőként felállnia a tárgyalóasztaltól.

Mennyire megosztott a kérdésben a lengyel politikai elit?

– Ezt nehéz röviden elmagyarázni, mivel a pártok igyekeztek kevéssé
karakteres álláspontot képviselni az unióval kapcsolatban. Ennek egyik oka
lehet, hogy az előző választásokat elvesztő baloldal a mai napig nem tudott
felállni. Bár annak idején a Nizzai Szerződéssel szemben voksoltak, és
mind-végig kritizálták a jobboldali Kaczynski-kormány EU-politikáját, most
nyilván ők is örülnek a megállapodásnak. A jelenlegi felemás helyzetben a
kormány igyekszik minden Brüsszel felé vezető hidat felrobbantani maga mögött.
Egy híd nem robbant fel, és ennek természetesen még a baloldal is örül.

Vajon ezzel a Kaczynski ikerpár népszerűsége növekedett?

– A helyzet az, hogy jelenleg nem az Európai Unióhoz fűződő viszonyunk a
legfontosabb belpolitikai kérdés, persze nem is lehet túl nagy politikai tőkét
kovácsolni ma európai programokkal. Sokkal inkább helyi ügyekben exponálják
magukat a pártok. Azt azonban mondhatjuk, hogy a találkozó fő nyertese Kaczynski
miniszterelnök. Sokan úgy látják, hogy a keményebb kiállás rövid távon ugyan nem
tesz népszerűbbé, ugyanakkor kézzelfogható előnyökhöz juttatja Lengyelországot.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!