hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Orrtyű és sünfagyi

2012. 06. 14.
A szív ügye címmel jelent meg Finta Szilvia Hanna első gyermekverses kötete, amely a június 7-11. között sorra kerülő 83. Ünnepi Könyvhét és 11. Gyermekkönyvnapokon debütál. A forma a szabadabb, hétköznapibb nyelvet használó svéd típusú gyerekversek hagyományaiba illeszkedik, a tartalom azonban súlyosabb, nehezebb témákat is felvet, mindezt persze a gyermeki naivitás és őszinteség tükrében.

A kötetben két cél valósul meg: egyrészt a szórakoztatás, másrészt a rádöbbenés vagy rádöbbentés. A gyermeki fantázia és képzelőerő megnyilvánulását az olvasó nem bírja nevetés nélkül végigolvasni, főként azért, mert eszébe juttatja egykori „gyermekönmagát". Milyen érdekes lenne például, ha a falgylaltgombócokat összegömbölyödött sünik helyettesítenék, ha az üzletekben 70%-ért salét lehetne vásárolni, vagy ha feltalálnák az orrtyűt. Emellett a könyvben előre haladva komoly témák is felmerülnek - „neonnaci", diktatúra, EU, abortusz -, amelyekből kiderül, hogy a versekben megszólaló gyermeki narrátor bibliai erkölcsi értékeken szocializálódott, s rá kell döbbenjen, hogy ezek egyáltalán nincsenek összhangban a világban tapasztalt jelenségekkel: a világ nem is olyan szép, mint amilyennek tűnt az otthon melegéből.

Mindezek mellett figyelemre méltó, ahogy a szerző a gyereknyelvet reprodukálja. Számos versben olvashatjuk a gyermeki kíváncsiságból fakadó, végeláthatatlan kérdések sorozatát, a történetmesélés hosszú-hosszú felsorolásait és persze a kedvesen félreértett szavakat, mint a „metafora" vagy a „galibalizáció".

A könyv rendkívül igényes formában jelenik meg a publikum számára, a verseket Pajor Hanna rajzai elevenítik meg, amelyek művészien absztrakt, mégis nagyon kedves és szerethető karakterekkel teszik még színesebbé számunkra a gyermekvilágot. A kötetben szereplő versek pedig kiskamasz kortól kezdve tulajdonképpen minden korosztályhoz szólnak. Ajánlott a tinédzsereknek, akik hasonló kérdéseket tesznek fel a világ dolgairól; ajánlott felnőtteknek, hogy jobban átérezzék a kamaszokat foglalkoztató problémákat; és különösen ajánlott szülőknek, mert olyan témák kerülnek szóba, amelyekről érdemes, és kell beszélni a családban. A versek ugyanis kiváló eszközök arra, hogy pozitív erkölcsi értékeket hagyományozzunk gyermekeinkre, s ennek szívügyünkké kell válnia.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!