1942. október 5-én 20 évesen kaptam meg a behívómat, és a debreceni Böszörményi úti laktanyába kerültem. Adategyeztetéskor be kellett diktálnom a vallásomat is: nazarénus vagyok. Ez többek között azt jelenti, hogy nem foghatok fegyvert, de ezt a katonaságnál nem tolerálták. Emiatt másfél hónapon keresztül szinte mindennap megkínoztak.
Milyen eszközökkel próbálták „betörni"?
- Egyik alkalommal két tizedes és az őrmester bevittek a ruharaktárba. Összekötözték a lábamat, egy vödör vízbe áztatták, majd nádvesszővel elkezdték verni a talpamat. Ezt többször egymás után megismételték. Nagyon fájdalmas volt. Gázmaszkot is húztak a fejemre, hogy a kint gyakorlatozó katonák ne hallják a jajgatásomat. Alig kaptam már levegőt, és a kétségbe-esés teljesen úrrá lett rajtam. Imádkozni kezdtem, segítségért könyörögtem Istenhez, és ő meghallgatta az imámat. Folyamatosan ütötték a talpamat, de már nem éreztem többet fájdalmat. Ezt észrevette az őrmester is, ezért lecserélte a nádvesszőt egy 4 milliméteres acélrúdra. Az egyik tizedes rákiabált: „Hagyd abba! Ezt már nem engedhetem!"
2009. 10. 09. (XIII/41)
