hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Bioterror-támadás
Pánik Európában

2001. 10. 21.
Nem amatőr készítette – állítja Dianne Feinstein szenátor azokról a lépfene-baktériumoktól, amelyeket a washingtoni szenátus épületében találtak. James Woolsey, volt CIA-igazgató szerint a levélben feladott gyilkos por "túlságosan fejlett laboratóriumi termék" ahhoz, hogy egyedül Oszama bin Ladentől származzon. Woolsey feltételezi, hogy Irak vagy Irán állhat az Amerikát ért újabb terrortámadás mögött. Az FBI ugyanakkor nem zárja ki, hogy egy – a levélbombagyáros Unabomberhez hasonló – magányos őrült tudós akciójáról van szó. A lépfenetámadások nyomán bezárták a washingtoni kongresszus épületét. Napról napra újabb bejelentések érkeznek az illetékes amerikai hatóságokhoz azonosítatlan eredet? fehér port tartalmazó levelekről, postai küldeményekről. A lépfene eddig egy ember halálát okozta, több tucatnyian megfertőződtek, és milliók rettegnek attól, hogy maguk is áldozatokká váltak. A hét közepéig csak a szenátus többségi vezetője, Tom Dashle irodájában több mint harminc fertőzést regisztráltak, és lépfene- spórákat találtak George Pataki New York-i kormányzó irodájában is.



Postai alkalmazottakat kísérnek ellenőrzésre Liverpoolban. Veszélyes munkakör Fotó: Reuters

Az amerikai – és most már Európában is egyre gyakoribb – anthraxriasztásoknál csupán egy dolgot lehet biztosan tudni: ha halált nem is okoznak, azt mindenképpen sikerült elérniük, hogy rettegésben, terror alatt tartsák az embereket. 

A dolgok már éppen kezdtek visszatérni a megszokott kerékvágásba: elmúlóban volt a szeptember 11-ei támadást követő sokk, az emberek újra rendesen jártak dolgozni, sőt egyesek már viccelődni is tudtak a történteken, s a katasztrófafilmeket vetítő moziknak megint volt közönségük. A megnyugodni látszó kedélyeket azonban egy újabb, ezúttal láthatatlan és kiszámíthatatlan ellenség, a lépfenebaktérium borzolta fel ismét. Az elmúlt két hétben a Szövetségi Nyomozóhivatalhoz, az FBI-hoz jóval több mint kétezer anthraxriasztás futott be – jóllehet ezeknek a zöme vaklárma volt, így is számos valós eset maradt. 

A lépfenének eddig egy halálos áldozata van: Robert Stevens, a floridai American Media Inc. lapkiadó 63 éves képszerkesztője. Lépfenefertőzést állapítottak meg Stevens 73 éves munkatársánál, Ernesto Bocánál is, akinek az állapota lapzártakor válságosra fordult. Boca esetében először azt közölték, hogy nem kapta meg a betegséget. Múlt hét végén az NBC tévétársasághoz érkezett anthraxspóra-tartalmú levél, amelyet az egyik hírszerkesztőnek, Tom Brokaw-nak címeztek. A postai küldeményt Brokaw 38 éves titkárnője bontotta fel. Mind a titkárnő, mind Brokaw megkapta a fertőzést. A hét elején a New York Times címlapján teljes védőfelszerelésbe öltözött FBI-nyomozók voltak láthatók, amint éppen a lap Times Square-i épületébe sietnek, hogy kiürítsék azt, miután az egyik újságírónő, Judith Miller fehér port tartalmazó levelet kapott. Miller nemrégiben könyvet írt a biológiai fegyverviselésről, melyben arra figyelmeztet, hogy az anthrax a "szegények hidrogénbombája lehet". A levél írója vagy írói azzal fenyegettek, hogy négy héten belül le fogják rombolni a chicagói Sears tornyot – ami jelenleg az USA legmagasabb épülete –, és lelövik Bush elnököt. A levélből kihulló por Miller ruhájára szóródott, aki azonnal értesítette a hatóságokat, így került sor az épület kiürítésére. 

Anthraxtartalmú fenyegető levél érkezett hétfőn a szenátus többségi vezetője, Tom Daschle irodájába is. "Azt mondták [szakértők], hogy rendkívül erős hatású anthraxot találtak, rendkívül hatékonyat, amit egyértelműen csak hozzáértő személy volt képes előállítani" – nyilatkozta Daschle. A levél ugyanazzal a kézírással íródott, mint a Brokaw számára küldött, és mindkettőben ugyanaz a fenyegető üzenet állt: "Halál Amerikára! Halál Izraelre! Allah nagy!" 

Egy másik szenátor, a volt demokrata alelnökjelölt Joseph Lieberman irodájában szintén több alkalmazott szervezetében kimutatták az anthraxot, ezért szerdán bezárták a hivatalt. 



Őrizet alatt a washingtoni Képviselőház épülete. A rémület fegyverei Fotó: Reuters

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!