A legnehezebb helyzetben ezúttal az európai futballrajongók vannak, hiszen a mérkőzésekre itteni idő szerint reggel és napközben kerül sor – a munkaadók nem kis gondjára. Az esélyekről annyi vélemény, ahány ország. A legutóbb győztes franciák esélyeit négy az egyhez adják, kérdés, hogyan módosul ez a mérkőzések alapján a torna közben.
1954 még egy szempontból volt első a világbajnokságok történetében: ekkor viseltek ugyanis először számozott mezt a játékosok. Most a FIFA rendkívüli döntést hozott: megengedte az argentinoknak, hogy a futball-legenda, Diego Maradona tiszteletére "visszavonultatott" 10-es számú mez kimaradjon a csapatösszeállításból.
Ami a futball-legeket illeti: aligha dől meg a cseh Václav Masek rekordja, aki 1962-ben 15 másodperc játék után talált a kapuba, és igyekeznie kell annak a csapatnak is, amely a magyar válogatott gólrekordját akarja túlszárnyalni (pedig ez már nem az aranycsapat idején volt, 1982-ben vertük 10–1-re San Salvadort). Bár nyilván vannak, akik már most sokallják a "futballitist", azzal alighanem ők is egyetértenek, hogy mindannyian csak nyerhetünk, ha a következő egy hónapban nem történik semmi, ami elfeledtetné a sportot.
(összeállításunk: Egy hónapig tart a labdarúgó ünnep)