Varga Judit: Magyarország vezető szerepet tölt be abban, hogy megváltozzon az EU Jeruzsálemhez való hozzáállása
A magyar igazságügyi miniszter először adott interjút izraeli lapnak
Varga Judit: Magyarország vezető szerepet tölt be abban, hogy megváltozzon az EU Jeruzsálemhez való hozzáállása

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2021. 03. 12.
Varga Judit igazságügyi miniszter az Israel Hayom izraeli lapnak adott interjújában elmondta, Magyarország rendíthetetlenül ellenzi az európai kísérleteket olyan törvények elfogadására, amelyek európai zsidóság életének korlátozására irányulnak.

"Az elmúlt tíz év során kormányunk mindent megtett azért, hogy a magyarországi zsidó közösség életét garantálja. Ez rendkívül fontos kérdés, és úgy gondoljuk, hogy más európai kormányoknak is ugyanezt kellene tenniük"

- szögezte le Varga, aki először nyilatkozott az izraeli médiának.

Az Európai Bíróság döntése a kóser vágás betiltásáról "nemcsak a vallásszabadság, hanem az európai zsidó-keresztény örökségünk és az Európában élő zsidó közösségek ellen irányuló támadás is egyben" - tette hozzá, aláhúzva, hogy a magyar kormány "elítéli ezt" káros döntést, és minden lehetséges nemzetközi fórumon felszólal majd ellene. "

"Európa az értékek és a vallásszabadság védelmezőjeként pozícionálja magát, de néha olyan döntéseket hoz, amelyek ellentétesek ezzel az értékalapú megközelítéssel"

- mondja Varga.

Az igazságügyminiszter szerint a magyar kormány minden nemzetközi fórumon világossá tette, hogy a zsidó-keresztény örökség megőrzése az európai kultúra és az európai jövő túlélésének kulcsa. A közelmúltbeli európai terrortámadások nem csak az európai kultúrát vették célba, de az adott országok zsidó közösségeit is, tette hozzá.

Varga szerint a jogállamisági vitákban sokszor Magyarország szemére vetik, hogy antiszemita ország. "Ha azonban a tényeket nézzük, nagyon kevés incidensre kerül sor itt Európa más nagyvárosaihoz képest."

Izrael és az EU viharos kapcsolatára irányuló kérdésre elmondta: a magyar kormány mindig is kiállt partnerországai érdekeiért, de sajnálatos módon ez nem mindig elegendő.  "Mindig szorgalmazzuk a pozitív lendületet, különösen, ha az Ábrahám-egyezményről vagy az Izraellel fennálló kapcsolatok javításáról van szó.

Mindent megteszünk a párbeszéd megkönnyítése és a kettős mérce elkerülése érdekében, mert néha úgy érezheni, hogy az EU külpolitikája enyhe kettős mércével működik. "

Végül a kérdésre, hogy Magyarország hajlandó lenne-e az Európai Unióban úttörő államként nagykövetségét Jeruzsálembe költöztetni, nem adott egyértelmű választ:

Varga emlékeztetett arra, hogy Magyarország volt az első EU tagállam, amely diplomáciai szintű kereskedelmi irodát nyitott Jeruzsálemben (ezt a tegnapi napon Csehország is megtette).

"Ez azt mutatja, hogy Magyarország vezető szerepet tölt be Európa Jeruzsálemhez való hozzáállásának megváltoztatásáért folyó harcban."

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Orbán Viktor és Andrej Babis a napokban villámlátogatáson Jeruzsálemben jártak, hogy a koronavírus elleni harci stratégiáikról tárgyaljanak.

(Israel Hayom/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!