hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Szocialista időszámítás
Önkormányzati választások 2002

2002. 10. 27.
Erős feketét kortyolgatok Lénárt László budapesti alelnök irodájában, miközben arról beszél, rosszul vette volna ki magát, ha egy ötven százalék fölötti támogatottsággal bíró párt visszaléptette volna főpolgármester-jelöltjét. Azt mondja, erre kizárólag abban az esetben kerülhetett volna sor, ha fokozott Schmitt-ve-szély fenyeget. Amikor Gy. Németh esélyeiről kérdezem, politikusan azt feleli: az első három hely valamelyike számukra jó eredmény. 



Gy. Németh Erzsébet Baranyi Tiborral. Többre jutottak Fotó: Somorjai L.

Továbbállok. Egyelőre még előzetes eredmények sem jönnek, marad az esélylatolgatás. Lendvai Ildikó azt mondja, akkor lennének elégedettek, ha a budapesti közgyűlésben negyven és ötven százalék közötti lenne a szocialisták aránya, országosan pedig megtartanák az eddigi városokat, esetleg egyet-kettőt szereznének melléjük. Ami a főpolgármesterséget illeti, a frakcióvezető úgy látja, most a részvétel volt a fontos. Ebben egyébként egyöntet? a szocialisták véleménye. Amikor például Gy. Németh Erzsébet a fotósok kereszttüzében megérkezik, elhangzik egy-két beszólás: "Tegyétek el a képeket 2006-ra!"; vagy: "Még nem tudjuk, hogy most ki lesz a főpolgármester, de azt igen, hogy 2006-ban az Erzsike."

Ahogy érkeznek az első eredmények, máris gyülekeznek az MSZP-s szurkolók. Itt van többek között Kende Péter, a mulatós Fásy, a pártvezetők környezetében felbukkan Dévényi Tibor is – lehet, hogy most neki lesz három kívánsága. A mögöttem lévő sorban két idősebb törzsszurkoló hölgy ugrálva, nevetve, szinte már eksztázisban hallgatja a párt számára kedvezőbbnél kedvezőbb eredményeket. Már-már arra számítok, hogy felszaggatják a székeket, görögtüzet gyújtanak vagy petárdát robbantanak, és a biztonságiaknak kell semlegesíteniük őket, de ez végül nem történik meg. Ehelyett egy-két fricskát eresztenek el: "Orbán Viktor bölcsőbe nagy, ágyba kicsi."

Az egyre inkább pirosba boruló térképet nézve felötlik az emberben, hogy a választókban még elevenen élhet az ellenzéki önkormányzatok Fidesz alatti megkülönböztetése… Nem mellesleg az MSZP néhol mintha rá is játszott volna erre kampányában. Kovács László pártelnök, külügyminiszter e felvetésemre tiltakozik: "Mi csak annyit mondtunk, hogy minden, amit a szocialista polgármesterek az elmúlt négy évben elértek, erős kormányzati ellenszélben sikerült nekik. Ha most újra megkapják a bizalmat, akkor egy kormányzati hátszéllel még többet tudnak tenni városukért."

A felállított plazmatévékben eközben az újdonsült szocialista polgármesterek nyilatkoznak. Mintha hallották volna, amit Kovács mondott: hangsúlyozzák, hogy hangsúlyozottan számítanak a kormány hangsúlyos segítségére. 

A hivatalos sajtótájékoztató után – ahol Medgyessy a nagy örömben "szervusztok"-kal köszöntötte az ország nyilvánosságát – tévés-rádiós nyilatkozatok sora vár a miniszterelnökre. Meglepő módon a kigyúrt testőrök most nem fogják közre Medgyes-syt, aki így szinte elvegyül a tömegben. Kérdésemre, hogy nem gondolja-e, hogy túl sok lesz a szocialista polgármesterektől érkező "baráti" segítségkérés, szívélyesen válaszol: "Számomra nincs baráti és nem baráti önkormányzat, számomra városok, falvak vannak, magyar emberek vannak, és az ő problémáikra kell megoldásokat találni. Ebben a kormány segítségére az ellenzéki önkormányzatok is számíthatnak." Természetesen számít rá, hogy egyes városok megpróbálnak jobb pozíciókat szerezni maguknak, de mint mondja, ez a jelenség mindig is létezett, "úgyhogy mérlegelni fogjuk, mely kérések megalapozottak, és ennek alapján döntjük el, hogy mit támogatunk".

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!