Pressman egyetlen szóra sem méltatta a magyar szabadságharcot, se a nemzeti ünnepet, ezzel szemben a világ legnagyobb hatalma, az Egyesült Államok nevében megfenyegette Magyarországot.

Nem csak egyszer, háromszor is.

„Továbbra is cselekedni fogunk az érdekeink támogatása érdekében”. „Nem maradt más választásunk, mint cselekedni.” „Amíg Magyarország várakozó állásponton van, mi cselekedni fogunk.”

Ezek David Pressman szavai, ez az amerikai kormány üzenete Magyarországnak az ünnep előestéjén. Ha nem járatta volna le a szófordulatot Greta Thunberg, azt mondanám erre: „How dare you?” „Hogy merészeli ezt?”

Pressman számon kérte, hogy miért nem támogatjuk az Egyesült Államok külpolitikai érdekeit, ha már egyszer 25 éve csatlakoztunk a NATO-hoz: „Magyarország az egymás védelmére felesküdött demokráciák klubjához tartozik, tehát teljes értékű tagja a világ valaha volt legsikeresebb katonai szövetségének.”

Csakhogy a magyar választók többsége soha nem támogatta ezt a „klubot”. Ha a Horn-kormány nem írta volna át az alkotmányt három hónappal a NATO-csatlakozásról kiírt népszavazás előtt, a referendum elbukott volna. (49,2 százalék vett csak részt a népszavazáson, ami az eredeti választási szabályok alapján érvénytelen eredmény lett volna, csakhogy kifejezetten ezért a szavazásért az érvényességi küszöböt leszállították 25 százalékra.)

Pressman azt is felemlegette, hogy bátor amerikai „férfiak és nők készek feláldozni az életüket az Amerikai Egyesült Államok szövetségeseiért. A magyarokért. Magyarországért. Ezt az elkötelezettséget nem szabad félvállról venni. Ez Amerika fiainak és leányainak valós elkötelezettségét jelenti a magyarok védelmében.”

Csakhogy 25 év alatt egyetlen amerikainak sem kellett az életét adni a magyarok védelmében. Ezzel szemben magyar katonáknak kellett az életüket áldozni Amerika értelmetlen és a Joe Biden által elrendelt csúfos kivonulás után teljes eredménytelen büntetőakciójában Afganisztán ellen. A „világ legsikeresebb katonai szövetsége” vezető hatalma fejveszetten menekült Kabulból, az otthagyott amerikai fegyvereket a tálibok büszkén mutogatták.

Emlékszünk arra is, hogy 12 nappal a NATO-tagságunk életbe lépése után az Egyesült Államok egyoldalúan megtámadta a Magyarországgal szomszédos Szerbiát. Bill Clinton elvárta volna a magyar hadseregtől, hogy vonuljon be megszállóként a Vajdaságba, és magyarok ellen harcoljon Washington oldalán. Ugyanazt kellett volna tennünk Amerika érdekében, mint annak idején Moszkva ukázára Csehszlovákia ellen a Felvidéken.
 

Kádár János 1968-ban teljesítette Brezsnyev parancsát. Orbán Viktor 1999-ben nemet mondott Bill Clintonnak.

És azt se felejtsük el, hogy a NATO-csatlakozás ígérete az volt, miszerint a katonai szövetség a béke garanciája a háborús fenyegetéssel szemben. Most azonban azért éri fenyegetés Washingtonból Magyarországot, mert nem állunk oda azok mellé, akik több mint két éve fenntartják fegyvereikkel a háborút Ukrajnában, újabban pedig már arról beszélnek, hogy az utolsó ukrán katona után majd a NATO-országoknak kell a háborúba küldeni polgáraikat egy nem-NATO ország védelmében.

Erről sem volt szó a csatlakozáskor.

Pressman Kossuth Lajosra úgy hivatkozik, mint „demokratikus forradalmi vezető”, aki Lincoln elnököt is megihlette az amerikai polgárháborúban. Kossuth azonban a magyarok számára nem a gettysburgi beszéd múzsája, hanem a nemzeti függetlenség jelképe, és március 15-én nem a NATO-csatlakozásra, hanem a 12 pontra emlékezünk.

Amelynek 10. pontja történetesen így szól:

„A katonaság esküdjék meg az alkotmányra, magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a’ külföldieket vigyék el tőlünk.”

Éljen a magyar szabadság!