hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mennyit ér a magyar kártya
Parlamenti és elnökválasztás Romániában

2000. 11. 25.
A négy évvel ezelőtti romániai választások egyik fő témája a magyarkérdés volt, idén viszont hosszú ideig kizárólag RMDSZ-kérdésről vitázott a román politika és a sajtó. Tehát nem a magyarság kisebbségi problémái álltak előtérben, hanem az, hogy milyen taktikát követ, kivel szövetkezik a magyarság érdekvédelmi szervezete. A kampány finisében azonban, ahogy Iliescuék egyre magabiztosabban menetelnek a győzelem felé, végül mégiscsak előkerültek konkrét ügyek az együttélésről, az anyanyelvi oktatásról, de a jelek szerint mind a pozitív, mind a negatív üzenetek továbbra is csak taktikai célokat szolgáltak, megnyerni vagy épp eltaszítani a magyarokat.
Ion Iliescu választási posztere. Nem mindenki sírja vissza Fotó: Reuters Corneliu Vadim Tudor, a Nagy-Románia Párt elnökjelöltje plakátokon. Másodiknak pályázik Fotó: Reuters

Egy magyar politikussal évődve egy román politikus (az egyik jelenlegi elnökjelölt) még jóval a választási kampány előtt ezt a tréfás-komoly szemrehányást tette: "Ördög vinne benneteket, nélkületek a következő tíz évben nem lehet kormányt alakítani Romániában!" Nos, hónapokon keresztül valóban ennek jegyében zajlott a készülődés: a szélsőséges sovinisztákat kivéve valamennyi román párt meghívta az RMDSZ-t az általa ígért, és ígérete szerint természetesen általa vezetett jövendő koalícióba. Igaz, közben ennek fejében egyik párt sem ígért különösebb engedményeket a kisebbségi kérdésben, sőt, a liberálisok alvezére meglehetős cinizmussal azért kért bocsánatot a magyaroktól, persze kizárólag egy magyar lapban, amiért pártja és elnökjelöltje kampányérdekek miatt nem vállalhatja fel a magyarok követeléseit. De a Nyugat felé készülő (új) kirakatban továbbra is az RMDSZ ígérkezik a legfényesebb portékának, ahogy ezt ugyancsak elég cinikusan az Iliescuék táborába igazoló egykori külügyminiszter, Adrian Severin is megjegyezte – ő csak tudja, hiszen nem túl hosszú regnálása a román diplomácia élén a kétoldalú kapcsolatok legígéretesebb periódusa volt. 

E nagy házasságközvetítő hevület mögött persze más megfontolások is voltak. Minden román politikus pontosan tudja, hogy az Iliescuékkal kötendő koalíció iszonyatos viharokat váltana ki az RMDSZ-en belül a választások után, sőt, ha sikerül még a szavazás előtt elhitetni, hogy a magyar vezetők máris elkötelezték magukat a Társadalmi Demokrácia Pártja mellett, az akkora csalódást és keserűséget váltana ki a szövetség tagságában, hogy maguk a magyar választók fordulnának el az RMDSZ-től. Akár olyannyira, hogy az érdekképviseletet be se juttatnák az öt százalékra emelt küszöb fölött a parlamentbe. Ez pedig igen kényelmes megoldás lenne a követke-ző kormányhatalomnak, hiszen azt a Nyugat sem kérheti számon, ha mégsem lép szövetségre egy olyan magyar szervezettel, amelynek nincs is parlamenti képviselete. Egy meggyengült vagy a törvényhozásból kiszorult RMDSZ-nek megkérdőjelezhető a legitimitása, mellőzhetők a követelései, és remélhető, hogy a nyugati világ sem veszi komolyan majd a panaszait. 

Egyébként ezen a ponton találkozott furcsa mód az általános román törekvés egy meglehetős zajt kavaró magyar kisebbségi fellépéssel: a szenátori, majd a képviselői listáról is leszorult marosvásárhelyi ügyvéd, Kincses Előd úgy nyilatkozott, hogy félreállítása az RMDSZ–TDRP koalíció érdekében volt szükséges, a Magyarok Világszövetségének régióelnöke, Borbély Imre pedig azt mondta, hogy nem is olyan nagy baj, ha az RMDSZ nem jut be a parlamentbe. Hasonló meglepő egybeesés volt érzékelhető egy másik kényes ügy kapcsán is: egyes román politikusok mellett Kincses volt az egyetlen magyar, aki Frunda György RMDSZ-es államfőjelölt visszalépését követelte, amit a hozzá közel álló Reform Tömörülés vezetője is elképzelhető megoldásnak tartott. Mármost az ügyek ott érnek össze, hogy Frunda visszalépésének valódi következménye ugyanaz lenne, mint egy RMDSZ–TDRP-paktumnak: a magyar választók elfordulnának a szövetségtől, és távolmaradásukkal buktatnák ki a parlamentből.

Az RMDSZ-vezetők igyekeztek ellenállni a nyomásoknak, Frunda visszavonulását egyértelműen elvetették, az Iliescuékkal kötendő koalíció ügyében pedig óvatosan cáfoltak. Azt mindenképp mondhatták, hogy nem tárgyaltak és nem is tárgyalnak Iliescuékkal, ahogy senkivel sem az első fordulóig. Egyre konkrétabban emlegették közben azokat a feltételeket, amelyek a tárgyalásokhoz szükségesek, de amelyeket a csalogató szirénhangok ellenére nem leltek fel a Társadalmi Demokrácia Pártja programjában (amúgy más román pártok programjában sem) vagy politikusainak nyilatkozataiban (más román politikusok nyilatkozataiban sem). Arról pedig a magyar vezetők ugyan nem szívesen beszéltek, de eléggé érzékelhető volt óvatosságuk mögött, hogy a koalíciós nyomás ér-zékelhető a Nyugat, elsősorban pedig az Egyesült Államok felől is. Ebben a helyzetben nekik is tekintettel kellett lenniük bizonyos külső szempontokra, akárcsak a románoknak, nem vethették el eleve a koalíció vagy legalábbis a koalíciós tárgyalások esélyét. 

Nos, így álltak tehát a dolgok, amikor Iliescu pártja váratlanul hangot váltott, és a maga módján egyértelműen feloldotta az RMDSZ vezetőinek dilemmáját. Először csak egy igen furcsa megjegyzést lehetett hallani magának a pártelnök-államfőjelöltnek a szájából, olyan szöveget, amely egy nyugati(bb) politikai struktúrában elképzelhetetlen lenne: az RMDSZ-t szívesen beveszik a koalícióba, azonban kizárt, hogy teljesítik a feltételeit. Iliescu már korábban leszögezte, hogy a magyaroknak nem kell a szeparatizmust szolgáló anyanyelvi egyetem, most viszont már a középiskolai magyar nyelv? oktatást is a veszélyes elszakadási tendenciák közé sorolta. Következett néhány durva támadás Magyarországnak címezve, ahol asszimilálják és elnyomják a kisebbségeket, ellentétben Romániával, amely példát mutatott a világnak európai normák fölötti kisebbségi jogrendszerével és gyakorlatával. Végül jött az a marosvásárhelyi szónoklat, amely a legegyértelm?bb és legkeményebb szöveg volt, amit Iliescu ebben a városban kimondhatott: az 1990-es összecsapásért az RMDSZ a felelős azzal, hogy elkergette a román gyerekeket a magyar iskolákból, a kitörni készülő polgárháborút pedig ő maga, tehát az akkori államfő akadályozta meg azzal, hogy bölcsen távol maradt az események helyszínétől. 

Visszatért tehát a régi, a megszokott hang. A magyarokkal kapcsolatosan legalábbis kétfélét nyilatkozgató – és egyes magyar politikusok szerint európaibban baloldali – Nastase miniszterelnök-jelölt helyett maga Iliescu vette át a kisebbségi témát, és két erdélyi városban is gyakorlatilag hadat üzent – no nem a magyaroknak, hanem az RMDSZ-nek. Ami egyébként annak is a jele, hogy a TDRP, ha meg is akarja tartani a nyugati kirakatot, abban nem a szövetség magyarjai csillognak majd, hanem RMDSZ-en kívüli – itt úgy emlegetik – "gyászmagyarok". 

Korábban megjelent ugyan egy állítólagos titkos paktum, amelyben Nastase és a liberális alelnök Valeriu Stoica többek közt rögzíti, hogy olyan kormány lesz, amelyben az RMDSZ-nek csak egy minisztériuma van (továbbra is a kényelmetlen egészségügyi tárca), miközben megszűnne a kisebbségi hivatal, viszont felállítanák a határon túli románok minisztériumát, a kabinetben pedig jó néhány kifejezetten magyarellenességéről ismert személyiség kapna helyet. A felajánlott miniszteri poszt és az esetleges államtitkári és prefektusi tisztségek betöltői viszont ezekután kikerülhetnek például annak a fantompártnak a gyér soraiból, amely Romániai Magyar Szabaddemokrata Szövetség néven kizárólag választások idején bukkan elő, hogy szavazatokat vegyen el az RMDSZ-től. 

De tulajdonképp mi is lehet az oka annak, hogy Iliescuék elővették a régi nótát? Az egyik magyarázat szerint már olyannyira erősek, hogy az RMDSZ nélkül is stabil kormányt tudnak alakítani. Ennek ellentmond, hogy a TDRP számára a magyarok koalíciós részvétele eddig sem a maga számszer? fontosságában jelentkezett, tehát nem a stabil többség, hanem a Nyugat jóindulatának biztosítékaként. Ráadásul Iliescuék az állítólag már megkötött paktum heves cáfolata mellett is nyíltan a Nemzeti Liberális Pártot kezelik valószín? koalíciós partnerként, márpedig a liberálisok hoznak annyi százalékot a konyhára, amivel bőven el lehet kormányozni.

Egy másik, ennél sokkal valószín?bb magyarázat úgy szól, hogy Iliescuék, akiknek a jelek szerint sikerül az a bravúr, hogy Erdélyben is többségbe kerüljenek, a viharosan feltörekvő Nagy Románia Párt szavazóiból szeretnének még többet elven-ni magyarellenes kiállásukkal. Kétségtelen: Corneliu Vadim Tudor stabil másodiknak futott fel az elnökjelöltek listáján. Más kérdés, hogy ha Iliescu mellett ő kerül a következő fordulóba valamely mérsékelt jobboldali jelölt helyett, az egyértelműen nagyon sötét képet fest Romániáról: azt, hogy ez a szélsőséges, antiszemita és kisebbségellenes fasisztoid erő a második legfontosabb párt Romániában. 

Paradox módon ez a magyarázat sem zárja ki annak a harmadik verziónak a létjogosultságát, hogy Iliescuék maguk is a Nyugat-orientált kényszerpályától megszabadulva hozakodnak elő kedvenc teóriáikkal, és futtatják a régi nacionalista-soviniszta síneken a román politikát. Nem véletlen, hogy a fordulat nem sokkal az után következett be, hogy a tábornokok pártjának megjelenése (Hetek, 2000. november 4.
Nem szállnak fel a Draculák) gyakorlatilag jó időre előre meghatározta Románia amúgy sem túl nagy esélyeit a NATO-tagságra. Hiszen a szervezet nemigen vehet számításba olyan országot komoly jelöltként, ahol a katonák részt követelnek a politikából, a hadsereget belső problémák megoldására akarják bevetni, és ahol mindezért alig történik retorzió: a katonák szervezetét nem oszlatják fel, a politikai szféra vonakodva határolódik el a politizáló főtisztektől. Ugyancsak a TDRP pálfordulása előtt gyanús közelségben történt, hogy Románia lesújtó országjelentést kellett hogy átvegyen az Európa Bizottságtól, és a tagjelöltek sorában az utolsó helyre került. 

Cinikusan hangzik, de igaz lehet, hogy talán épp azért tért vissza Iliescuék régi hangja, mert már nincs tétje annak, hogy európai normák szerint viselkedjenek. Ha az integrációs folyamat mindkét vágánya a párhuzamosok végtelenjébe vész, akkor felesleges azzal kínlódni, hogy fenntartsák az európai kisebbségi politika látszatát. Sőt, inkább azzal kell újra próbálkozni, amit 90 és 96 között végig szerettek volna, tehát hogy éppenséggel az RMDSZ mutatkozzék a világ előtt normákon kívül álló, szélsőséges, veszélyes etnikai erőnek. 

És épp ennek fényében játszik a várhatóan győztes baloldal kezére a valóságos szélsőség előretörése. Iliescu nem az integrációs folyamat végigjárásával akar támogatást kapni a Nyugattól, hanem mint olyan politikus, aki egyensúlyt, a Nyugat által is olyannyira óhajtott nyugalmat teremt a szélsőségek között. A jelek szerint ugyanis a TDRP elnöke a végső küzdelemben nem az európai színekben induló jelöltek egyikét győzi le, hanem éppenséggel az Európa-ellenes gonoszt, Vadim Tudort. Iliescu így mutatkozhat a kisebbik rosszként, a továbbiakban pedig ezzel garantálhatja, akár zsarolhatja ki a nyugati segítség megmaradását akár egy integrációellenes politika mellett is: "Lám, ha engem nem támogattok, ha hagyjátok, hogy megbukjon a kormányom, Vadim Tudor következik a sorban!" E fenyegetés kényszere alatt a Vadim-féle jelenségektől és pláne rendszerektől irtózó nyugati világ (amely épphogy megszabadult egy Milosevics-féle tehertől), hajlandó lesz költeni Romániára. És ha ehhez még sikerül másik pólusként az etnikai konfliktus fenyegetését elhitetnie, a román politika e hihetetlenül ravasz öreg rókája lassan a Szkülla és Kharübdisz közt hajózó hős képzetét varázsolja az elképedt külvilág elé.

Ami pedig ebben a helyzetben a magyar szervezetet és szavazóit illeti: az, hogy a dolgok ilyen mód "szokásos" helyükre kerültek, egyfajta érezhető megkönnyebbülést hozott. Az ábra immár egyértelmű, ha nem is túl szívderítő. Négy évvel ezelőtt a magyar választók azért mentek nagy számban az urnákhoz, mert azt remélték, hogy akiket hatalomba szavaznak, mások; új korszak kezdődik Románia és az ő életükben. Most viszont maguk Iliescuék mozgósítják a kisebbségieket: tessék az urnákhoz menni, és mind erősebbre szavazni a parlamenti védőfalat, mert minden marad a régiben.

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!