hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nem ébrednek az álmok álmodói
Fidesz-jövő zsákutcában

2002. 10. 27.
Nem bizonyult tartósnak az országgyűlési választások második fordulóján tapasztalt jobboldali megerősödés. Az önkormányzati választásokat az MSZP fölényesen megnyerte, a Fidesz pedig elvesztette.



A Fidesz Lendvai utcai székháza a választás estéjén. Magányos mikrofonok Fotók: Somorjai L.

Az eredmények azt mutatják, hogy a Fidesz nem tanult tavaszi választási vereségéből, és rossz taktikát választva akart visszavágni a baloldalnak. Az önkormányzati választások bebizonyították, hogy a választások tisztaságát kétségbe vonó, választási csalást emlegető és a szavazatok újraszámlálását követelő kampánytaktikára a választók egyértelm? elutasítással válaszoltak. Az országgyűlési választások után a Fidesz politikusai arra hivatkoztak, hogy vereségüket kizárólag a budapesti szavazóknak köszönhetik, akik nagyon nagy többséggel a baloldal jelöltjeit támogatták. A Fidesz vezetőinek jelenleg azzal kellene szembesülniük, hogy mostanra a vidék is elfordult tőlük. A baloldal Budapesten mind a kerületek elsöprő többségében, mind a fővárosi képviselőtestületben biztos többséget szerzett. A fővárosban a baloldal a választók közel kétharmadának szavazatára számíthat. Az MSZP és az SZDSZ hét olyan kerületben szerezte meg a polgármesteri pozíciót, ahol korábban a jobboldalé volt ez a poszt (II., V., VI., X., XI., XIX., XXII.), miközben a Fidesz csak a XIV. kerületben nyerte el a baloldaltól a polgármesteri helyet, de itt is úgy, hogy a testületben a baloldali pártok vannak többségben. Különösen érzékeny veszteség a Fidesz számára a hagyományosan jobboldalinak tartott II. és XI. kerület elvesztése.

Hasonlóan meggyőző fölénynyel nyert a baloldal a megyei jogú városokban. Sopron, Szombathely, Szolnok és Miskolc elhódításával olyan megyei jogú városokban is szocialista polgármestert választottak, ahol korábban a jobboldal adta a város vezetőjét. Miközben a szocialisták több városban is elhódították a polgármesteri helyet a jobboldaltól, a Fidesz egyetlen megyei jogú városban sem tudott visszavágni. Sőt, a megyei önkormányzatok döntő többségében is baloldali testületek alakultak. A jobboldal Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala és Veszprém megyében tudott csak többséget szerezni. 

A megyei közgyűlések nagy többségének elvesztése azért is fájdalmas a Fidesz számára, mert bár a korábbi felmérések is mutatták, hogy a fővárosban és a nagyobb városokban a baloldal megelőzi a Fideszt, a kisebb vidéki városokban és a falvakban a felmérések fideszes fölényt jeleztek. A választásokra azonban ez a fölény is elenyészett. Bár mint tudjuk, Orbán Viktornak az a kényszerképzete, hogy ők testesítik meg a "Hazát", immár két választás eredménye is azt mutatja, hogy az "orbáni haza" meggyőző kisebbségben van a hazában.

A Fidesz vezetőit és a hozzájuk kapcsolódó elemzőket láthatóan zavarba hozta a kialakult helyzet. (Lapunk hiába keresett meg több jobboldali politikust és politológust, egyikük sem vállalta a helyzet értékelését.) Zavaruk érthető, hiszen az önkormányzati választások eredményei világosan mutatják, hogy a Fidesz stratégiája zsákutcába jutott, a párt egyre jobban beszorul egy olyan szavazói bázisba, amellyel hosszabb távon is nehéz lesz választást nyerni. 

Az 1990-es rendszerváltó szavazásokat leszámítva az azóta lezajlott három országgyűlési és három önkormányzati választás meglehetősen stabil politikai térképet mutat. Ezen választások eredményeit elemezve azt láthatjuk, hogy mind a politikai jobboldalon, mind a baloldalon van egy stabil, körülbelül negyven százalékos választói blokk. (Ez 1990-re nem érvényes, hiszen akkor a választóknak csak mintegy tizenöt százaléka szavazott tudatosan baloldali pártra.) Ezek a szavazatok azonban a jobboldalon négy-öt, a baloldalon pedig két párt között oszlottak meg. A Fidesz látványosan megbukott az 1994-es választásokon (ne feledjük, egy évvel a választások előtt minden közvélemény-kutatás meggyőző Fidesz-fölényt mutatott, ehhez képest a választásokon elért eredmény messze-messze elmaradt a várakozásoktól).



Öröm a Köztársaság téren 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!