Budapesttől alig egy óra, és máris a Gerecse nyugati lábánál fekvő városban vagyunk, ahol első látásra az az érzésünk támad, hogy ide vissza kell jönnünk. Már csak azért is, mert a sok élményhez, amit ez a hely tartogat számunkra, kevés lesz egy nap. Ráadásul szállást is könnyen találunk a faházas ifjúsági tábortól egészen a négycsillagos hotelekig.
Látogatásunkat érdemes elsőként a város jelképének számító Öregvárnál kezdeni. Ám vigyázat! A látvány és hangulat annyira megkapó, hogy nehéz lesz továbbmenni: az eredetileg is pihenőlaknak épült 14. századi várkastély valóban festői környezetben áll az Öreg-tó partján, fenséges nyugalmat árasztva. Nem csoda, hogy kedvenc pihenőhelye lett Mátyás királynak is. Az épületben ma a Kuny Domokos Múzeum állandó helytörténeti kiállításait látogathatjuk, de igazi főúri hangulatba is csöppenhetünk a gótikus keresztboltozatú lovagteremben járva. Vártúránk végén pedig elfogyaszthatunk egy finom frissítőt a megmaradt vártorony kávézójában, ahonnan elénk tárul a tó csodás panorámája.
Tata szíve és egyik fő vonzereje kétségtelenül maga az Öreg-tó, tekintélyes, 269 hektáros területével, számos lehetőséget nyújtva a vízi sportok kedvelőinek, legyen az kajak-kenu, sárkányhajózás vagy vitorlázás. Ha pedig csak úgy kirándulnánk, a legjobb választás a 7,5 kilométeres tókerülő túra akár biciklivel, akár gyalogosan. Utóbbi abszolút egész napos és garantáltan felüdítő program: a nyugati oldalon hamisítatlan erdei ösvényeken barangolunk majd, a keleti oldalra érve pedig közvetlenül a tó mellett gyönyörűen kiépített parti sétányon tudunk haladni, sőt útközben még a korábban működő tizenöt vízimalom egyikét is megcsodálhatjuk. Ha aztán elfáradnánk, leülhetünk piknikezni egy füves ligetbe, vagy választhatunk a hangulatos, vízre néző éttermek, vendéglők közül. Itt kell megjegyeznünk: a vakáció elmúltával is érdemes a tóra látogatni: az őszi Vadlúd Sokadalom idején páratlan látvány a telelni érkező akár 40 ezer vadlúd, egyéb vízimadár vonulása és vízre szállása.