hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az operafesztivál fantomjai
Sátánista zenekar fellépése az adófizetők pénzén

2007. 06. 06.
A Miskolci Nemzetközi Operafesztivált 2001 óta rendezik meg nyaranta világhírű operaénekesek részvételével. A fesztivál részben a Szigetet szervező Müller Péter Sziámi ötleteként született, aki korábban a Miskolci Nemzeti Színház Játékszínének művészeti vezetőjeként tevékenykedett. Az idén legalább 46 millió adóforinttal támogatott operafesztiválon fellép a fekete mágiát kiterjedt szektahálózaton keresztül is népszerűsítő sátánista Therion zenekar.

AMiskolc megújult honlapján található Miskolc város kulturális stratégiája
című tanulmányban ez olvasható: „Az operafesztivál azzal a gondolattal született
meg, hogy Miskolcot és a térséget bekapcsolja a világ kulturális vérkeringésébe,
a zeneművészet fellegvárává, a Bartók-életmű egyedülálló bemutató helyszínévé
váljon a város… A kultúra teremtheti meg azt a presztízst a városnak és
polgárainak, amit az elmúlt években elveszített, és segíthet visszaszerezni
hitét, önbecsülését… Kiemelt figyelmet kell fordítani a kulturális kínálat
összeállításánál a gyermek- és ifjúsági korosztályra, ahol a cél az értékalapú
művelődési szokások kialakítása… A kultúraközvetítő intézményeknek törekedni
kell az ízlésformálásra, tevékenységeit a közönség visszajelzésére kell építeni…
A kultúraközvetítésben közreműködők számára egységes célként, alapelvként kell
kitűzni az értékteremtés, értékközvetítés és értékőrzés hármasának
megvalósítását… A tömegkultúra térhódításával szemben törekedni kell a
klasszikus, értékes kultúra védelmére.”

A 2001 óta évente megrendezett zenés színházi találkozó az EU-országok és
Kelet-Közép-Európa operaszemléje. Az előadások többségére a Miskolci Nemzeti
Színházban kerül sor, de a város és a megye más helyszínein is tartanak
programokat. A fesztivál törzsanyagát a világszerte ismert Bartók-repertoár
adja, ehhez társul minden évben egy-egy jelentős operaszerző vagy irányzat. Idén
– úgy tűnik – a svéd death metal.

A Therion zenekar fellépéséhez a programajánló szerint a fesztivál biztosít
szimfonikus zenekart és kórust. Az ismertető szerint „a Therion ugyanis az
opera- vagy más néven szimfonikus metal egyik úttörője, stílusának talán egyik
legnépszerűbb zenekara… A programban szerepelnek majd klasszikus darabok
(Wagner, Verdi, Mozart, Dvorak, Saint-Saëns), illetve a Therion
szimfonikus-operás rockdalai”.

A „klasszikus, értékes kultúra védelmében”, a „gyermek- és ifjúsági korosztály
értékalapú művelődési szokásainak kialakítása”, valamint „ízlésformálása”
érdekében, mintegy „közönség-visszajelzőként” szeretném mindenesetre teljes
valójában bemutatni „a stílusának talán egyik legnépszerűbb zenekarát”.

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!