hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az influenza sem a régi

1999. 11. 27.
Az influenza nagyon változékony vírus. Minden évben másfajta kórokozó jelenik meg, ami nem mindig hasonlít különösebben az előző évi vírushoz. A kutatók mindig a legutoljára aktív vírus természetét vizsgálva fejlesztik ki az új védőoltást.

A jelenleg patikákban kapható, influenza elleni védőoltás hatékonysága attól függ,
hogy az érkező vírus mennyiben tér el a tavalyitól – mondta el kérdésünkre dr.
Jelenik Zsuzsanna, a Johan Béla Országos Közegészségtani Intézet főorvosnője. A
megfigyelések arra mutatnak, hogy körülbelül tizenöt-húsz évente változik nagyot a
vírus. Ilyenkor ütheti fel a fejét egy, a szokványosnál nagyobb járvány, ami akár
világjárvánnyá is nőhet. A vírus természete ugyanis annyira eltér ekkor az addigi
variánsokétól, hogy nem alakulhatott ki vele szemben megfelelő immunitás az emberi
szervezetben.

Emlékezetes az 1918-as spanyolnátha, amikor közel százmillió embert betegített meg
az influenzavírus. Nagyobb járványt jegyeztek fel 1957-ben, 1969-ben, majd 1989-ben.
Egyes kutatók vészjósló előjelet látnak a közelmúltban főleg csirkéket megtámadó
agresszív influenzavírusban. Ennek a vírusnak egy mutánsa ugyanis könnyen
kirobbanthatja a következő világjárványt.

Mindezek ellenére az egészségügyi szakemberek nem szoktak védőoltást javasolni
mindenkinek – teszi hozzá a főorvosnő. Elsősorban azért nem, mert egy egészséges
felnőtt szervezete le tudja küzdeni az influenzát, a gyerekek pedig ha meg is kapják a
vírust, többnyire nem, vagy csak egész enyhén betegszenek meg. A betegség leküzdése
után a szervezet legalább némi védettségre tesz szert.

Mindenképpen ajánlott beoltani a hatvan év feletti idősebb embereket, illetve a
valamilyen szervi megbetegedésben szenvedőket, például a tüdőbetegeket,
cukorbetegeket, szívbetegeket, mivel ilyen esetekben az influenza súlyosbíthatja a meglévő
alapbetegségeket. Számukra az oltóanyag ingyenes. Ajánlott még az oltás azoknak is,
akik nagyon sok emberrel dolgoznak (egészségügy, tömegközlekedés, oktatás). Az ötven
százalékos tb-támogatást igénybe véve 540 és 492 forintért vásárolható meg az
oltóanyag a patikákban.

Az oltástól nem lehet megbetegedni – állítja dr. Jelenik Zsuzsanna –, ugyanis az
oltóanyag élő vírust nem, csak az influenzavírus legjellegzetesebb antigénjeit
tartalmazza, amelyek a megfelelő immunitás kialakulásáért felelősek. Oltás miatt
megbetegedni csak akkor lehet, ha az injekciózásra már az influenzás betegség lappangó
időszakában került sor. (Sz. E.)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!