Orbán Viktor miniszterelnök a szavazás után. Ki nevet a végén? Fotó: MTI
Az elfogadott zárszámadás a jelenlegi országgyűlési ciklus állatorvosi lovának is tekinthető: megtalálhatók benne mindazok a súlyos ellentmondások, amelyek a Fidesz uralta parlamentet jellemzik, ezért alkalmas eszköz lehet annak áttekintésére, mivé vált az elmúlt négy évben a törvényhozás.
"Mint ahogy egy családban hó végén leülnek és megbeszélik, mennyi jövedelmük volt, mire költöttek az elmúlt hetekben, mennyit fizettek élelmiszerre, ruhára, a gyermek iskoláztatására, esetleg váratlanul gyógyszerre, az elromlott tévé megjavítására, mennyit tudnak félretenni építkezésre, felújításra, hogy állnak a hitelek törlesztésével, ugyanúgy a Tisztelt Ház képviselői is össze kell jöjjenek megvitatni: az ország kasszája, költségvetése hogyan alakult az előző esztendőben" – kezdte miniszteri expozéját Varga Mihály pénzügyminiszter. A magyar társadalmat minden erővel örökbe fogadni akaró Orbán Viktor "apuka" ez év őszén bemutatta, hogyan is kell egy jó családban megvitatni a kassza elköltését. A "gyerekeket" mindenesetre ki kell zárni a vitából – annak ellenére, hogy a családi kassza bevételeit ők biztosítják. Ennek megfelelően idén az adófizetők csak a miniszteri expozét és a bizottságok véleményét követhették a televízión, a pártok felszólalásaiból csak azt a néhány apró elemet tudhatták meg, amiről az újságok esetleg hírt adtak.
A költségvetés és a zárszámadás pedig minden parlamentarizmus alapintézménye. A parlamentek éppen a feudális uralkodói önkények ellen jöttek létre, azért, hogy az uralkodó hatalmát korlátozzák.
A parlament hozzájárulása nélkül az uralkodó nem indíthatott háborút, és nem vethetett ki adókat. A polgárság alapvető követelése volt, hogy választott tisztségviselői útján beleszólhasson a közterhek megosztásába, abba, hogy mennyi adót vessenek ki, és az adókat mire költsék.
1990 őszén ünnepi pillanatokat élt át a Magyar Országgyűlés, amikor negyven esztendő szünet után az Országgyűlés a kormány előterjesztése alapján megvitatta, mire is kellene fordítani az adófizetők milliárdjait. Tíz év után idén először telik úgy ősz, hogy az Országgyűlés nem vitatkozik a költségvetésről, mivel a Fidesznek tavaly sikerült keresztülerőltetni a kétéves költségvetést.
A költségvetési vita elmaradása nem azért sérelmes, mert az ellenzék jogai így csorbát szenvednek, a fő probléma az, hogy a választók, az adófizetők vannak megfosztva attól a lehetőségtől, hogy megértsék, mit miért tesz a kormány. Miért költ annyi pénzt a kormány a szócsövévé züllesztett Magyar Televízióra, amennyit elkölt, és miért nem költi ezt az összeget az egészségügyre. Miért az egyházakat támogatja az adófizetőktől elvett pénzből, és miért nem a pedagógusokat vagy a tűzoltókat? Ezeket a kérdéseket a közvélemény színe előtt, nyilvános vitákban kellene eldönteni. Demagógia arra hivatkozni, hogy nem szabad ilyen módon szembeállítani az egyes társadalmi rétegeket, hiszen ez a szembenállás objektíve adott. Az állam eldönti, mennyi pénzt hajt be az adófizetőktől. Az adófizetőktől elvett pénzből egyes csoportok helyzetét csak úgy tudja javítani, ha más csoportok helyzetét rontja. Varga Mihály hasonlatához visszatérve: ha egy öttagú családot veszünk alapul, hiába dönti el a család közösen, hogy a következő hónapban mindenki kétszer annyit költhet, mint az előző hónapban, ezt nem tudja megtenni, ha közben a bevételei nem emelkednek a duplájára. El lehet dönteni, hogy például a gyerekek téli táborozására jövő hónapban többet költünk, de akkor valamilyen más kiadásról le kell mondani.
Az Orbán miniszterelnök "atyasága" alatt működő országban ez nem így történik. A kétéves költségvetés egyik eredménye az volt, hogy az "alattvalók" nem kaphattak arról tájékoztatást, hogy miért kell ilyen sok adót beszedni (annak ellenére, hogy a Fidesz jelentős adócsökkentéseket ígért), és azt miért úgy kell elkölteni, ahogyan azt a kormány szeretné.
Csal a kormány?
A zárszámadás felértékelődésének legfontosabb oka, hogy számos olyan kérdés is szerepelt a zárszámadásban, ami alapvető vitákat váltott ki. Az ellenzék és a költségvetés felülvizsgálatára jogosult Állami Számvevőszék (ÁSZ) szerint a kormány 94,5 milliárd forintot törvényt sértve használt fel. Az ügy lényege, hogy 2000-ben a kormány jelentős többletbevételeket szerzett elsősorban abból, hogy az inflációt a költségvetésben alacsonyabbra tervezte, mint amekkora valójában volt. A magas infláció több száz milliárdos többletbevételt jelentett terven felül a kormánynak. Ennek a többletbevételnek egy részét a kormány letéti számlára helyezte, amire az ÁSZ álláspontja szerint "az államháztartási törvény alapján nem volt felhatalmazása". Ha egy vállalkozó bevételeinek egy részét nem tünteti fel az éves pénzügyi mérlegében, akkor bűncselekményt követ el, és eljárás indul ellene. A kormány az ÁSZ és az ellenzék álláspontja szerint olyasmit tett, amiért saját polgárait börtönbüntetéssel fenyegeti.
Vitát váltott ki, hogy a költségvetésben elhatározott célok egy részét a kormány nem hajtotta végre. Példa erre, hogy a 2000. évre a költségvetés 42 milliárd forintot szánt a mezőgazdasági beruházások támogatására, de csak 28 milliárdot tudott erre elkölteni. Mindenki számára nyilvánvaló, hogy nem azért, mert a mezőgazdaságban olyan jól alakult a helyzet, hogy már nem volt mire elkölteni a költségvetési pénzeket. Nem költötte el a kormány az uniós csatlakozásra szánt 5,8 milliárd forint közel hatvan százalékát. A lágymányosi egyetem beruházására szánt 5,3 milliárd forintból is csak 2,2 milliárdot használtak fel.
Önmagához bőkez? hatalom
Ugyanakkor önmagával már nem volt ilyen fukar a kormány. Ellenzéki vélemények szerint a kormány ismét saját klientúrájának kedvez. A Miniszterelnöki Hivatal 24 százalékkal többet költött a bérekre annál, mint amit a törvény megengedett. Az állami protokoll kiadásai három és félszer voltak nagyobbak a megengedettnél. Az Oktatási Minisztériumhoz tartozó egyetemeken és főiskolákon a béreket csak 8 százalékkal emelték, Pokorni Zoltán hivatalában terven felül 22 százalékkal. Várhegyi Attila minisztériumának működése 85 százalékkal került több pénzbe az adófizetőknek annál, mint amit az Országgyűlés jóváhagyott. Az ellenzék szerint az egész költségvetés komolyságát megkérdőjelezik az olyan tételek, mint például a Belügyminisztérium fejezetén belül a Központi Gazdasági Főigazgatóság intézményi beruházása, amelyre 52 millió forintot irányoztak elő, helyette 7 milliárd 428 millió forintot költöttek.
Kritizálta az ellenzék azt a gyakorlatot is, hogy a kormány a következő kormányzatot terheli meg saját klientúráját építő kiadásokkal. Most újabb 40 milliárd forinttal meg kívánják emelni a kormányzati kezességvállalás összegét, így összesen 800 milliárd forintos kötelezettséget vállalhat a Magyar Fejlesztési Bank (MFB), amelynek gazdálkodására sem az Országgyűlésnek, sem a nyilvánosságnak nincs rálátása. Az MFB most akkora összeget költhet el ellenőrizhetetlenül, mint az egész magyar egészségügy éves költségvetése.
Az Orbán-kormány az elmúlt években szisztematikusan kiszorította a politikai élet középpontjából az Országgyűlést. A miniszterelnök nemrégiben kijelentette, a kormány terveinek megvalósításához nincs szükség az Országgyűlés tavaszi ülésezésére. Arra számíthatunk, hogy ezek után december közepéig még talán öt napot ülésezik a parlament, és 2002. júniusig féléves szünet következik. Orbán egy másik alkalommal kijelentette, hogy a háromhetes ülésezéssel nem csökkent az ülések száma. Ezzel szemben tény, hogy ha minden a terv szerint, halad az 1998–2002-es ciklusban 248 ülésnap lesz, míg az előző két ciklusban 346, illetve 379 napon ülésezett az Országgyűlés. Tizenegy évvel a rendszerváltás után a közvélemény döntő többségét nem érdekli, mi történik az Országházban.
Azzal, hogy a Fidesznek sikerült elhitetni a közvéleménnyel, hogy a zárszámadási szavazás csupán a nyugdíjemelésről, a köztisztviselők és az ápolónők fizetésemeléséről szólt, azt is eltitkolták, hogy a Fideszkormány az adófizetők pénzét saját újraválasztásának finanszírozására fordítja, a Fidesz rövid távú hatalmi érdekeit az ország hosszú távú érdekei elé helyezve. A zárszámadási vita sajtóvisszhangját figyelve láthatjuk, a Fidesznek ezúttal is sikerült elterelnie a figyelmet a valódi kérdésekről és elrejteni az adófizetők elől azokat a nyilvánosság számára elfogadhatatlan pénzköltéseket, amelyekkel a kormány saját klienseit fizeti meg. Külön probléma, hogy a kormány a nyilvánvalóan tarthatatlan 2002-es költségvetést nem hajlandó módosítani, így a következő évi költségvetés ellentmondásainak feloldása a következő kormányra hárul.
Akik pedig a kormánypárti képviselők lelkiismeretére építenek, könnyen csalatkozhatnak, mivel a kormánypártok színeiben csak az indulhat a következő választásokon, aki engedelmesen követi a pártutasításokat, gyakorlatilag nem fordul olyan elő, hogy valaki a kormánypártiak közül az ellenzékkel szavazna. Az előző két ciklusban gyakran előfordult, hogy a kormány előterjesztésével elégedetlen kormánypárti képviselők nem nyomták meg a szavazógombot, vagy el sem jöttek szavazni. A Fidesz ötvenezer forintos bírsággal sújtja az ilyen renitens képviselőket. Mindez azzal a következménnyel jár, hogy a parlament megszűnt az érdemi viták színtere lenni, ma már nem több, mint egy pecsétnyomó. A kormány benyújtja javaslatait, a kormánypárti képviselők pedig érdemi vita nélkül megszavazzák. A polgárság nem erre találta ki a parlamentet.
2001. 11. 16. (V/46)
