hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Itthon maradunk - Idei turistatrendek

2009. 07. 03.
Vélhetően számos család nyaralása egyszerűsödik le a gyermekek táboroztatására azt követően, hogy a parlament hétfőn elfogadta az új adócsomagot, s benne a belföldi turizmus motorjának számító üdülési csekkek 25 százalékos megadóztatását is. Az eddig adómentesen adható munkáltatói juttatással széles tömegek éltek, akik a hazai idegenforgalom nagyobbik részét kitevő belföldi turizmus bázisát alkották. Úgy tűnik, az időjárással, gazdasági válsággal és influenzajárvánnyal sújtott idei szezont is az üdülési csekkek fogják megmenteni.

Sok más hazai régióhoz hasonlóan a Balaton melletti falvak nagy része is a turizmusból él, a helyi polgármesterek már hosszú ideje kongatják a vészharangot, hogy ha az üdülési csekket megadóztatja a kormány, akkor ők tönkremennek. Más vélemények szerint újra fellendül a Zimmer frei, a fekete szállásadók időszaka. Bánki Erik ellenzéki szakpolitikus szerint az adócsomag megöli a hazai turizmust: legalább 25-30 ezer munkahelyet veszélyeztet a hazai idegenforgalomban, tönkreteheti a turizmusban érdekelt vállalkozások jelentős részét. Elmondása szerint a magyarországi turisztikai ágazat 400 ezer embert foglalkoztat, és a bruttó hazai össztermék 8 százalékát adja.
Az aktuális adóváltozások több szempontból is érintik a turizmust.
A szálláshely-szolgáltatás a kedvezményes, 18 százalékos áfakulcs alá kerül már idén júliustól az eddigi 20 százalékkal szemben – tájékoztatta lapunkat az Önkormányzati Minisztérium turisztikai szakállamtitkársága. A szállásdíj kedvezményes kulcs alá rendelése véleményük szerint némi fedezetet nyújt a 25 százalékos mértékkel adózó járulékos szálláshelyi szolgáltatások versenyképességének és a foglalkoztatási szintnek a fenntartásához (a kereskedelmi szálláshelyek bevételeinek 57 százaléka szállásdíjból, 43 százaléka egyéb szolgáltatásból származik). Ezen túlmenően a turizmusban működő vállalkozások számára is kedvező változás az 5 százalékos járulékcsökkentés. Az illetékesek azt is hangsúlyozzák: az üdülési csekk – a meleg étkezési utalvánnyal együtt – a cafeteria rendszer egyik kedvezményesen, 25 százalékkal adóztatott eleme lesz 2010-től. A csekk a minimálbérig, a meleg étkezési utalvány 18 ezer forintig adó­zik a kedvezményes kulcs szerint.
Ami a recesszió idegenforgalomra gyakorolt hatását illeti, idén várhatóan jelentős visszaesést fog elszenvedni a turizmus ágazata. A KSH előzetes adatai szerint a hazai vendégforgalomban 2009. január–március időszakban átlag 14 százalékos visszaesés volt tapasztalható, de ebből a szaktárca szerint – tekintettel arra, hogy a potenciális utazók nagy része jelenleg kivár – nem könnyű megbecsülni az év hátralevő részének, benne a főszezonnak a turisztikai teljesítményét. A várakozások szerint beutazó turizmusunkban összesen 10-15 százalék körüli, a belföldi vendégforgalomban pedig 5-10 százalék körüli visszaeséssel kell számolnunk. A belföldi úti célok népszerűsége minden bizonnyal tovább növekszik, és a környező országokból is növekvő vendégforgalomra számíthatunk. A környező országbeliek fokozott érdeklődése egyrészt a gyenge forintárfolyam eredményezte jó ár-érték aránynak, másrészt a válság hatására felértékelődő közeli úti céloknak köszönhető leginkább, bár a gyenge forintárfolyam a távolabbi orszá­gok utazóközönségére is vonz­erőt gyakorolhat.
A szakemberek szerint a hivatásturizmust és a szabadidős turizmust egyaránt kedvezőtlenül érinti a válság, az üzleti utazások terén azonban nagyobb visszaesésre lehet számítani. Elsősorban a főszezonon kívüli, második-harmadik utazások maradnak el, és főként a városlátogatások iránti kereslet csökkenése várható. Ez is oka annak, hogy a turisztikai régiók közül a Budapest–Közép-Dunavidék, és benne különösen Budapest az átlagnál jobban megsínyli a kedvezőtlen hatásokat.
A turisztikai régiók közül a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint legkevésbé a Tisza-tó érzi a válságot.  A Balatonon az országos átlagnál valamivel kedvezőbb eredményekre számíthatunk a szaktárca szerint.
A beutazó turizmusban a főbb küldőországok hagyományosan Németország, Ausztria, Nagy-Britannia. Németországból évek óta csökkenő kereslettel kell számolnunk, és ez a tendencia minden bizonnyal idén is folytatódik. Ausztriából van remény a tavalyi kedvezőtlen tendencia megállítására vagy akár pozitívra fordításához. Az angolok érdeklődését a válság egyelőre megtöri. (Összeállították: Szubotics Mariann, Debera Szilvia, Makki Marie-Rose)

Rövidebb nyaralások

A Magyar Turizmus Zrt. megbízásából májusban készült kutatás szerint 2009-ben május és szeptember között minden második magyar háztartás tervez utazást, amikor a háztartás valamely tagja legalább egy éjszakát távol tölt otthonától, és célja nem napi vagy rendszeres munkavégzés, illetve tanulás. Egy belföldi utazás átlagos időtartama várhatóan négy éjszaka lesz, és csupán az utazások 13 százalékát tervezik egyhetesre. Az egy-három éjszakás utazások részesedése 60 százalék.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!