Törvénytelennek nevezte Magyar Péter listáját a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke
Kiemelte, a MÚOSZ alelnökének korábbi megnyilvánulása csak magánvélemény volt
Törvénytelennek nevezte Magyar Péter listáját a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke

MTI/Koszticsák Szilárd

2024. 06. 11.
Kocsi Ilona, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) elnöke nyilatkozott a Media1-nek arról, hogy miután Magyar Péter másfél perc után távozott az ATV Egyenes beszéd című műsorából, a politikus nyilvánosságra hozta a televízió több munkatársának vallási hovatartozását. A legnagyobb hazai újságírói szervezet szerint törvénytelenség ilyen listákat közzétenni.

A MÚOSZ elnöke elmondta azt is, hogy Vicsek Ferenc, az ATV-t bíráló hétfő esti Facebook-bejegyzése csupán az alelnök személyes véleménye, az nem tekinthető az újságírói szervezet álláspontjának.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Magyar Péter több alkalommal kifogásolta, hogy az ATV nem ad neki elég megjelenési lehetőséget. Ma az Egyenes Beszéd című műsorban szembesítették az eddigi meghívásokkal, mire ő megismételte valótlan állításait, majd kivonult a stúdióból.

Később Facebook-bejegyzésben ATV-s provokációról beszélt, és listát írt a csatornánál dolgozó Hit Gyülekezetéhez tartozó szerkesztőkről

Vicsek Ferenc egykori ATV-s műsorvezető, a MÚOSZ alelnöke a történtekre Facebook-oldalán így reagált:

„Ha a főszerkesztőnek baja van az éppen legerősebb ellenzéki párt vezetőjének korábbi nyilatkozatával, akkor azt biztos, hogy adáson kívül kell megbeszélnie a politikussal.

A tv-t nem használhatja erre. Lépre csalni a politikust, lekutyakomédiiázni a nyilatkozatát, és a cég sértettségét a választási siker kapcsán aktuális kérdések elé helyezni, lemondani a kérdezés lehetőségéről, az önmagában az újságírói pozíció feladása. Nem egyenes beszéd…”

Kocsi Ilonát, a MÚOSZ elnöke a Média1 megkeresésére azonban elmondta: Vicsek nem közleményt adott ki, hanem véleményt írt. 

„Ha ez hivatalos vélemény lenne, akkor azt a MÚOSZ adta volna ki. Magánvéleményt minden MÚOSZ-tag írhat, még a MÚOSZ alelnöke is” - szögezte le. 

„A vallási meggyőződés, tagság mindenki személyes adata, különleges adat, nem tartozik a nyilvánosságra.

Aki ezt mégis nyilvánosságra hozza – s ehhez nem kéri az érintett személy beleegyezését -, az személyiségi jogot sért, és minden bizonnyal az információs önrendelkezésről szóló törvényt is. Lehet olyan kivételes helyzet, amikor a vallási hovatartozás perdöntő lehet egy vitában, s erről akkor tudhat a vitázó fél, s adott esetben a nyilvánosság is, de most nem erről van szó” - tette hozzá. 

(Média1/Hetek)

Iratkozzon fel a Hetek megújult hírlevelére! Hetente egy csokorban ajánljuk különleges tartalmainkat, a legizgalmasabb interjúinkat, videóinkat, világnézeti és kiemelt cikkeinket.  EZEN A LINKEN TUD FELIRATKOZNI.

hetek hírlevél/viber

Legfrissebb online híreinkért csatlakozzon a Hetek belső Viber-csoportjához! Így nem kell órákat szörföznie a híroldalak között, tőlünk megkapja telefonjára a nap legfontosabb világnézeti tartalmait.  CSATLAKOZZON A CSOPORTHOZ EZEN A LINKEN.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!