hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Tégy a mocsok ellen
Lakossági bejelentéssel a pornó visszaszorításáért

2005. 10. 18.
"Egy anyuka jelentett fel azzal, hogy nem tudja a gyermekeinek megmagyarázni, mit látnak a képeken – mondta el a minap egy újságárus a forgalmas Örs vezér téren arra a kérdésünkre, hogy miért tűntek el bódéja kirakatából a leszbikus párokat ábrázoló pornómagazinok tucatjai. – Amióta nem teszem ki a cuccot, azóta alig tudok belőlük néhányat eladni, pedig eddig ez volt az egyik fő bevétel" – tette hozzá mintegy azon siránkozva, mennyire "szemmel" működnek a vásárlók. 

Reménykeltő tapasztalat, hogy a hatéves gyermekek szemmagasságába kirakott "mocskot" állampolgári bejelentésre ma már nálunk is eltüntetik. Törvényileg eleve tilos szexuális árut közterületen vagy kirakatban elhelyezni, közszemlére tenni – ilyesmi csak pult alól, zárt csomagolásban és kizárólag tizennyolc éven felülieknek adható el. Továbbá iskolák, gyermek- és ifjúságvédelmi, valamint vallás gyakorlására szolgáló intézmények kétszáz méteres körzetén belül szexuális árut értékesítő üzlet nem működhet. A szabálysértésért ötvenezres pénzbírság jár. Illetve járna, ha valakit mindez zavarna, és feljelentené a kereskedőket. 

Sajnos az egyik legjobb üzlet manapság szexmagazinokat kvázi életmódmagazinként vagy kulturális kiadványként kiadni, mert nem egyértelmű, hogy jogilag mi minősül pornó- vagy szextartalmú árunak. Ez minden esetben a jogalkalmazó egyedi elbírálása alá esik. Mellesleg nem csak nálunk. Más országokban azonban erőteljes közfelháborodás kényszeríti komoly önkorlátozásra a témában érintett kiadók, reklámozók, terjesztők tevékenységét. Angliában külön panaszhivatal foglalkozik a hirdetésekkel kapcsolatos állampolgári bejelentésekkel, láthatóan eredményesen. Az Olasz Reklámfelügyelet nemrég a lakosság tiltakozására tiltott be egy homoszexuális férfipárt ábrázoló óriásplakátot. Az intézet véleménye szerint elfogadhatatlanok a szexuálisan provokáló reklámok, mivel sértik az emberek érzékenységét, emellett sokkolóak a kiskorúak számára, akikben az efféle üzenetek zavart keltenek.

A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség sajtófelelőse kérdésünkre elmondta: ha bárki írásban bejelentést tesz a területileg illetékes fogyasztóvédőknél, vizsgálatot indítanak.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!