hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Felszabadító hírek éjszakai baglyoknak
Hamarabb hal meg, aki túl sokat alszik

2008. 07. 02.
Az alvás az egyik legnépszerűbb kutatási téma manapság: miért van rá szükségünk, miért megy sok embernek nehezen, és hogyan befolyásolja életünket, a sportteljesítményünktől kezdve a jövedelmünkig?

Se sokat, se keveset – Daniel Krippke, a kaliforniai Scripps Klinikai
Alvásközpont kutatási társigazgatója az ezzel kapcsolatos legfontosabb kérdést
vizsgálta. 2002-ben egymillió amerikai felnőtt bevonásával felmérést készített,
amelyben feljegyezte azok átlagos éjszakai alvásmennyiségét.

Eredményei akkor sokakat megdöbbentettek, de azóta európai és kelet-ázsiai
tanulmányok is igazolták azokat. Krippke arra a megállapításra jutott, hogy azok
az emberek élnek legtovább, akik 6,5-7,5 órát alszanak éjszakánként. Akik
legalább 8 órát alszanak, vagy 6,5 óránál kevesebbet, rövidebb ideig élnek.
Legalább annyi kockázatot rejt magában a túl sok alvás, mint a túl kevés. A nagy
meglepetés az volt, hogy 8 óra már túl sok alvásnak számít. Ha valaki 8,5 órát
alszik, az egy kicsit még veszélyesebb is, mint ha csak 5-öt aludna.

A halálozási diagram U alakú – állítja a kutató, abban az értelemben, hogy mind
a túl keveset, mind a túl sokat alvó embereknél számos betegséget regisztráltak:
depressziót, elhízást, és ennek következtében többek között szívbetegséget.
Különböző betegségek esetében azonban más és más volt az ideális alvási idő.

Az U betű alja a legtöbbnél 7 és 8 óra között volt, de volt olyan betegség is,
amelynél 6, és volt olyan is, amelynél 9 óra alvás volt az ideális, hogy valaki
elkerülje.

„Azonban be kell vallanunk” – ismeri el a kutató –, „hogy az okokat nem
ismerjük. Megállapíthatjuk, hogy a 6,5-7,5 órát alvók élnek legtovább, de nem
tudjuk, hogy melyik az ok, és melyik a következmény. Így azt sem tudhatjuk, hogy
a keveset alvók meghosszabbítanák-e életidejüket, ha több időt töltenének
álomban, mint ahogy azt sem, hogy a sokat alvók tovább élnének-e, ha korábbra
állítanák az ébresztőórát.” Krippke reméli, hogy jövőbeli kutatásaikból erre is
választ kaphatunk.

„Az egyik ok, ami miatt szeretek a témáról beszélni – mondja az alvásszakértő –
az, hogy sok álmatlanságban szenvedő emberen segít, ha felvilágosítást kapnak.

Mindnyájunkat arra tanítottak, hogy 8 óra alvásra van szükségünk, noha erre soha
semmilyen bizonyíték nem létezett. Egy gyakori probléma, amivel felkeresnek
bennünket az, hogy sokan ezt komolyan veszik, és emiatt 8 vagy 9 órát töltenek
az ágyban. Ennek következtében este nem tudnak elaludni, vagy éjszaka többször
is felébrednek. Bármilyen furcsán hangzik is, az álmatlanság egyik gyakori oka,
hogy éberen fekszenek az ágyban, és azon aggódnak, hogy nem sikerül eleget
aludniuk. Ezeknek az embereknek sokat segít, ha megtudják, hogy valójában
nincsen szükségük napi 8 óra alvásra. Ha kevesebb időt töltenek az ágyban, az
segít nekik abban, hogy többet aludjanak, és így megszűnik a lefekvéstől való
félelmük. Ez hosszú távon sokkal hatékonyabb kúra az álmatlanságra, mint az
altató pirulák.” (Forrás: Time)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!