hetilap

Mesélnél nekünk a diavetítés történetéről, és arról, hogy nálunk hogyan alakult a diafilmgyártó cég története?

– Évezredekkel ezelőtt a keleti népek már alkalmaztak árnyképek megjelenítésére vetítést egymás szórakoztatására. A középkorban, a 15. században Leonardo da Vinci is felfedezte a fénysugarak rajzolóképességét sötétkamrában. Később leszűkített dobozba rejtették a fényforrást, ez elé tettek egy megfestett üveget, és a fénysuga­rak egyenes irányú terjedése kivetítette a falra a megjeleníteni kívánt képet. Nagyon komoly manufaktúrák, céhek alakultak az újszerű munkafolyamatokra. Fejlődött a technika, megjelent az elektromosság, majd feltalálták a celluloidfilmeket, ami felváltotta az üveglemezeket. 1954-ben történt az, hogy a kémiai iparnak sikerült előállítania lángmentes filmet, amely már nem volt gyúlékony és balesetveszélyes, így házi használatra is készülhetett. Korábban főleg intézmények használták ismeretterjesztő illusztrációként, például mezőgazdaságban állattenyésztési ismertető anyagokhoz, galériák képkiállításokhoz, vagy híradáshoz (Diahíradó), illetve akár különböző országok tájainak bemutatására. A múltból csodálatos módon fennmaradt diák Bíró Ferenc diafilmgyűjteményében találhatók meg a dia.osaarchivum.org oldalon, ahol régi, kincseket érő diafilmekbe is bele lehet tekinteni. Diafilmet először a Magyar Fotó Dia-osztálya készített, 1954-től jogutódja a Magyar Diafilmgyártó Vállalat lett, amit 1994-ben privatizáltak, ebből alakult ki egy önálló cég, a ma is működő Diafilmgyártó Kft.

Milyen feltételek alapján választjátok ki, hogy milyen történetből szülessen diafilm? Könyvekből, vagy vannak meseíróitok?

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek