Videón, ahogy rajtaüt a TEK a magyar pedofil darknetes fórum üzemeltetőin
Rövid időn belül a német után a magyar bűnszervezetet is utolérték
Videón, ahogy rajtaüt a TEK a magyar pedofil darknetes fórum üzemeltetőin

Képforrás: police.hu

2021. 05. 07.
A rendőrök nyolc helyszínen csaptak le és négy, gyermekpornográf tartalmakat terjesztő bűnszervezethez tartozó embert fogtak el - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda.

A közlemény szerint az Europol és az Interpol közreműködésével azonosították a bűnszervezet vezetőjét, aki a lakásán lévő szerverről üzemeltetett a darkneten egy nemzetközileg ismert pedofil fórumot, amelynek több ezer magyar és külföldi felhasználója volt.

A gyermekpornográf tartalmak megosztására specializálódott fórum tagjai nagy mennyiségben tettek közzé és osztottak meg egymás között gyermekek szexuális kizsákmányolásával kapcsolatos felvételeket.

A gyanúsítottak közül az egyik a saját kisgyermeke, míg a másik a négyéves testvére ellen is követett el rendszeresen szexuális abúzust, amelynek felvételeit szintén megosztották a fórumon.

Az eljárás során őrizetbe vett emberek letartóztatására indítványt tettek az illetékes ügyészségen.

A fórum további felhasználóinak azonosítása folyamatban van.

Ahogy azt korábban megírtuk, felszámolt egy gyerekpornót terjesztő online fórumot a német rendőrség, és elfogta több üzemeltetőjét. A hatóságok által megerősített beszámoló szerint a Boystown elnevezésű fórum gyermekekről készült pornográf tartalmak cseréjére szolgált.

"Gyermekpornográf felvételek esetében az elkövető felelősségre vonása mellett a kibernyomozók kiemelt célja a felvételeken látható gyermekáldozatok azonosítása, a kiskorúak védelme és a szexuálisan kizsákmányolt gyermekek káros környezetből történő kiemelése. Ennek érdekében a hagyományos nyomozási technikák mellett a digitális nyomok elemzésére is nagy hangsúlyt fektetnek.  Munkájuk eredményességéhez fontos, hogy az erőszak ne maradhasson rejtve, annak gyanúja esetén az érintettek a rendőrséghez, a családvédelmi- vagy segélyszolgálatok felé forduljanak segítségért."

"Amennyiben Ön is segítené a nyomozóhatóságok munkáját az áldozatok azonosításában, látogassa meg az EUROPOL honlapját az alábbi linken: https://www.europol.europa.eu/stopchildabuse "

– áll a police.hu közleményében

(Hetek/MTI/police.hu)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!