hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Pán iszlám terrorháló
Szaúdi miniszterekig érnek a szálak

2001. 09. 23.
Egy nyugati kultúrában felnőtt titkos ügynöknek ugyancsak komoly áldozatokat kellene hoznia, ha az Oszama bin Laden vezette terrorcsoport, az "Al-Qaida" titkainak kifürkészésére kapna megbízást. Éveken keresztül kietlen környezetben, vallási fanatikusok folyamatos agymosása alatt, orvosi-egészségügyi ellátás híján, s legfőképpen annak lehetősége nélkül kellene élnie, hogy a barátokkal, ismerősökkel csak egy pillanatra is fel tudja venni a kapcsolatot – állítja összeállításában a Frankfurter Allgemeine Zeitung. A német lap szerint a nemzetközi terrorháló hátországában hercegek és olajmilliárdos családok is megtalálhatók.



Kadhafi líbiai elnök képmása Tripoliban. 1986-ban Amerika már figyelmeztette Fotó: Reuters

Ilyen körülmények között érthető, hogy a nyugati titkosszolgálatok szinte semmilyen közvetlen információval nem rendelkeznek a bin Laden vezette terrorcsoportról. Annál többel azonban a terroristák megdöbbentően kiterjedt kapcsolatrendszeréről, amely a szeptember 11-ei eseményeket követően a világ közvéleményének középpontjába került. Titkosszolgálati jelentések szerint az Afganisztánban bujkáló terroristavezér kapcsolatrendszere több tucat országra (köztük európaiakra is) kiterjed, s kapcsolatai között közismert terroristák s a szélsőséges iszlám szervezetek sora mellett közel-keleti kormányok, szimpatizáns politikusok és közéleti személyiségek egész sora megtalálható. 

Közel-keleti titkosszolgálati információk szerint a nemrég elbocsátott szaúdi titkosszolgálati miniszter, Turki Al-Faisal bin Abdulaziz Al-Saud herceg, aki a nyolcvanas években Oszama bin Laden mentora volt, közvetlen, mondhatni napi kapcsolatban állt vele. Kettejük szoros kapcsolatáról több titkosszolgálat is beszámolt. Turki herceg aktív közbenjárásának volt köszönhető az is, hogy Riadban a bin Ladent támogató tálibok nagykövetséget nyithattak, s mindeközben a szaúdi miniszternek országa biztonsága garantálásához évente nem kevesebb, mint négymilliárd dollár állt rendelkezésére. Megbízható francia források emlékeztetnek arra, hogy az 1977 óta hivatalban álló herceget ez év augusztus 30-án, vagyis néhány nappal a New Yorkot és Washingtont ért terrortámadás előtt bocsátották el. 

Bin Laden szülőhazájában, Szaúd-Arábiában azonban vannak még furcsaságok. Többek között az az idén áprilisban Riad és Teherán között létrejött megállapodás, amely a nemzetközi terrorizmus elhárítását hivatott a két ország között öszszehangolni. A megállapodással önmagában még nem is lenne baj, ám egy szépséghibája mégis van: a két állam nem vállal kötelezettséget a menekülő terroristák kiszolgáltatására. Ez különösen annak tükrében tűnik nagyon érdekesnek, hogy az amerikai titkosszolgálatok egyértelműen kiderítették, hogy az 1996-ban az amerikai csapatokat ért dahrani támadásban és annak előkészítésében irániak is részt vettek.

A hálózat szálai tehetős arab családok tucatjaihoz vezetnek olyan országokban, mint például Kuvait, az Egyesült Arab Emírségek, Katar, Omán, Jemen, Libanon, Szíria, Jordánia, Egyiptom, Líbia, Pakisztán. Ezeket a mélyen iszlámhívő, befolyásos családokat a növekvő nyugati kulturális befolyás elutasítása, valamint a mély Izrael-ellenesség egyesíti, akik éppen ezért nagy összegekkel támogatják az arab világnak a Nyugat és Izrael ellen folytatott "szent harcát". Egyes információforrások szerint a terroristákat támogató családok nevei a kormányaik előtt is ismertek, ám mivel azok komoly társadalmi tekintélyt élveznek, ezért hazai és nemzetközi botrányoktól tartva nem merik azok nevét kiadni. Ebből aztán jó néhány terrorszervezet – többek között a bin Laden-féle Al-Qaida – nagyon szépen profitál.

A különféle kollaboráns politikusokon, közéleti személyiségeken és tehetős támogatókon túl, akik nyilvánvalóan a terrorszervezetek működésének, politikai és anyagi feltételei-nek megteremtéséhez járulnak hozzá, s azok tevékenységét az arab lakosság széles köreiben népszerűsítik, a legmegdöbbentőbb mégis a szinte a fél világot körülölelő hálózat. Titkosszolgálati források szerint ma a terrorszervezetek közötti együttműködés a közép-afrikai Ugandától Kelet- és Észak-Afrikán, a Közel-Keleten és Elő-Ázsián át egészen a Fülöp-szigetekig húzódik. Információk szerint az a Mohammed Abu Zubaida, aki bin Laden oldalán Afganisztánban szaúdi terroristákat oktatott, s köztük a megtisztelő "Tanár" nevet vívta ki, többek között a következő országokban és régiókban rendelkezik kapcsolatokkal: Algéria, Egyiptom, Marokkó, Törökország, Jordánia, a Palesztin Autonómia, Tádzsikisztán, Üzbegisztán, Szíria, Kína, Pakisztán, Banglades, Malajzia, Burma, Indonézia, Kuvait, Jemen, Tunézia, Bosznia, Koszovó, Csecsenföld, Szudán, Szomália, Kenya, Tanzánia, a felsorolásból olyan nyugati országok sem maradnak ki, mint Franciaország, Nagy-Britannia, Hollandia, Németország, Spanyolország, Oroszország, Csehország. Mohammed Abu Zubaida a fenti országok mindegyikében rendelkezik ösz-szekötőkkel.

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!