Öt kilométer magas hamufelhőt lövellt ki egy indonéz vulkán - VIDEÓ
 Öt kilométer magas hamufelhőt lövellt ki egy indonéz vulkán - VIDEÓ

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2020. 08. 10.
A Szumátra szigetén lévő Sinabung-hegy kitörése több mint egy év tétlenség után következett be, és szombat óta másodjára tört ki, szerencsére a hatóságok még időben figyelmeztették a lakosokat és a turistákat a lehetséges lávaáramlásokra. 

Az 2460 méteres indonéz vulkán hétfőn reggel öt kilométer magas hamufelhőt lövellt ki magából és sötétségbe borította a Szumátra északi részét.

„A hang olyan volt, mint a mennydörgés, közel fél percig tartott".

- számolt be egy szemtanú.

A lakókat arra kérték, hogy a vulkántól legalább három kilométeres távolságra tartózkódjanak. A híradások egyelőre nem számoltak be áldozatokról, ahogy a légiközlekedésben sem adódtak miatta még fennakadások. 

„A hegy körül nagyon sötét a helyzet, még a szombatihoz képest is súlyosabb" - fejtette ki egy másik arra járó.

A világ egyik vulkánilag legaktívabb övezetében 2010-ben tört ki legutóbb a Sinabung, mely több száz évig inaktív volt.

(Reuters)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!