hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A pénzem és én
Hogyan költsünk kevesebbet?

2012. 03. 08.
Minden pénzügyi siker alapja a tervezés, akár kicsiben, akár nagyban műveljük - állítja Papszt Krisztina pénzügyi önismereti tréner, a Pénzügyi Tanoda (penzugyitanoda.hu) kitalálója. Olyan kicsi dolgokon javasolja kezdeni, mint hogy lehetőleg ne éhesen menjünk vásárolni, hanem bevásárlócédulával, és próbáljuk meg tartani is magunkat hozzá.

A spórolás alatt legtöbben azt értik, hogy megvonnak maguktól valamit, vagy hogy a legolcsóbb dolgokat veszik meg, ettől pedig frusztráltnak érzik magukat, és egy idő után inkább feladják - kezdi Papszt Krisztina, aki pedagógusmúlttal és tizenöt éves banki, bankfiók-vezetői tapasztalattal rendelkezik. Gyakran hangsúlyozza, hogy nem képviselője egyik pénzintézetnek sem, inkább abban segít a hozzá fordulóknak, hogy megtalálják az okát, miért váltak kiszolgáltatottá pénzügyi területen. Segítséget nyújt abban, hogy kidolgozzanak valamilyen stratégiát, hogy okos tervezéssel kilábalhassanak a pénzügyi krízishelyzetekből.

Szerinte az első lépések egyike az, hogy feltesszük magunknak a kérdést: tisztában vagyunk-e azzal, hogy pontosan mennyit költünk élelmiszerre, mennyit a kutyára, mennyit a fodrászra, és mennyi megy el rezsire? Itt álljunk meg egy pillanatra! A pénzügyi tanácsadó leszögezi, hogy ez nem azt jelenti, hogy sejtjük vagy úgy gondoljuk, hanem azt, hogy legalább ezer forintos pontossággal ismerjük a tényeket. Ehhez pedig vezetni kell a kiadásokat, akár nagyon egyszerű módon, jegyzetfüzetben, akár Excelben vagy egyéb szoftverrel. Nem is gondolnánk, hogy ez az egyszerű, bárki által megoldható tervezés mekkora erőt rejt magában. Ezzel ugyanis nemcsak hadat üzenünk, hanem le is győzhetjük a pénztárcánk legnagyobb ellenségét: a hirtelen felindulásból, érzelmi okokból történő vásárlást, olyan dolgok megvételét, amelyekre igazából nincs szükségünk, csak valamilyen finom manipuláció hatására adjuk ki rá a pénzt.

A takarékoskodás lényege öt szóban: költsünk kevesebbet, mint amennyit keresünk! Ha spórolásról beszélünk, óhatatlanul előjön az elképesztően alacsony fizetés kérdése. Ezen nem biztos, hogy hatalmunkban áll gyorsan változtatni. Ilyenkor azt javaslom - folytatja a tréner -, hogy koncentráljunk arra az oldalra, amelyikre van ráhatásunk, azaz a kiadási oldalra, a költségeink racionalizálására. Sokféle módszerrel lehetünk eredményesek. Ha nem teszünk semmit, akkor viszont súlyosbodni fog a helyzet, és ez könnyen kudarchoz vezet. Fontos a spórolás fogalmának tisztázása is, hiszen nem önsanyargatásról, csak a fölösleges költekezések, a pazarlás visszafogásáról van szó. Persze nem öncélúan. Először is át kell gondolnunk, hogy pontosan mi a célunk a spórolással. Ez lehet például a hiteltartozásunk csökkentése, illetve megszüntetése, a saját nyugdíjunkról való gondoskodás, esetleg a gyerekeink jövőjéről való gondoskodás. A pénzre ne csak az alapján nézzünk, amennyit ma ér, amikor el szeretnénk költeni, hanem úgy is, hogy mennyit érhet a hozamaival együtt a későbbiek folyamán, ha félretesszük.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!