hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Majomkenyér
Vállalkozói sikersztori

2017. 04. 05.
Történt, hogy két újságíró és egy mérnök diétázni kezdett, mert bizonyos alapanyagokat nélkülözniük kellett az étrendjükből. A tapasztalataikat egy honlapon osztották meg azokkal, akik hasonló helyzetben voltak. Idővel pedig olyan tartós élelmiszeren kezdtek gondolkodni, ami mindenhová elkísérheti a diétázót. Így lettek egy kis kekszüzem tulajdonosai. Mint vallják: számos finom és egészséges, de kevésbé ismert alapanyag létezik, amit vétek kihagyni az étrendünkből – függetlenül attól, hogy érzékenyek vagyunk-e egy adott ételre vagy egyszerűen csak nyitottak vagyunk az újra. Az egyik alapító-tulajdonost, Kovács Andreát kérdeztük.

De mi az a Majomkenyér?

– Sokat gondolkodtunk, hogy milyen nevet válasszunk a cégnek és a terméknek: fontos volt, hogy játékos név legyen, de reflektáljon arra, ami maga a termék. Dobáltuk egymásnak az ötleteket, de amikor elhangzott a majomkenyér – akkor még majomkenyérfaként –, tudtuk, hogy ez lesz az. Diétázni vagy életmódot váltani sokszor kihívás – akár önként vállalt, akár kényszer –, ezért elég jól jön, ha néha tudunk nevetni magunkon vagy a helyzeteken, amikbe keveredünk. A majomkenyér név hallatán szinte min­denki mosolyog. És megjegyzi.

Mikor jött létre, miként alakult és fejlődött a cég?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!