"Pilótafülkéinknek is tükrözniük kell a sokféleséget" - Nemi és bőrszín kvótát vezet be a United Airlines
Azt szeretnék, ha tíz éven belül pilótáik fele nő vagy színesbőrű lenne
"Pilótafülkéinknek is tükrözniük kell a sokféleséget" - Nemi és bőrszín kvótát vezet be a United Airlines

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2021. 04. 08.
A United Airlines amerikai légitársaság azt tervezi, hogy 2030-ig 5000 új pilótát képezne ki akadémiáján, akiknek a tervek szerint legalább a fele nő vagy színesbőrű lenne. Pénzügyi partnere, az amerikai JPMorgan Chase bank 1,2 millió dollárt ajánlott fel ösztöndíjakra.

"A pilótafülkéinknek is tükrözniük kell a repülőgépeinken utazó emberek sokféleségét. Ezért azt tervezzük, hogy a következő évtizedben betanított 5000 pilótánk 50 százaléka nő, illetve színesbőrű lesz"

- áll a légitársaság keddi közleményében.

Az egyetlen nagy amerikai légitársaság, amelynek saját repülési akadémiája van, közölte, megkezdik a kérelmek befogadását a képzési programra, melynek elvégzését követően mind az 5000 pilóta számára garantált lesz a munkalehetőség a vállalatnál, amennyiben teljesítették a követelményeket. A terveik szerint idén 100 új hallgatót vesznek fel.

Több szervezet, például az Egek Nővérei nevű, színesbőrű női pilótákat támogató társaság, valamint a Latino Pilóták Szövetsége és a Hivatásos Ázsiai Pilóták Szövetsége is felajánlotta, hogy segítenek kiválasztani a megfelelő jelentkezőket.

A United Airlines ezen kívül együttműködik több - főleg afroamerikai fiatalokat képző - középiskolával és egyetemmel, amelyektől azt várják, hogy legtehetségesebb diákjaikat irányítsák az akadémiára.

Szeptemberben a Bloomberg hírügynökség számolt be arról, hogy egyre több amerikai vállalat vezeti be az úgynevezett sokszínűségi kvótát, amikor új munkatársakat vesznek fel. Példaként említették

a Wells Fargo bankot, amely azt a célt tűzte ki, hogy a vállalat vezetésén belül 12 százalékra növelik az afroamerikaiak számát. A Delta Airlines légitársaság pedig elhatározta, hogy 2025-re tisztjeinek és igazgatóinak 14 százaléka afroamerikai származású lesz.

Egyes vélemények szerint az is előfordulhat, hogy döntése miatt a légitársaságnak

perek sokaságával kell majd szembenéznie, amiért bőrszínük és nemük alapján megkülönböztetik jövőbeli alkalmazottjaikat.

Will Chamberlain, a Human Events nevű amerikai konzervatív hírportál ügyvédje Twitter-bejegyzésében azt írta:

"nagyon sok olyan szakma létezik, ahol indokolt a sokszínűség előtérbe helyezése, de a pilótáké nem az. Az utasok soha nem lépnek kapcsolatba és nem kommunikálnak a pilótával, ebben az esetben csak a készség számít."

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!