Újabb csapás a transzlobbinak: Nem versenyezhetnek transzneműek a Boksz Világtanács versenyein
Újabb csapás a transzlobbinak: Nem versenyezhetnek transzneműek a Boksz Világtanács versenyein

Illusztráció.( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2022. 08. 22.
A Boksz Világtanács új szabályzatot tett közzé, mely alapján a szervezet versenyein ezentúl a sportolók csak a biológiai nemüknek megfelelő ellenfelekkel mérhetik össze az erejüket.

A szervezet azzal indokolta a transznemű sportolókkal kapcsolatos döntését, hogy a bokszolóknak egyenlő felekként kell megküzdeniük egymással, és „a meccseknek igazságosaknak, versenyszerűeknek, szórakoztatóknak, és legfőképpen minden versenyző számára biztonságosaknak kell lenniük”.

„A jelenlegi tudományos ismeretek
alapján a Világtanács álláspontja az, hogy
a transznemű sportolók versenyzésének az engedélyezése komoly egészségügyi- és
biztonsági aggályokat vet fel”

- írta a szervezet a közleményében.

A Világtanács szerint nincs egyetértés azzal kapcsolatban, hogy egy férfinek született, de magát nőnek tartó és egy biológiailag nőnemű versenyző közötti párviadal egyenlő erőviszonyokkal járna és igazságos lenne.

A sportszervezet azért is aggályosnak tartja a magukat transzneműnek vallók női bokszmeccseken való részvételét, mert a pubertáskornál idősebb biológiai férfiaknak a férfiakra jellemző csont- és izomszerkezetük van, hiába döntöttek úgy a későbbiekben, hogy nőként szeretnék élni az életüket. Emiatt az eredetileg férfi versenyzők előnnyel indulhatnának a biológiai nőkkel szemben.

Az Egyesült Államokban eddig 18 államban tiltották meg a magukat transzneműnek valló sportolók számára, hogy női versenyeken induljanak. Ahogy arról beszámoltunk, korábban már a Nemzetközi Úszószövetség is kizárta tudományos alapon annak a lehetőségét, hogy transzneműek női szakágakban versenyezzenek.

(Christian Headlines / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!