Oroszország készen áll arra, hogy Iránt nukleáris robbanófejekkel lássa el az Egyesült Államok támadásai után – állítja Dmitrij Medvegyev volt államfő, Oroszország biztonsági tanácsának helyettes vezetője. Medvegyev szerint az Egyesült Államok három helyszínen, Iszfahánban, Natanzban és Fordóban végrehajtott támadásai visszafelé sültek el, és az amerikai elnök, Donald Trump által kitűzött céltól eltérő eredményt hoztak.

„Számos ország kész Iránnak nukleáris robbanófejeket szállítani az amerikai vasárnap hajnali nukleáris létesítmények elleni támadások után

– állította Dmitrij Medvegyev az X-en közzétett posztjában, és hozzátette: szerinte „a nukleáris anyagok dúsítása – és most már nyíltan kimondhatjuk, hogy a nukleáris fegyverek jövőbeli gyártása – folytatódni fog”.

Medvegyev, aki 2020 óta az orosz biztonsági tanács alelnöke, továbbá kijelentette, hogy „Irán politikai rendszere túlélte a válságot, és minden valószínűség szerint még erősebben került ki belőle”, majd azt állította, hogy az irániak „összegyűlnek az ország szellemi vezetése körül, beleértve azokat is, akik korábban közömbösek voltak vagy ellenezték azt”.

Az orosz külügyminisztérium vasárnap közölte, hogy Oroszország határozottan elítéli az Egyesült Államok iráni nukleáris létesítmények elleni támadásait. „A szuverén állam területének rakétatámadásoknak és bombázásoknak való kitevése – bármilyen érvekkel is indokolják – felelőtlen döntés, amely nyíltan sérti a nemzetközi jogot, az ENSZ Alapokmányát és az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatait” – áll a minisztérium közleményében. „Az agresszió befejezését és a helyzet politikai és diplomáciai útra való visszaállításának feltételeinek megteremtésére irányuló erőfeszítések fokozását szorgalmazzuk” – közölte a minisztérium.

Piszkos bomba, a házi gyártású atomfegyver

Egy másik forgatókönyv szerint nem külföldről szerezne be Irán nukleáris fegyvert, hanem saját, meglévő dúsított uránkészletéből állítana elő ún. „piszkos bombát”. Ennek lehetőségét elemezte tanulmányában egy brit kutató, ezt ismertetjük most.

Ahogy az Izrael és Irán közötti napi támadások fokozódnak és Teherán egyre inkább sarokba szorul,

a politikai döntéshozóknak foglalkozniuk kell azzal a valószínűtlen, de potenciálisan veszélyes fenyegetéssel, amelyet a radiológiai szóróeszközök (RDD) vagy „piszkos bombák” jelentenek

- írja tanulmányában Chris Kremidas-Courtney, aki szerint bár továbbra is kétséges, hogy Irán nukleáris fegyverkezési képességet fejlesztett ki, széles körben úgy vélik, hogy rendelkezik elegendő radioaktív anyaggal piszkos bombák gyártásához, különösen polgári nukleáris és ipari forrásokból.

A nukleáris fegyverekkel ellentétben, amelyekhez hasadóanyagok, például urán vagy plutónium szükségesek, a piszkos bombák civil forrásokból származó radioaktív izotópok, például cézium-137, kobalt-60 vagy americium-241, valamint hagyományos robbanóanyagok felhasználásával állíthatók elő. Bár nem tömegpusztításra tervezték, egy megfelelően elhelyezett piszkos bomba helyi felszíni szennyeződést, pszichológiai traumát és gazdasági zavarokat, valamint jelentős semlegesítési költségeket okozhat, amely hatások együttesen tömegpusztító fegyverré teszi azt.

Méretüktől függően a legtöbb piszkos bomba és hasonló eszköz csak 1-2 városi tömbnyi területet érinthet, de a szél a radioaktív részecskéket néhány négyzetkilométerre is eloszlathatja.

Ez a potenciális aszimmetrikus eszkalációs forma illeszkedik Irán háborús doktrínájába és a proxy csoportokkal való régóta fennálló együttműködéséhez, és hihető, de kockázatos megtorló eszközként szolgálhat, ha Teherán úgy érzékeli, hogy egzisztenciális fenyegetésnek van kitéve.

Kockázatok és mellékhatások: Mit érhet el és mit kockáztat Irán egy piszkos bombával?

A piszkos bombák valódi veszélye nem fizikai pusztító erejükben rejlik, hanem abban, hogy tömeges pánikot, gazdasági zavarokat és politikai túlreagálást válthatnak ki.

Irán nukleáris energia- és ipari szektorán keresztül hozzáférhet radiológiai izotópokhoz, ami technikai alapot biztosít egy RDD összeállításához. Az olyan izotópok, mint a cézium-137 (ezt gyakran használják rákkezelésben), az ipari radiográfiában használt kobalt-60 és az americium-241, mind alkalmasak radioaktív szennyezés szétszórásra. A piszkos bomba ezeknek az anyagoknak a hagyományos robbanóanyagokkal való összekapcsolásával jön létre, és

olyan eszköz, amely nagy hatással van a lakosság pszichológiájára és az ellátási láncokra, de viszonylag alacsony az azonnali halálozási aránya.

Irán a piszkos bombákat végső eszköznek tekintheti szélsőséges körülmények között. Először is, ezek olcsó, nagy hatással bíró eszközök, amelyekkel Irán viszonylagos hagyományos fegyverrendszerekben mutatkozó hátrányát ki lehet kerülni. Másodszor, Irán olyan csatornákon keresztül alkalmazhatja őket, például a Hezbollah vagy a húszi milícia segítségével, amelyeket hihetően le tud tagadni, így megnehezíthetve a közvetlen felelősség megállapítását. Ugyanakkor egyik proxy csoportról sem ismert, hogy tapasztalata lenne radioaktív anyagokkal. Bármilyen kísérlet arra, hogy bevonják őket egy piszkos bomba műveletbe, valószínűleg közvetlen iráni technikai támogatást igényelne.

Harmadszor, a piszkos bombák a zavarjókeltés céljára vannak optimalizálva. Még egy kis nukleáris robbanás is pánikot, kényszerű evakuálást és fertőtlenítési költségeket okozhat egy kikötőben, szimbolikus vagy városi területen, amelyek messze meghaladhatják a fizikai károkat. Egy ilyen esemény destabilizálhatja Izrael, Európa vagy az Egyesült Államok városi központjait, megbéníthatja a Perzsa-öböl pénzügyi negyedeit, vagy megszakíthatja a tengeri logisztikát.

Végül Irán megkísérelhet szélesebb körű globális érdekeket is megcélozni, például a Hormuzi-szoros vagy a Szuezi-csatorna. Egy kikötőben vagy a tengeren végrehajtott radiológiai támadás erőteljes üzenetet küldene, emelné az olajárakat, és bebizonyítaná, hogy az eszkalációt nem lehet földrajzilag korlátozni.

Ezen előnyök ellenére továbbra is jelentős visszatartó erők vannak. Irán vezetése rendkívül érzékeny a rezsim fennmaradását veszélyeztető hatalmas megtorlásra.

Egy megerősített iráni piszkos bomba támadás valószínűleg Izrael vagy az Egyesült Államok elsöprő erejű katonai válaszát váltaná ki, amelyhez más nyugati országok is csatlakozhatnak.

Ezenkívül gyors és erőteljes nemzetközi reakciókat váltana ki (még Kína és Oroszország részéről is). Irán már amúgy is törékeny gazdasága további elszigetelődéssel szembesülhetne. Vallási és ideológiai aggályok is szerepet játszhatnak, mivel az Iszlám Köztársaság erkölcsi és törvénytisztelő szereplőként pozícionálja magát, ezért a civilek sugárfertőzéssel való megcélzása hiteltelenné tenné ezt az álláspontot.

Végül, a „piszkos bombák” természetüknél fogva kiszámíthatatlanok. A környezeti feltételek a sugárzást a tervezett célzónán túlra is elterjeszthetik, ami semleges vagy akár Irán szövetséges szereplőit is érintheti. Rosszabb esetben a megbízottak önállóan cselekedhetnek, rosszul kezelhetik az anyagokat, vagy lebukhatnak velük, ami aláásná Teherán narratívájának kontrollját.

A fizikai zavarkeltésen túl, egy RDD-támadást szinte biztosan kísérne egy dezinformációs kampány, amelynek célja a pszichológiai és politikai hatások felerősítése. Hamis narratívák jelennének meg további radiológiai eszközökről, késleltetett kormányzati válaszokról vagy külföldi szervezetek hibáztatásról, és ezek online proxy hálózatokon keresztül felerősödhetnek a közösségi médiában. Az ilyen kognitív hadviselés megzavarhatja a vészhelyzeti válaszokat, pánikot kelthet és belföldi viszályt szíthat, így egy korlátozott radiológiai incidens szélesebb körű legitimitási válsággá is válhat.

Irán képessége arra, hogy piszkos bombát szállítson azoknak az országoknak, amelyekkel szemben megtorlást tervez, függ az egyes országok védelmi képességeitől és attól, hogy Teherán mennyire tud hozzáférni helyben megbízható proxy hálózatokhoz.

Lehetséges célpontok: Európa is veszélyben

Izrael lenne a legvalószínűbb és egyben a legnehezebb célpont. Iránnak komoly operatív kockázatokkal kell szembenéznie a rendkívül hatékony belföldi hírszerzés, a kiterjedt sugárzásellenőrzés és a többszintű határellenőrzés miatt. Bármilyen kísérlethez szinte biztosan a Hezbollahra vagy a Gázában és a Ciszjordániában működő palesztin csoportokra kellene támaszkodnia, amelyeket Izrael biztonsági szolgálatai szigorúan figyelnek.

Az Egyesült Államok, mint célpont szintén kézenfekvő választás, ám ez sem lenne könnyű feladat, mivel az USA szigorúan védi a beszállítási pontokat, különösen légi úton, de számos konténerkikötője sebezhetőbb célpont lehet Irán számára. Elméletileg lehetséges lenne a szárazföldi csempészet is Latin-Amerikából az Egyesült Államok és Mexikó határán keresztül. Irán régóta kapcsolatban áll a Hezbollah ügynökeivel a háromhatár-vidéken (az Argentína, Brazília, Paraguay háromszögben), és ezeket a hálózatokat mozgósíthatná a radioaktív anyagok titkos szállítására. Azonban, mivel a konténerekkel történő csempészet könnyebben végrehajtható és kisebb az esélye a feltűnésnek, ez a reálisabb lehetőség.

Az Egyesült Arab Emírségek és Szaúd-Arábia modern biztonsági infrastruktúrával rendelkeznek, de kiterjedt partvonaluk és a regionális instabilitás sebezhetővé teszi őket. A csempészet a Perzsa-öbölben kis vitorlásokkal vagy Jemenből reális lehetőség a húszi közvetítőkön keresztül a déli szárazföldi útvonalakon.

Európában olyan országok, mint Franciaország, Németország és az Egyesült Királyság közepes kockázatnak vannak kitéve.

Az EU cselekvési terve kiemeli a nem állami vagy állami szervekkel együttműködő szereplők által használt radiológiai anyagok kockázatát, és hangsúlyozza a detektálási technológiák fontosságát, különösen a határokon és a kikötőkben.

Bár a repülőterek és a tengeri kikötők sugárzásdetektáló berendezéseket alkalmaznak (ugyanazokkal a technikai korlátokkal, mint más régiókban), a rakomány hatalmas mennyisége korlátozza az átfogó ellenőrzést. Az Iránhoz kapcsolódó, Kelet-Európán vagy a Balkánon működő proxyk is kihasználhatják a kevésbé ellenőrzött szárazföldi határátkelőhelyeket. Az Europol terrorizmushelyzetről és -trendekről szóló jelentése arra figyelmeztet, hogy

a radiológiai fenyegetések, bár ritkák, továbbra is a hírszerzés figyelmének középpontjában állnak a határokon átnyúló anyagcsempészet és a proxik bevetésének kockázata miatt.

A legvalószínűbb forgatókönyv szerint a piszkos bombákat egy vagy több kikötőben vagy tengeri szűkületben, esetleg tengeri aknákkal együtt alkalmaznák a Hormuzi-szoros lezárására. Egy kereskedelmi hajón elrejtett piszkos bomba is felrobbanhatna egy fontos konténerkikötőben vagy a Szuezi-csatornában. Ez nem közvetlenül a civileket célozná, de megbéníthatná a globális hajózási útvonalakat és megnövelné az energiaköltségeket. A tengeren ritkán történik felderítés, és a kikötői biztonsági rendszer nem alkalmas arra, hogy megakadályozza az RDD-k út közbeni vagy konténerrakodás előtti felrobbantását.

Hogyan lehet védekezni?

A nemzetközi közösség a 2001. szeptember 11-i terrortámadások és a madridi és londoni robbantások óta jelentős összegeket fektetett a sugárzás észlelésébe. Az Egyesült Államok és számos európai ország sugárzásdetektorokat (RPM) használ a bejáratoknál. Az RPM-ek azonban csak akkor működnek, amikor a konténer már partra került, de nem „látják” a hajón lévő konténereket. A konténer kirakodása után ezek az eszközök gamma-sugárzást keresnek, és sok nagy energiájú forrást képesek észlelni, de gyakran nem tudják azonosítani a RDD-kben általánosan használt alacsony aktivitású vagy árnyékolt izotópokat. Az RPM-ek gyakran adnak téves riasztásokat ártalmatlan áruk, például kerámiák, műtrágyák vagy akár macskaalom esetében is, ami körülményessé teszi a vizsgálatokat.

Az EU cselekvési terve a radioaktív anyagokat folyamatos biztonsági kockázatnak minősíti, és figyelmeztet arra, hogy az EU kikötőiben és határátkelőhelyein az észlelési infrastruktúra továbbra is egyenetlen.

Ezek az értékelések szerint a piszkos bombák, bár halálos hatása alacsony, nagy hatással bíró hibrid fenyegetést jelentenek, amelynek célja „a társadalmi bizalom aláásása és a létfontosságú gazdasági láncok megzavarása”.

A felderítési technológia neutron-detektorokkal, gamma-spektroszkópiával és kettős felhasználású rakományszkennerrel történő fejlesztése javítaná a megakadályozási képességeket. Ezek a rendszerek azonban meglehetősen drágák és még nem terjedtek el széles körben, különösen a fejlődő országokban és a tengeri tranzitcsomópontokban. Ezért egyesek számára a humán hírszerzési hálózatokba és más kikötőországokkal való információcserébe történő beruházás jelent olcsóbb megoldást.

Az aszimmetrikus fenyegetések, mint például a sugárzóanyag-szóró eszközök, nem csupán katonai, terrorizmus vagy hírszerzési kérdések, hanem a társadalom ellenálló képességének próbáit is jelentik.

A kikötőkben, repülőtereken és szárazföldi határátkelőhelyeken szükséges ezért bővíteni és újrakalibrálni az érzékelő hálózatokat, hogy azok szélesebb körű radioaktív izotópokat, különösen a polgári alkalmazásokban használtakat is képesek legyenek azonosítani.

Növelni kell továbbá a rakományok átláthatóságát, fokozni kell a véletlenszerű ellenőrzéseket a tengeri szűk keresztmetszetekben, és be kell építeni a sugárzásellenőrzést a hajózási kontrollba.

A tanulmány szerint fokozni kell a hírszerzési együttműködést a transznacionális csempészútvonalakra és az iráni logisztikai hálózatokkal kapcsolatban álló nem állami szereplőkre összpontosítva és erősíteni kell a lakosság ellenálló képességét, valamint a kommunikációt is. A kormányokat és a városi lakosságot fel kell készíteni a lehetséges RDD-forgatókönyvekre a kockázatokról való tájékoztatás, a vészhelyzeti protokollok gyakorlása és az előre kiképzett dekontaminációs csapatok riadókészültségének fokozása révén – írja ajánlásában a tanulmány.