hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Szombat esti máz

2000. 07. 01.
Szerettem volna diszkóról soha semmit nem mondani, mert a nagy időkben még nem lehetett eldönteni, hogy azért nem szeretem, mert nem nekem való, vagy azért, mert nem nekem való. Egy pillanatra úgy hittem, és a szájam megdagadt. Péter és Éva elöl – alattunk a balatoni út. Éjjel van, negyed kettő. Egy koncertről jövünk, és nem is kéne lámpa. Ha megszűnne alattunk a sztráda monoton pattogása, az már az utolsó hír lenne: nincs alattunk a balatoni út.

Vettem egy napszemüveget, vagyis UV-szűrős napszemcsit 1600 forintért, abból a
brand-ből, amely "Milyen színben akarod látni a világot?" kérdéssel adja meg magát,
és a mobiltelcsi mellé akasztottam volna a lábam szárára. Dj Sterbinszky (akitől elnézést
kérek, mert azt hittem, kézilabdakapus) sokat köszönhet a balatoni útnak, ami előfőzi
a budapesti népeket, mint anyukám a rizst, mikor nekem, Dj Izingnek takaros káposztát
készít otthon, édes otthon. Sterbinszky Dj amúgy starguest, azaz sztárvendég és
vendégsztár Dj Siófokon, míg én president Dj vagyok, állandó Dj, akihez a többi Dj
csak vendégségbe jön.

"Isten hozott, öcsém, ez itt a való világ" – reppel Pisti, ki az én szemem,
mivel a napszemüvegben semmit nem látok, évi rendes szemüvegem a zsebemben. A belépő
2500 forint, és természetesen szó sem lehet róla, hogy bemenjünk.

Pisti és Judit éjjel negyed háromkor képes volt érettem egy csendes és távoli
helyen álló nyaralóból egy olyan benzinkúthoz gyalogolni, ahonnan már látszanak a
stroboszkópnak látszó tárgy fénypászmái, amik valamit nagyon, de nagyon keresnek az
éjszakai égben. Mintha hanyatt zuhant volna a helikopter, és csak keresőlámpái
dolgoznának már, mint a hátán kínlódó szarvasbogár ízeltlábai.

– Meg kell várnom azt a madarat – mondja egy kölyök a Flört Disco előtt buffalo
cipőben, míg egy másik nyitott ingben kér tüzet.

– Ott vannak a nem egyszer? fiúk – mutat Pisti a bejáratra bökve. Alacsony arcú,
pajeszos, szögesdrót motívummal a karján, patent atlétában kérdi a beeresztő
embert:

– Mennyi a beugró, főnök?

Az alacsony arcú hümmög a válaszra, szombat este semmi sem drága. Marad még bombára,
anyag van, ha nincs, majd lesz. Lány is lesz, olyan még nem volt, hogy ne lett volna. A
taxis, aki hazai szendvicsét eszi a Fiat Brava motorházán, s hozzá almát bicskával,
szintén így látja: nem gyenge szombat esti üzletmenetre számít. Transporterre való
rendőr csorog el a neonos homlokzat előtt, odébb rendőrségi Astra kapcsol le egy
fekete Mercedest a hozzávaló Audival.

– Tipikus díler balra – mutatja Pisti, még véletlenül sem fogyasztó, esetleg
alkalmi. Józan, hidegfejű. Ha ráállna az anyagra, kizüllene a kereskedésből.
Kisebbfajta sztár. Mindenki barátkozni akar vele, úgy emlegetik, mint nem semmi
gyereket, s tudni vélik, milyen nagyságokkal áll még kapcsolatban.

Csillogó szem? német apák jönnek-mennek a fémszakmából, keresik a látnivalót.
"Night Club Info" – olvassák a taxi oldalán, oldalukon mókusfarkas kulcstartó.
Ennyi mindent Vesztfáliában nem tolnának alájuk.

– Drága igénytelenség – mondja még Pisti a hatvanezer forintos ruhákra célozva.
Odabenn bólogatás a scratchre, ami magyarul karmolás. A versenyző, talán észrevétlenül,
ugyanazzal a mindenhol ismert mozdulattal nyomja be a gyorsítót, amivel a bombát
iszsza, a port pedig összetekert tízezressel szívja fel az orrán a másik a lecsukott
vécéfedélről. A pulthoz rituálisan jár. Az olyan, mikor ő italt rendel, hogy nem
igaz. Mint a filmeken. A f? nem jellemzi. Szívja az, aki agyalni akar, vagy olvasni.

(Két speedes beszélget novemberben:

– Mikor lesz már nyár?

– Még kettőt alszunk, és itt lesz.)

Ez minden, és ez a semmi, ő most mindenki és egyszerre senki. Itt nem bánják. Itt a
szülők nincsenek jelen a folyamatos értetlenkedésükkel, a munkahelyek légköre, az a
fillérekért történő taposás sehol, az iskolák görcse nulla. Befogadni semmit nem
kell, feldolgozni szintúgy, külsőségek évadja van, és mindennek a végén ott a pénz,
a szükségletek lehetőleg egyszer? és gyors kielégítése.

Mondják: viszonylag tiszta még a Flört. Nem sokkal egy kis kellemetlenség után nem
lenne túl bölcs nagyobb tételeket beengedni akkor, amikor Budapest diadalittas plakátokkal
van tele: a Flört újra él. A zsebbe dugott kéz jelentősége. Mármint a
szafarikalapos fiú zsebre vágott keze, egyedül az apartman felé, a feje húzza előre,
vállai leesve. Összecsúszott – mondja Pisti. Az üzletek az autókban és a parkolókban
köttetnek. Fogyasztók a parkokban, valahonnan Paks mellől érkeztek. Egyikük az anyósülésen,
ketten a járdán állva rakják össze a hét és felet a puszta belépőre, már abból,
ami a tankolás után maradt. Talán megvan. Kinövik. Éva és Péter Akarattyáig
visznek, Judit és Pisti kiszáll velem a faházsornál. Szól a zenegép, egy százas három
szám. Jön a fény, aztán a hajnal biztos jele: a kenyeres autó.


Nyílt Flört

Május elején egy rendőrségi razziát követően Siófok önkormányzata bezáratta
a Flört diszkót, ugyanis a helyszínen őrizetbe vett 28 "belőtt" fiatal közül öt
azt vallotta, a diszkóban vásárolta a drogot. A szórakozóhely osztrák tulajdonosa
fellebbezett, a Somogy Megyei Közigazgatási Hivatal helyt adott keresetének, és megszüntette
a bezárásról intézkedő határozatot. A diszkó azóta ismét fogadja vendégeit, de a
tulajdonos nem elégedett meg ennyivel: mint a sajtó képviselőinek elmondta, több tízmillió
forint kártérítési pert indít a városi önkormányzat ellen, államigazgatási jogkörben
okozott kár címén. Törvénysértőnek tartja, hogy meghurcolták a Flört nevét, és
bezáratták a szórakozóhelyet.

Az ismételt kinyitásról határozó Sitkéry Judit, a Hatósági Főosztály vezetője
lapunk érdeklődésére közölte: a törvény értelmében az önkormányzat csak akkor
zárathatta volna be a diszkót, ha annak tulajdonosa vagy valamely alkalmazottja összefüggésbe
hozható szabálysértéssel vagy büntetőeljárással. Mivel a rendőrök sem szabálysértést
nem állapítottak meg, sem büntetőeljárást nem indítottak az ominózus razzia után,
nem volt mivel összefüggésbe hozni a tulajdonost, illetve alkalmazottait. Sitkéry tehát
a rendőrség nem megfelelő fellépésével magyarázza, hogy ismét nyitva a Flört.

A főosztályvezető azt is elmondta, előtte sem ismeretlenek a konkurens diszkók egymás
lejáratását célzó trükkjei: előfordul, hogy az egyik szórakozóhely emberei kábítószert
helyeznek el a rivális diszkó mellékhelyiségében, majd névtelenül értesítik a
rendőrséget. Még hatásosabb módszer, amikor egy várható razzia során hamis tanúzásra
bérelnek fel kábítószeres fiatalt, aki a pénz fejében a lejáratni kívánt szórakozóhelyet
nevezi meg a drog forrásaként. (H. Zs.)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!