A japánok saját elmondásuk szerint nem alszanak. Ez így önmagában abszurd kijelentés, de mint szociológiai és kulturális mutató, roppant érdekes. Természetesen ők is alszanak, mint mindenki más, viszont az ország lakosai talán mindegyik más nemzetnél jobban megtapasztalják, milyen a 21. század életritmusa. És talán mindenkinél előbb meg is fizették ennek az árát.
A múlt évezred vége felé, amikor a gazdasági lufi még javában növekedett, a japánok mentalitását nagyban a teljesítmény hajszolása uralta le. A határidőnaplókban alig maradt hely a jól kiérdemelt pihenés számára, a nap minden egyes percét ki akarták használni arra, hogy az üzlet menjen előre. Ez kialakított egy össznépi felsőbbrendűségi tudatot, általános büszkeséget a nemzet teljesítménye miatt.
Viszont a gyakorlatban ez nem volt sokáig fenntartható. Egyre elfogadottabb lett az a jelenség, amit a lakosok csak „inemuriként” emlegetnek: jelen lenni alvás közben. Vagyis aki Japánba látogat, ne lepődjön meg, ha a metrón egymás vállán szunyókálnak az utasok. Ha pedig az irodában hajtja le a fejét a szorgos alkalmazott, annak tudják be, hogy „megtámadta az alvás démona”, ezért senki sem zavarja meg, hiszen ez azt jelenti, hogy feláldozta az éjszakája egy részét a munka miatt. Még egy előléptetést is kilátásba helyezhetnek a felettesek! Sőt, mivel az alázat is nagy érték az országban, nem dicsekedhetnek szorgalmukkal, ezért egyesek lehet csak úgy tesznek, hogy „inemuriznak”, hátha nagyobb lesz az elismerésük.
2017. 06.02. (XXI/22)
