Végig rosszul tudtuk: kiderült, honnan származik valójában a görögdinnye
Végig rosszul tudtuk: kiderült, honnan származik valójában a görögdinnye

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2021. 05. 27.
Görögdinnyefajok és több száz fajta, üvegházban termesztett növény DNS-ét vizsgálva kutatók felfedezték, hogy a görögdinnye legnagyobb valószínűséggel Északkelet-Afrikában vadon élt ősi növényekből származik. Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmány megcáfolta azt a 90 éves tévedést, amely szerint a görögdinnye őshazája Dél-Afrika.

A genetikai kutatás összhangban van azokkal az egyiptomi sírrajzokkal, amelyek azt jelzik, hogy a Nílus völgyében már több mint négyezer éve fogyasztottak görögdinnyét desszertként - olvasható a Science Daily tudományos hírportálon.

A kutatók, köztük a tanulmány vezető szerzője, a St. Louis-i székhelyű Washington Egyetem tiszteletbeli professzora, Susanne S. Renner megállapították, hogy a görögdinnye szudáni fajtája, a kordofán dinnye a honosított görögdinnye legközelebbi rokona.

"A DNS-bizonyítékok alapján azt találtuk, hogy a görögdinnye, ahogy ma ismerjük - édes ízével, gyakran piros húsával - genetikailag a nyugat-afrikai és északkelet-afrikai dinnyefajtákkal áll a legközelebbi rokonságban"

- mondta Renner, aki 17 évig a müncheni Lajos Miksa Egyetem professzora és a müncheni botanikus kert és herbárium igazgatója volt.

Laboratóriuma régóta kutatja a dinnyét és az uborkát, az utóbbi tíz évben főként a görögdinnyére és a keserű dinnyére (balzsam körte) összpontosított.

"Az egyiptomi sírrajzok győztek meg arról, hogy az egyiptomiak fogyasztottak dinnyét. Különben miért helyezték volna ezeket a nagy gyümölcsöket tálcákra szőlők és más édes gyümölcsök mellé?"

- magyarázta.

"A történelem során a dinnyéket, uborkákat és görögdinnyéket számos alkalommal honosították, ezek időrendjét és helyét nehezebb meghatározni, mint ahogyan 10-15 éve gondoltam. Az ősi magokból származó DNS azonban segít ebben" - hangsúlyozta.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!