Thomas O\'Brian, Phoenix volt püspöke rács mögött. Többrendbeli vétségek Fotó: AP
Lemondott tisztségéről az egyesült államokbeli Phoenix püspöke, akit halálos gázolással is megvádoltak. A római katolikus főpapot hétfőn vették őrizetbe, miután autójával halálra gázolt egy gyalogost, majd áldozatát cserbenhagyva elhajtott a helyszínről. A Vatikán szűkszavú közleménye szerint a pápa elfogadta Thomas O\'Brian lemondását. A püspöknek nem ez az első botránya: korábban azzal vádolták, hogy eltussolta a gyerekeket molesztáló papok bűneit.
Amikor a kilencvenes évek elején a James Porter tiszteletes által elkövetett szexuális visszaélések nyilvánosságra kerültek, majd amikor 2002-ben a Boston Globe foglalkozott John Geoghan tisztelendő zaklatásaival, Bernard Law bíboros "elszigetelt esetekként" jellemezte a gyalázatos eseményeket. A tavalyi év során viszont sorra jelentek meg ennek ellenkezőjét bizonyító dokumentumok, s egyre több áldozat is előkerült. Nyilvánvalóvá vált, hogy a papok által elkövetett szexuális zaklatások rendszeres problémát jelentenek a bostoni érsekségben: számos pap és több száz áldozat is érintett az ügyben.
Évtizedeken keresztül a katolikus egyházi vezetők kidolgozták a "titkolózás, csalás és megfélemlítés kultúráját", hogy a borzalmas történetektől távol tartsák a nyilvánosságot – írja a Boston Globe. A zaklatások áldozatait figyelmen kívül hagyták vagy titkon lefizették őket, míg az érintett papokat csöndben plébániáról plébániára küldték vagy "pszichológiai tanácsadásban" részesítették. A papok által elkövetett szexuális erőszak és más büntetendő cselekedetek ellenére az egyházi vezetők semmi jelét nem adták annak, hogy a hatóságok elé akarnák vinni az ügyeket.
Mint ismeretes, a botrány Bostonban tört ki, de hamar túlterjedt az érsekség határain. Más egyházmegyékben is egyre-másra derültek ki szexuális visszaélések történetei. 2002 végére mintegy ezerkétszáz papot vádoltak zaklatással országszerte a The New York Times felmérése szerint. Az elmúlt években öt amerikai főpap kényszerült lemondásra a szexbotrány miatt, köztük a bostoni Law bíboros. A botrány világszerte is érezhető volt: Argentínában, Ausztriában, Írországban, Kanadában, Lengyelországban, Németországban, Skóciában, Svájcban és Walesben is mondtak le püspökök.
A tavalyi év folyamán, a szexuális visszaélések botrányának mélypontján a római katolikus püspökök részéről a legbátrabb lépés az volt, hogy bizottságot hoztak létre laikusokból. A Katolikus Püspökök Egyesült Államokbeli Konferenciája által összehívott bizottság arra hivatott, hogy megvizsgálja mind a 195 amerikai egyházmegyét és megállapítsa, hány papot érint a szexuális zaklatás vádja. A Konferencia elnöke, Wilton Gregory belleville-i püspök nevezte ki a most lemondásra kényszerült Frank Keatinget, a bizottság elnökét.
"Egészségtelen úgy tenni, mint a Cosa Nostra, aztán titkolózni és elhallgatni. Végül úgyis minden kiderül" – ez a kijelentés volt Frank Keatingnek a "bűne", legalábbis a római katolikus klérus szemmel láthatóan nagyon a szívére vette az egykori oklahomai kormányzó kritikáját. Igaz, a Timesnak adott interjújában Keating még azt is hozzátette, hogy számos egyházi tisztségviselő alól "kilóg a lóláb", ami már valóban főbenjáró vétek.
Roger Mahony Los Angeles-i bíboros szerint Keating megjegyzései "az utolsó cseppet" jelentették a pohárban. Közölte, hogy megkéri püspöktársait, kérjék fel Keatinget a lemondásra. Keating szóvivője a Timesnak elmondta: az egykori kormányzó kitart nyilatkozatai mellett. "Erős szavakat használ kijelentéseiben. Az igazat mondja, de némelyek nyilvánvalóan nem akarják az igazságot hallani" – jellemezte főnökét a szóvivő.
David Clohessy, az áldozatok támogatására létrehozott Papok Által Zaklatott Túlélők Hálózatának elnöke szerint Keating lemondása "borzasztó csalódással" tölti el az áldozatokat és a laikus katolikusokat. "Nagyon zavaró, hogy néhány élénk megjegyzés ennyire egyértelműen felbosszantja a püspököket – mondta Clohessy az AP hírügynökségnek. – Itt van egy elkötelezett, lelkiismeretes laikus katolikus személy, aki föláldozta az idejét és főként hírnevét, hogy kirántsa a bajból a püspököket, s most hirtelen kényszerítik, hogy mondjon le" – folytatta a papok által zaklatott áldozatok képviselője.
A héten a louisville-i érsekség beleegyezett abba, hogy 25,7 millió dollár kártérítést fizet közel 250 személynek, akiket papok vagy más egyházi dolgozók zaklattak szexuálisan. Ez eddig a legnagyobb pénzügyi rendezés, amit a római katolikus egyház fizet az áldozatainak, akiket a múlt héten nyilvános összejövetelen követett meg Thomas Kelly érsek. "Egyetlen gyermeknek sem lett volna szabad átélnie azt, ami veletek történt – mondta Kelly a keser? tapasztalatokat szerzett embereknek. – Bocsánatot kérek azért, amit tettünk, vagy amit elmulasztottunk megtenni, s a ti megaláztatásotokhoz vezetett" – hangsúlyozta Kelly. Az elmúlt több mint egy év során többen is beperelték az érsekséget szexuális zaklatások miatt. Az áldozatok szerint az érsekség titkolta a
visszaéléseket, és semmit nem tett megfékezésükre. Louis Miller visszavonult tisztelendő, aki a louisville-i botrány központjában áll, a múlt hónapban húsz év börtönbüntetést kapott több évtizedes, gyermekek ellen elkövetett szexuális zaklatásai miatt. Két másik pap még ítélethirdetés előtt áll.
San Franciscóban a katolikus vezetők "bocsánatkérő szertartást" végeztek múlt szombaton a szexuális zaklatások áldozatainak, akiket nem templomban hívtak össze, mivel sokan közülük irtóznak ilyen jelleg? épületekbe belépni. Az áldozatok szerint fontos, hogy a katolikus egyház nyitott a megoldásra, s a sértettek szabadon beszélhetnek, de nem világos számukra, hogy milyen tettek fogják követni a bocsánatkérő szavakat.
Botránykrónika