hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az örökzöld C-vitamin
Tankoljon fel vitaminokkal ősszel is!

2018. 11. 08.
Az őszi időszakban is fontos a C-vitamin megfelelő bevitele vagy pótlása. A közhiedelemmel ellentétben azonban nem érdemes túl nagy dózisban fogyasztani, mivel a szervezet csak rövid ideig tárolja, így jelentős része hasznosulás nélkül távozhat, ha nem választunk körültekintően.

Ma már léteznek olyan korszerű készítmények, amelyek speciális úgynevezett „időszemcse” technológiával készülnek, ami lehetővé teszi a vitamin akár 12 órán át tartó folyamatos utánpótlását. Ez tulajdonképpen egyfajta intelligens C-vitamin-adagoló rendszer, amelyből ütemezetten szabadul fel a hatóanyag, így a biohasznosulás igen magas lehet.

A C-vitaminnal kapcsolatban ma is gyakori tévhit, hogy minél nagyobb dózisban szedjük, annál jobb. Ez az elmélet azért nem állja meg a helyét, mert ezt a vitamint csak rövid ideig tárolja a szervezetünk, így hiába veszünk be belőle egy-egy megadózist egyszerre, az hasznosulás nélkül távozhat a szervezetből. Ha 200 milli­grammnál többet veszünk be, már annak is csak egy része tud felszívódni.

Ne feledjük azonban, hogy a vitaminok bevitelének legegyszerűbb és legtermészetesebb módja az egészséges élelmiszerek fogyasztása. Ilyenkor ősszel például bőséggel áll rendelkezésre sütőtök, ami fontos C-vitamin-forrás is lehet, de emellett tartalmaz A-vitamint, többféle B-vitamint és folsavat is, valamint kalciumot, cinket, mangánt, rezet, vasat, foszfort.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!