Ismét kötelező a maszk: szigorításokat jelentett be a kormány - részletek
A Főváros néhány órával korábban hasonló döntést hozott
Ismét kötelező a maszk: szigorításokat jelentett be a kormány - részletek

MTI/Bruzák Noémi

2021. 11. 18.
A rendkívüli csütörtöki Kormányinfón a várakozásoknak megfelelően újabb járványügyi intézkedéseket jelentett be a kormány, röviddel azután, hogy a Főváros bejelentette, minden zárt téren és a gyógyfürdőkben is kötelezővé teszi a maszkviselést.

A csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter újabb járványügyi intézkedéseket jelentett be.

Leszögezte, hogy a matematikusok előrejelzése szerint

a negyedik hullám november végén, december elején tetőzhet. 

A kormány továbbra is javasolja a 3. oltás felvételét a 6. hónap után mindenképp, ugyanis a környező országokban azt látják, ez jelenti a legnagyobb védelmet a koronavírus ellen. 

Az oltatlanok saját életük mellett mások életét is veszélyeztetik, ezért

a tömegközlekedés mellett zárt térben is ismét kötelező lesz a maszkviselés péntek éjféltől.

Minden olyan szolgáltatónál kötelező lesz, ahol 5 főnél több fő tartózkodik egyszerre egy helyiségben. Emellett a boltokban, színházakban, mozikban is fel kell majd tenni a maszkot.

Az iskolák maguk dönthetnek a maszkkötelezettségről. Az irodák és sportolásra szolgáló helyiségek kivételt képeznek a szabály alól.

500 főnél nagyobb rendezvényeket csak védettségi igazolvánnyal lehet látogatni.

Az egészségügyi intézményekben kötelező lesz a 3. oltás

A napokban a Magyar Orvosi Kamara figyelmeztetett arra, hogyha a kormány nem hoz sürgősen új intézkedéseket, az rengeteg halálesethez vezet majd a túlterhelt kórházi osztályokon. Azt javasolták, hogy a járvány megfékezése érdekében:

  • Legyen kötelező a maszk minden zárt közösségi térben, például a bevásárlóközpontokban, a boltokban, a mozikban és a színházakban.
  • Szüntessék be a tömegrendezvényeket, ne csak a szakmai orvoskongresszusokat.
  • Kössék tartalommal megtöltött védettségi igazolványhoz (megfelelő számú oltás felvétele hat hónapon belül) vagy friss negatív PCR-teszthez a belépést a nem létfontosságú helyekre (szórakozóhelyek, éttermek, színházak, mozik).
  • Támogassák a távmunkát, a home office-t.

 

Pár órával ezelőtt a Főpolgármesteri Hivatal bejelentette, hogy nem vár tovább arra, hogy a kormány lépjen, a jövő héttől minden zárt térben kötelezővé teszi a maszkviselést.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!