hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Receptkönyv kutyáknak

2001. 11. 04.
Kezdetben volt a velőscsont… Ma már persze egy valamirevaló öleb ilyesmire rá sem néz, legalábbis natúr formában, hiszen kutyáéknál is hódít az ínyenckonyha: egy francia mesterszakácsnő könyvet jelentetett meg, telis-tele ebeknek szánt finomságok receptjeivel. Az étkek többsége gazdinak és kedvencének egyaránt szól, hiszen a hozzávalók többsége "két kutyára és két gazdira" való. Ilyen például a velőscsont kaviárral, melyből az előbbit (szerencsére) a kutyus, az utóbbit pedig a gazdi fogyaszthatja el, némi pezsgő kíséretében. 

A kizárólag négylábúaknak szóló ajánlatok között szerepel a húslevesből készített husky-fagylalt, amely forró nyári napokon kiválóan hűsíti a nyelvét lógató ebeket. A tejszínhabot ezúttal megspórolhatjuk a gazdi málnafagyijára. Szerepelnek igazi különlegességek is a könyvben, mint például a távol-keleti konyha finomságai, vagy a féregűző zellerleves szegfűszeggel, amely egy időre kedvencünket is meszszire űzheti, ha kényes kutyabendője nem veszi be a jó falatokat. 

A recepteknek természetesen először a gazdikra kell jó hatást tenni, hiszen a szerző is a piacról él. Ezért aztán számos hangzatos ételnév szerepel a könyvben, jótanácsok kíséretében, melyek felvilágosítják a lelkes ebtartót, mit nem ajánlott megosztani étkeinkből a kutyánkkal (az meg csak ízlés kérdése, melyik kutyaeledelt ne kóstolja meg a gazdi). Két főzés közötti szórakozásul pedig anekdoták sokasága szolgál időtöltésül mindazoknak, akiknek a kutyaparfümök és ékköves nyakörvek világában már csak e könyv hiányzott a teljes élethez. A piaci hiányt betöltő kiadványról a négylábúak egyelőre nem nyilatkoztak. (MTI)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!