hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Városképválasztás
A tét: új metró, földalatti utak, több oldalas, vagy még több parádé

2002. 08. 31.
Újból választásokra készül az ország. Ezúttal a szavazópolgárok a polgármesteri hivatalokba delegálhatnak képviselőket. A pártok számára különösen a nagyobb települések vezetésének megszerzése fontos feladat. Különösen igaz ez Budapestre, ahol a héten, igaz, még csak szórványosan, de megkezdték kampányukat a jelöltek. 



A jelöltek: Gy. Németh Erzsébet, Demszky Gábor, Schmitt Pál. Versenyben Budapestért Fotó: MTI/Vörös Szilárd

Kedden megnyílt Schmitt Pál, a Fidesz–MDF által támogatott független jelölt kampányközpontja, melyet egész egyszerűen Összefogás Budapestért Támogató Központra kereszteltek el. A jobboldal független jelöltje kifejtette, többek között azért vállalta el a jelöltséget, mert "nem ért egyet Budapest fejlődésének irányával, dinamikájával". Hozzátette: ha őt választanák meg Budapest első emberének, sok minden megváltozna, és "a döntéshozatal is mentesülne a jelenlegi politikai nyomástól". Az avatón megjelent és a kampányközpont támogatói falát aláírásával látta el többek között az exkormányfő jó barátja, Eperjes Károly, Mészöly Kálmán korábbi labdarúgó szövetségi kapitány, Grosics Gyula, az Aranycsapat legendás tagja, valamint Vikidál Gyula énekes is.

A korábbi olimpiai bajnok és világbajnok párbajtőröző a Magyar Köztársaság nagyköveti posztját cserélte el a bizonytalan kimenetel? főpolgármester- jelöltségért. Programjáról igazán sokat még nem tudhatunk meg, ugyanis ez az oldal Schmitt Pál honlapján még nem készült el. Teljesen üres. De nyilatkozataiban annyit kifejtett, hogy elsősorban a közlekedés fejlesztésére tenné a hangsúlyt, méghozzá olyan módon, hogy az utakat a föld alá vinné. Hozzáteszi továbbá, hogy "fogy a zöld körülöttünk, szennyezett a környezetünk, a szervezetlen közlekedés miatt értékes órákat veszítünk, a biztonság sem kísér a mindennapokban, s gyermekeink kezét nem szívesen engedjük el". A független Fidesz– MDF jelölt biztosan elfelejtette, hogy annak idején éppen az Orbán-kormány volt az, mely felbontotta az érvényes szerződést a főváros és a magyar állam között. 



Medgyessy Katalin iskolakezdéshez csomagokat adott át árvízkárosult óvodásoknak Nagytétényben Fotó: Vörös Sz.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!