Pence: a választás tétje, hogy Amerika Amerika marad-e
Az amerikai alelnök szerint veszélyben az életvédelem és a vallásszabadság
Pence: a választás tétje, hogy Amerika Amerika marad-e

Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

2020. 08. 07.
Mike Pence amerikai alelnök rávilágított a novemberi elnökválasztás súlyára és tétjeire, külön kitérve a Legfelsőbb Bíróság „irányváltására” a vallásszabadság és az életvédelem kérdéseiben, illetve egy elnökjelölti vita és a fair szavazás biztosításának fontosságára egyaránt.

Pence floridai „Faith in America” (Hit Amerikában) kampányrendezvényén kijelentette, a 2020-as választások tétje nem az, hogy az ország republikánus lesz-e vagy demokrata, piros vagy kék, hanem az, hogy Amerika Amerika marad-e. 

Azzal kapcsolatban, hogy vajon Joe Biden, Barack Obama volt alelnökének megválasztása mit jelentene az Egyesült Államokra nézve, leszögezte:

"Joe Biden és a demokrata párt feletti irányítást átvette a radikális baloldal. Történelmi mértékű támogatást akar megszerezni a Planned Parenthood számára, illetve olyan aktivista bírókat nevezne ki bíróságaink élére, akik szó szerint megtaposnák azt az előrehaladást, amit az életvédelem és a vallásszabadság terén értünk el.”

 

Donald Trump elnök korábban, Ohióban elmondott beszédében Bidennel kapcsolatban leszögezte: "El akarja venni a fegyvereinket, lerombolni a második alkotmánykiegészítést. Istenellenes, fegyverellenes és energiaellenes, a mi energiánk ellen van."

 

Veszélyben az élet védelme?

Pence világossá tette a Legfelsőbb Bírósággal kapcsolatban, hogy az kiemelkedő fontosságú kérdés lesz a novemberi választáson, különösen annak fényében, hogy különösen azért, mert látja, hogy az egyik főbírót nem lehet többé megbízhatóan konzervatívnak tekinteni.

"John Roberts bíró nagy csalódás volt a konzervatívok számára” 

 

- szögezte le az alelnök, számos példával igazolva állítását Roberts 2012-es Obamacare-rel kapcsolatos kedvező döntésétől kezdve egészen a közelmúltban egy lousianai életvédelmi törvénnyel kapcsolatos kedvezőtlen döntéséig, melyről a Hetek korábbi cikkében is írtunk. 

Nem sokkal azután, hogy gyakorlatilag újradefiniálta a nemet egy diszkriminációellenes törvényben, a testület egy, a nők és gyermekek biztonságát védő luisianai törvényt is elkaszált 5-4 arányban.

"Úgy gondolom ez ébresztőt fújt azon életpárti szavazók számára, akik nagyon is értik, hogy a Legfelsőbb Bíróság sorsa is múlik a 2020-as szavazócéduláikon.” 

 

Vallásszabadsági aggályok

Pence úgy látja a vallásszabadság is támadás alatt áll, miután a múlt héten Roberts bíró ismét a liberálisok oldalára állt, mikor a Legfelsőbb Bíróság egy nevadai gyülekezet ellen ítélt, erősen limitálva az istentiszteleti résztvevők számát a koronavírus-járvány miatt. Számos helyen a korlátozások az utcai tüntetőkre nem vonatkoznak. 

Sok amerikai, nem csak a vallásosak, aggódik azzal kapcsolatban, hova vezethet ez a hozzáállás a vallásszabadság szempontjából.

Pence szerint, bár a nemzet erőt próbáló időkön megy keresztül a COVID-19 járvány miatt, mégsem szabad feladni az alkotmányos szabadságjogokat. 

Az biztos, hogy a világjárvány mindkét fél számára fontos választási tényező lesz a választások során. De ebben a választási ciklusban az egyetlen dolog, ami biztos hogy semmi sem normális.

"Ez alatt az elnök alatt megígérhetem, hogy továbbra is minden nap azon fogunk dolgozni, hogy az élethez való jogot visszahelyezzük a törvény szívébe”

- jelentette ki az alelnök. 

Sok közvélemény-kutatás szerint egyelőre a demokrata Joe Biden vezet az elnöki székért folyó versenyben, de vajon hogyan változna ez egy televíziós vita esetén? Több demokrata arra kérte Bident, ne hozza magát ilyen helyzetben, hiszen 77 évesen nem biztos, hogy győztesen kerülne ki abból.  

Pence szerint mindenképp szükség lenne egy elnökjelölti vitára, de a fair választások biztosítására is, melyet veszélyeztetve lát a demokraták által annyira erőltetett postai úton való szavazás módszere által. Az ügyben a bírósághoz fordulnak.

 (CBN)
 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!